Kezdőlap Pénzvilág Egyhangúlag csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács
No menu items!

Egyhangúlag csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek júniusban az alapkamat 15 bázisponttal 0,75 százalékra csökkentéséről – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a június 23-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.

A jegyzőkönyv szerint a monetáris tanács tagjai egybehangzóan amellett érveltek, hogy a védekezés második szakaszában a gazdasági növekedés helyreállítása és az árstabilitás fenntartása válik kiemelt feladattá, amihez szükségessé vált a monetáris kondíciók finomhangolása, ehhez pedig az alapkamat mérséklése a legmegfelelőbb.

Több tanácstag azt is hangsúlyozta, hogy a stabilitás megőrzése változatlanul kiemelt szempont, így fontos megfelelő biztonsági távolságot tartani a nulla közeli tartománytól.

A tagok egyetértettek abban, hogy a lefelé mutató gazdasági kockázatok jelentkezése esetén a hangsúlyt a beruházásokra legközvetlenebb hatással bíró Nhp Hajrá! és a Növekedési kötvényprogram folyamatos kiértékelésére kell helyezni.

A monetáris tanács szerint a jelenlegi eszköztár megfelelő mozgásteret nyújt a felmerülő kihívások célzott és rugalmas kezelésére. A tanács az állampapírvásárlási programra továbbra is védőhálóként tekint, amelyet a szükséges esetben és a szükséges mértékben kíván használni. Az egyhetes betéti eszköz kamatát az MNB változatlanul a heti tenderek keretében határozza meg. A monetáris tanács megítélése szerint az egyhetes betéti eszköz kamatában hasonló elmozdulás indokolt, mint az alapkamat esetében – írják a jegyzőkönyvben.

Magyar Nemzeti Bank - Monetáris Tanács , MNB Azüzlet.huA tanács folyamatosan értékeli a beérkező adatokat és az inflációs kilátások változását, az MNB törvényi mandátumának megfelelően minden rendelkezésére álló eszközt alkalmaz az árstabilitás elérése, valamint a magyar gazdasági és pénzügyi rendszer támogatása érdekében – hangsúlyozzák.

A testület megítélése szerint a hazai gazdaság idei teljesítménye a korábban vártnál mérsékeltebben alakul, miközben az inflációs kilátások tartósan lefelé mozdultak el. A növekedés 2020-ban 0,3-2,0 százalék, 2021-ben 3,8-5,1 százalék, míg 2022-ben 3,5-3,7 százalék lehet. Az egészségügyi veszélyhelyzet időbeli lefutása, valamint a világgazdaság helyreállásának sebessége továbbra is csak rendkívül nagy bizonytalansággal ítélhető meg – teszik hozzá.

A járvány negatív gazdasági hatásai a második negyedévben érvényesülnek a leginkább. A GDP tavaszi jelentős visszaesését követően, a harmadik negyedévtől a gazdasági növekedés helyreállása várható. Az exportra értékesítő ipari ágazatok termelése – a várhatóan lassabban helyreálló külső környezettel összhangban – az év végéhez közeledve élénkülhet.

A gazdaság második félévi gyors, “V” alakú kilábalásának feltétele az állami beruházások felfutása és a vállalati hitelezés bővülése.

A hiteltörlesztési moratórium az év végéig 2000 milliárd forinttal járul hozzá a hazai vásárlóerő és a munkahelyek megőrzéséhez.

A gazdasági védekezés költségeinek és a nominális GDP mérsékelt növekedésének hatására a költségvetés idei hiánya a korábbi évekhez képest emelkedik, azonban nemzetközi összehasonlításban alacsony marad. Az államadósság ráta átmenetileg növekszik, azonban a gazdasági növekedés gyors helyreállításával párhuzamosan 2021-től ismét csökkenő pályára áll. A folyó fizetési mérleg várhatóan 2020-ban is mérsékelt hiányt mutat, azonban a finanszírozási képesség tartósan pozitív marad. Az ország külső adósságrátái tovább mérséklődnek.

A koronavírus-járvány következtében a magyar gazdaságban is erős dezinflációs hatások jelentek meg – mutat rá a testület. A fogyasztóiár-index az év eleji átmeneti emelkedést követően a várakozásoknak megfelelően gyorsan visszatért a jegybanki toleranciasávba, majd annak alsó széléig csökkent. Az infláció erős változékonysága előretekintve is fennmarad, azonban az áremelkedés üteme a költségérzékeny tételek hatásainak kifutásával újból a 3 százalékos jegybanki cél közelében stabilizálódik. A visszafogottabb külső inflációs környezet mellett a korábbi évekhez képest gyengébb hazai kereslet is egyre inkább fékezi az inflációs alapfolyamatokat. Az erős dezinflációs hatások mellett az adószűrt maginfláció 3 százalék alá csökken: 2020-ban 3,3-3,5, majd 2021-ben 2,6-2,7 százalékon alakul.

A hazai pénzpiaci kondíciók az előző kamatdöntés óta a gazdaság újraindulásával párhuzamosan javultak, miközben tovább mérséklődött a pénzpiacok volatilitása. Az időszak nagy részében a forint a régiós devizákkal összhangban erősödött az euróval szemben. Az állampapírpiac likviditási helyzete továbbra is stabil, a piaci aukciós kereslet erős – állapítja meg a tanács. A kamatkondíciók finomhangolása a testület várakozása szerint a hozamgörbe egészén kifejtheti hatását.

A döntéshozók megítélése szerint a hazai monetáris politikai döntések során továbbra is az adatvezérelt és óvatos megközelítés fenntartása szükséges.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Mégsem tarolnak a villanyautók? Itt az e-autók alternatívája, a szintetikus e-benzin

Az európai autózás korábban elrendeltnek tekintett jövőképét nagyban átalakíthatja, hogy 2035-től az Európai Unióban mégsem csak elektromos hajtású személyautókat lehet majd forgalomba hozni. A hagyományos, belső égésű autók is piacra kerülhetnek, ha abban klímasemleges üzemanyagot használnak. Dr. Zöldy Máté, a (BME) Innovatív Járműtechnológiák Kutatócsoportjának vezetője ezzel kapcsolatban kifejtette: a technológia alapja már rendelkezésre áll, de a végleges e-benzin 5-8 év múlva várható.

SPAR-főnök: júniustól lassul az árdrágulás, a kötelező akciózás a gyártókkal összefogva lenne jó

Miközben a SPAR kiemelt feladatának tartja, hogy a hivatalos inflációs szint alatt tartsa az árait, arra is hangsúlyt fektet, hogy a fogyasztók számára transzparenssé tegye: kereskedelmi cégként ők nem okozói, hanem az elszenvedői az elmúlt időszak elszabadult árnövekedésének – fejti ki Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. elnök-ügyvezető igazgatója.

Elon Musk cége elkezdheti az agyimplantátumok tesztelését embereken

Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását - írja a Guardian online kiadása.

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.