Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Élénkülőben a lakáspiac - folytatódhat a drágulás
No menu items!

Élénkülőben a lakáspiac – folytatódhat a drágulás

A lakáspiac az élénkülés jeleit mutatja és ennek folytatódása várható a közeljövőben is, a lakáspiaci index értéke két és féléves csúcsára emelkedett. A használt lakások árai a következő 12 hónapban 3-6 százalékkal, az új lakásokéi 7 százalékkal emelkedhetnek – derül ki a GKI és a Masterplast közös kutatásából.

A GKI negyedévente végez felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek kilátásainak feltérképezésére. A mostani kutatásban, amelyben 108 cég vett részt, a lakosság körében 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív véleménykutatás eredményeit is felhasználták.

A felmérés szerint a használt lakások piaca – a 2020-as visszaesés után – 2021-ben ismét megélénkült. A keresletet támogatja a közeljövőben tovább emelkedő lakossági jövedelmek és a gyermeket nevelő vagy vállaló családoknak szóló kedvezmények. A kutatás szerint az ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások az egy negyedévvel korábbihoz képest alig változtak.

Budapesten a panellakások esetében következett be javulás a kilátásokra, a családi házak esetében pedig némi romlás. Kelet-Magyarországon a társasházi lakásoknál változatlanok, a családi házaknál kissé romlóak a kilátások. Nyugat-Magyarországon a panellakások esetében váltak érdemben kedvezőbbé a várakozások. Minden körzetben kisebb-nagyobb túlkereslet érezhető – írták.

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások negyedéves és éves alapon is érezhetően derűlátóbbá váltak: a 2021. decemberi felmérésben 95 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő 1 évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg 224 ezer háztartás szándéka valószínű volt. Az előző, tavaly szeptemberi kutatásban ugyanez a két érték 74 és 184 ezer volt, míg 2020 decemberében 57 és 184 ezer.

Közölték, hogy a lakáspiaci indexek 2020 második negyedévben érték el a mélypontot, azóta folyamatos javulást mutatnak. Ebbe az alapvetően javuló trendbe illeszkednek a jelen felmérési eredmények is. A GKI-Masterplast fővárosi lakáspiaci indexe (amely az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait sűríti egyetlen számba) negyedéves alapon 4 ponttal emelkedett, ami éves alapon jelentős, 24 pontos növekedés. Az ország egészére vonatkozó lakáspiaci index negyedéves alapon bő 3, éves alapon 23 ponttal növekedett.

2021 decemberében mindkét index két és féléves csúcsára ért fel, a lakáspiaci várakozások már alig maradnak el a 2019-es csúcsponttól.

Ismertették, hogy Budapesten a használt lakások árainak stagnálására, a vidéki körzetekben ezek növekedésére számít a megkérdezettek többsége. Budapesten 3, vidéken 4-6 százalékos áremelkedésre lehet számítani, a leggyorsabb áremelkedés (6,3 százalékos) a nyugat-magyarországi körzetben várható a kutatás szerint.

Az új építésű lakáspiacon a megkérdezettek kétharmada áremelkedésre számít a következő egy évben, ennek mértéke 7-8 százalék lehet.

A lakásbérleti piacon a fővárosban a díjak emelkedésére, a vidéki körzetekben ezek stagnálására számít a többség, a következő egy évben 2-3 százalékos díjemelkedés valószínű a kutatás szerint.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.