Kezdőlap Gazdaság Elemzők: a bérverseny feljebb hajthatja az inflációt
No menu items!

Elemzők: a bérverseny feljebb hajthatja az inflációt

A munkaerő-tartalék csökken, a munkaerőpiacon tapasztalható erősödő bérverseny pedig tovább növelheti az inflációt – hívták fel a figyelmet elemzők a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat értékelve.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a június-augusztusi háromhónapos időszakban 4 millió 659 ezer volt a foglalkozatottak átlagos létszáma, ami 40 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában és 12 ezerrel az előző három havinál. A potenciális munkaerő-tartalék 60 ezerrel lett kevesebb, 333 ezerre apadt. A munkanélküliek átlagos létszáma 200 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt. Egy év alatt a munkanélküliek száma 15 ezerrel, míg a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal csökkent.

Virovácz Péter

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője továbbra sem lát érdemi elmozdulást: az augusztusi adatok szerint a munkanélküliségi ráta lényegében négy hónapja stagnál. A gazdaságilag aktívak száma valamivel 4,9 millió alatt stabilizálódott, ami továbbra is rekordnak számít. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi szabályozási környezetben nem képes érdemben tovább bővülni a munkaerőpiac kínálata – jegyezte meg.

Egyértelmű a trend: folyamatosan és jelentősen csökken a potenciális munkaerő-tartalék. A gazdaság robog, de a munkáltatók nem képesek betölteni az üres álláshelyeket, ami folyamatosan emeli a bérnyomást. Az elemző szerint a friss adatok továbbra is a várhatóan erősödő inflációs nyomásra világítanak rá.

Előre tekintve az ING Bank elemzői nagyon lassú ütemben javuló munkaerőpiaci helyzettel számolnak. Ennek során az év végére 3,8 százalék közelébe mérséklődhet a munkanélküliségi ráta, ugyanis az emelkedő átlagbér képes lehet megnövelni az aktívak számát.

Németh Dávid

A potenciális munkaerő-tartalék csökkenésére hívta fel a figyelmet az MTI-nek küldött elemzésében Németh Dávid, a K&H vezető elemzője is. Ez azt jelzi, hogy egyre feszesebbé válik a piac, a gazdaság közeledik ahhoz a járvány előtti helyzethez, amikor sok szektorban munkaerőhiány volt.

Megállapította: éves összevetésben javultak a munkaerőpiaci, foglalkoztatási adatok, a munkanélküliségi ráta süllyedt, a foglalkoztatottság emelkedett. A szakember rámutatott arra, hogy a munkanélküliségi ráta stagnálása ellenére az aktivitási arány javulást mutat. A gazdaság tempósnak mondható újraindulása miatt többen jelentek meg az álláspiacon, akik találtak maguknak munkát. A munkanélküliségi ráta viszont azért nem csökkent, mert annyival többen jelentek meg a munkaerőpiacon, ahány plusz álláshelyet betöltöttek.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője azt állapította meg, hogy a foglalkoztatottak száma a válság előtti, 2019. nyári szint környékén alakult. Eközben a munkanélküliségi ráta stagnált, még nem érte el a válság előtti szintjét. Az, hogy a foglalkoztatás a korábbi szinten van, részben az aktivitás növekedéséből adódik, részben pedig abból, hogy a korábban külföldön dolgozók egy része elvesztette munkáját és itthon helyezkedett el.

Amennyiben a járvány negyedik hullámában nem vezetnek be az előző három hullámban tapasztalthoz hasonló korlátozásokat, akkor folytatódhat a munkaerőpiac kilábalása, és a foglalkoztatás tartósan meghaladhatja a válság előtti szintet, a munkanélküliségi ráta pedig a korábbi szintjére csökkenhet. Kérdés, hogy a korábban külföldön dolgozó, de most hazatért munkavállalók mekkora része marad tartósan hazánkban – vetette fel a Századvég szakértője.

Horváth András

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzőjének véleménye szerint a harmadik hullámos korlátozások végével hamar magára talált a munkaerőpiac, történelmi csúcsra emelkedett a foglalkoztatottak száma, láthatóan aktív toborzásba kezdtek a vállalatok, így a nyár végére visszatért a válság előtti feszesség a munkaerőpiacra és újra emelkedik a betöltetlen álláshelyek száma.

A Takarékbank szakértőinek várakozása szerint idén 4,0 százalékos, jövőre pedig 3,3 százalékos lehet a munkanélküliség. A kormány munkahelyvédelmi intézkedései, a bértámogatások, az adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárultak a munkahelymegőrzéshez – jegyezte meg az elemző.

Néhány szektor, köztük a külföldiek keresletére építő budapesti turizmus teljes helyreállása még várat magára. Az idei év második felében újra elérkezhet a másfél évvel ezelőtt látott munkaerőhiányos és erőteljes bérversennyel járó munkaerőpiaci környezet, ami már a második negyedévtől kezdődően a fogyasztásra és a GDP-re is pozitív hatást fejt ki. Ez egyben igazolja az aggodalmakat a felfelé mutató inflációs kockázatokról is, mivel a munkaerőpiaci feszesség gyors emelkedése a bérnövekedés ütemét is tovább gyorsítja, miközben a kínálati oldal több esetben még nem épült fel teljesen.

A globális alapanyag- és áruhiánnyal is felerősített inflációs nyomáson a hazai monetáris politika ciklusváltása sem fog tud segíteni, így a várhatóan egyre erősebb munkaerőhiány a következő időszakban az inflációs célsáv felső széléhez fogja szorítani a hazai pénzromlás ütemét – vélekedett Horváth András.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Látogatói foglalási rendszert vezetnek be a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelmében

Május 1-jétől, csütörtöktől egy új online látogatói foglalási rendszer szabályozza majd a látogatók számát Comino-i Blue Lagoon (Kék Lagúna) területén, hogy megóvják és megőrizzék ennek a népszerű Natura 2000 helyszínnek a kényes ökoszisztémáit.

Új fejlesztéssel segíti a NAV a lakáskiadókat és az ingatlaneladókat

Az egyszerűen használható, közérthető úgynevezett kérdés-felelet mód a már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb informatikai újítása.

A vártnál nagyobb lett a Samsung negyedéves üzemi eredménye

A dél-koreai Samsung Electronics technológiai cég vártnál jobb üzemi eredményt jelentett szerdán az első negyedévre részben a Galaxy S25 okostelefonok erőteljes eladásnövekedésének köszönhetően.

Hazánk egyre népszerűbb a nemzetközi utazók körében

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.