Kezdőlap Edukáció Diákhitel. Immár havi 150 ezer költhető bármire
No menu items!

Diákhitel. Immár havi 150 ezer költhető bármire

Havi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a felsőoktatási hallgatóknak biztosított szabad felhasználású Diákhitel1 összege. Két nap alatt több száz diák élt a lehetőséggel – közölte Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1 maximális összege szombattól emelkedett több mint duplájára, így a hallgatók akár évi 1,5 millió forintot is felvehetnek, 1,99 százalékos kamatozással.

A Diákhitel1 szabadon költhető bármire, de az igénylők jellemzően lakhatásra, informatikai eszközökre és a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására fordítják.

Mint mondta: a kamatmentes Diákhitel2 továbbra is kizárólag képzési költség finanszírozására használható, ennek összege nincs maximálva. Az igénylést követően a hallgatónak elég jeleznie az intézménye felé, hogy önköltségét a Diákhitel Központ folyósítja és ennek köszönhetően a tanulmányaira, valamint a verseny- és piacképes tudás megszerzésére koncentrálhat. Tavaly az önköltséges hallgatók 30 százaléka élt ezzel a lehetőséggel – ismertette.

Magyar Péter

Emlékeztetett, hogy az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók december 31-ig maximum félmillió forintig igényelhetik a koronavírus okozta gazdasági nehézségek enyhítésére bevezetett szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt. Ez a termék azok számára is elérhető, akik már igényeltek más diákhitel terméket. A Diákhitel Plusz a nyár folyamán folyamatosan igényelhető, eddig már több, mint 17 ezren éltek a lehetőséggel – tudatta a vezérigazgató.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy a hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető diákhitelek évről évre népszerűbbek a hallgatók körében. Szerinte ez a 2018. január óta bevezetett családi kedvezményeknek is köszönhető. A második gyermek megszületése után az édesanya diákhitelének 50 százalékát, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ – mondta.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kamatdöntés – Virág Barnabás: normalizálódott a kamatkörnyezet

A döntést követően a 13 százalékos alapkamat válik az effektív jegybanki kamattá.

Egyedi céges hírek segítették a növekedést a BÉT-en

A Mol esetében negatívan hatott, hogy az Erste és a Citi is vételről tartásra módosította az ajánlását.

Klemm Balázs, a generációépítő menedzser

Klemm Balázs a Hotel&More független szállodaüzemeltető tulajdonosa a turizmust, a végveszély szélére sodró Covid, majd az energiaárrobbanás időszakában, a gyakorlatban mutathatta be fiának, Krisztiánnak, mit is jelent erős ellenszélben hajózni.

Kamatdöntés – MNB: októbertől kivezetik az egynapos gyorstendert

A monetáris tanács keddi döntésével összezárta az egynapos betéti gyorstender kamatát és az alapkamatot 13 százalékon, szerdától a jegybanki alapkamat az MNB effektív kamata, októbertől kivezetik az egynapos betéti gyorstendert.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.