Újabb létszámleépítés jön a technológiai iparban, ugyanis a Microsoft bejelentette, hogy szűk esztendőkre számít, és tízezer alkalmazottjától akar megválni.
A magyar jakuzzigyártó Wellis Magyarország Zrt. az ukrajnai háború, az energiaválság és a globális gazdasági nehézségek hatásai miatt átszervezést hajt végre, ennek részeként a dabasi üzeméből 300 dolgozót bocsátanak el - közölte a vállalat a tőzsde honlapján.
Az európai bankok olyan átalakításokat hajtanak végre a koronavírus-járvány időszakában, amelyeket hosszú évek óta várnak a befektetők: létszámot csökkentenek, fiókokat zárnak be és ügyfeleiket elektronikus úton szolgálják ki - írta a The Wall Street Jornal (WSJ) című amerikai gazdasági napilap.
Alaptalanok a spekulációk azzal kapcsolatban, hogy többlépcsős leépítés következhet a Tescónál - reagált az ezzel kapcsolatos sajtóhírekre a Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóosztálya.
Aggasztó kép körvonalazódik a tulajdonosoknál a Tesco pénzügyi kilátásairól: a londoni központban elrendelt átvilágítás eddigi eredményei alapján mostanra biztos, hogy változik a multivállalat üzletpolitikája. Emiatt a részvényesek drasztikus lépéseket várhatnak el az áruházlánc kelet-közép-európai piacain is.
A Continental Makóra helyezi át a hűtő-fűtő rendszerek gyártását váci üzeméből. Az áthelyezést 2021 júniusáig hajtják végre, addig Vácott körülbelül 120 dolgozó szerződését szüntetik meg, de a telephely más termékskálával megmarad.
A korábban tervezettnél lényegesen nagyobb létszámú elbocsátásokat és több fiók bezárását fogja bejelenteni a Commerzbank felülvizsgált stratégiai tervének bemutatásakor - tájékoztatta a Reuters hírügynökséget a bank felügyelő bizottságának egyik tagja.
A nagyjából tízezer fős leépítésről szóló eddigi számításokkal szemben húszezernél is többen veszíthetik el az állásukat a Lufthansa csoportnál - írták német hírportálok a vállalatvezetés és a szakszervezetek első egyeztetéséről.
Egymilliárd eurós adózott nyereséget könyvelt el a Ryanair a március 31-ével zárult pénzügyi évben, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első negyedévre viszont már 200 millió eurós veszteséggel, illetve létszámcsökkentéssel és bázisbezárásokkal számol az ír fapados légitársaság.
A kipufogóöntvényeket gyártó Wescast Hungary Autóipari Zrt. kétszázötven dolgozóját bocsátja el, erről tájékoztatták a Vasas Szakszervezeti Szövetséget - közölte a szövetség alelnöke.
Legkorábban ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a csoport száz géppel csökkenti flottáját és tízezer ember elbocsátásra készül - mondta Carsten Spohr vezérigazgató a cégcsoport online éves közgyűlésén.
Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra.
A már bejelentett elbocsátások felett további létszámcsökkentésre készül az Opel - derült ki a német Handelsblatt vállalati belső és szakszervezeti forrásokra hivatkozó jelentéséből.
Csaknem két hónapos egyeztetés után szociális megállapodást kötött az Electrolux Lehel Kft. és a vállalat dolgozói érdekképviseleteinek vezetősége. A jászberényi üzem létszámleépítésben érintett dolgozói emelt végkielégítést kapnak.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek