Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Csoportos elbocsátás a Budapest Airportnál
No menu items!

Csoportos elbocsátás a Budapest Airportnál

Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, miután mindent megtett azért, hogy megtartsa a munkahelyeket – jelentette be a cég.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy áprilisban az utasforgalom 99,3 százaléka kiesett, a tavalyi napi 44 ezer utas helyett háromszáznál is kevesebben fordulnak meg a ferihegyi légikikötőben.

A budapesti repülőtér szinte kong az ürességtől. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az előrejelzések szerint a határok újbóli megnyitása után gazdasági és egészségügyi okok miatt lassú forgalomnövekedés várható, ezért a budapesti repülőtér utasforgalma valószínűleg sem idén, sem a következő két-három évben nem fogja elérni a korábban prognosztizált 17 milliót, sem pedig a tavaly regisztrált 16 milliót.

A vállalat biztonságos és hatékony működését szem előtt tartva a Budapest Airport nem tudja fenntartani a 16-17 millió fős utasszámhoz mért dolgozói létszámot, ezért elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés. Ez elsősorban azokat a munkaköröket érinti majd, ahol a forgalomcsökkenése miatt a munkavégzés is kevesebb.

A repülőtér létrehozott egy alapítványt, amely azokat a jelenlegi, vagy volt munkavállalókat támogatja, akiknek a koronavírus-járvány okozta válság miatt veszélybe került fizikai vagy mentális egészsége, szociális biztonsága. A BUD-csoport minden felsővezetője felajánlotta áprilisi jövedelmének nagy részét az alapítvány számára, és ezt az összeget a cég tulajdonosa is kiegészítette – írták.

Az üzemeltető közölte továbbá: rövid távon minden lehetséges munkáltatói eszközzel élt, hogy minél több munkahelyet meg tudjon menteni. Elhalasztotta minden munkavállalói és céges rendezvényét, és készenléti, illetve részmunkaidős munkavégzési lehetőséget ajánlott fel a dolgozóknak, ezekkel a lépésekkel csökkentette a leépítés mértékét.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.