Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Domokos László: össze kell húzni a nadrágszíjat
No menu items!

Domokos László: össze kell húzni a nadrágszíjat

A 2021-es költségvetésnek három szempontot kell követnie: célra tartás, rugalmasság és a legfontosabb, tartalékolás – mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Össze kell húzni a nadrágszíjat, sőt megeshet, hogy az egész nadrágot újra kell szabni. Nagy fegyelmezettségre lesz szükség: oda kell figyelni a kiadásokra, amelyek összességében nem emelkedhetnek, és – hasonlóan az elmúlt évekhez – jelentős tartalékokat is be kell építeni a költségvetésbe” – fogalmazott az elnök a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Úgy vélte, emellett folytatni kell a munkaalapú gazdaság építését is, minden intézkedést a munkahelyteremtés és a beruházásösztönzés oldaláról kell vizsgálni.

Domokos László. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

“Sokan elfelejtik, hogy néhány hónapja még a munkaerőhiány problémájával néztünk szembe, most pedig a munkahelyek megvédésre kell odafigyelni. Mindeközben a fehéredésről sem lehet lemondani: az elmúlt években a magyar gazdaságban, így a foglalkoztatásban is jelentős tisztulás ment végbe, köszönhetően a gazdaságpolitikai intézkedéseknek és eredményeknek. Nem szabad hagyni, hogy a fekete-, illetve a szürkegazdaság daganatszerűen visszanövekedjen” – mondta Domokos László.

Kifejtette, hogy a segélyezés csak átmeneti felkészülést jelent a munkavállalásra, a tartósan segélyből élés alapvetően konzerválja a problémákat. Akik nagy bajba kerülnek, azokat támogatni kell, de elsősorban olyan módon, hogy munkából tudjanak megélni.

Ebből szerinte az is egyenesen következik, hogy a munkát terhelő költségeket tovább kell csökkenteni, illetve részben át kell vállalni a vállalkozásoktól.

Úgy vélte, nemcsak az állami költségvetést vagy a vállalkozások üzleti elképzeléseit kell újratervezni, hanem a családoknak is át kell tekinteniük a lehetőségeiket. Pénzügyileg mindenkinek terveznie kell a jövőt. A mostani helyzet világosan rámutat, hogy a családoknak is tudatosan töreked­niük kell a megtakarításra, az államnak pedig ezt ösztönöznie kell – hangsúlyozta.

Domokos László az interjúban elmondta azt is: az EU-s pénzek hatékony felhasználásához leginkább az járul hozzá, hogy a kormány az elmúlt években megelőlegezte a Magyarországnak járó források kifizetését, ezzel gyakorlatilag több ezer milliárdos “puffert” képzett a költségvetésben.

Az elmúlt években a magyar költségvetésből megelőlegezett pénzek az idén és jövőre is számottevő bevételi forrást jelentenek, aminek védőhatása van a jelenlegi krízisben.

Az idő tehát visszaigazolta a kormányzati döntés helyességét. Azt ugyanakkor le kell szögezni, hogy ezek nem új pénzek, hanem Magyarországnak járó fejlesztési források, amelyeket elhúzódva, ütemezetten fizet ki az Európai Bizottság” – emelte ki az ÁSZ elnöke.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Módosították a bécsi építési szabályzatot: kötelező lesz a napelem

Megszavazta a tartományi parlament a bécsi építési szabályzat módosítását, amely több, a klímavédelemmel kapcsolatos előírást is tartalmaz. A jövőben nem épülhet új társasház napelemek nélkül, a régebbi épületek felújításakor pedig ki kell zöldíteni a belső udvart. Egyszerűbb lesz a zöldtetők és zöldhomlokzatok létesítése is.

Kétszázmilliárd felett a nyugdíjpénztárak nyeresége

A 2022-es fekete év után az idei eddig az óriás hozamoké volt a nyugdíjpénztáraknál, kilenc hónap alatt csaknem a tavalyi veszteség dupláját nyerték vissza, és még az inflációt is megelőzhetik. A működésük azonban veszteséges maradt, és a taglétszám is csökken.

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.