Kezdőlap Tech Elindult az új magyar szuperszámítógép
No menu items!

Elindult az új magyar szuperszámítógép

Csányi Sándor és Palkovics László együtt indította be a szuperszámítógépet. Fotó: MTI/Mónus Márton

Elindították az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank együttműködésével megvalósult szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét Budapesten, az OTP Bank székházában.

Az OTP közlése szerint ezzel megkezdődik a mesterséges intelligencián alapuló öntanuló magyar nyelvi modell kutatása és fejlesztése; a tájékoztatón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangját egy, a projekttől független, fejletlenebb mesterséges intelligencia kölcsönözte.

A hároméves fejlesztés teljes költsége 7,3 milliárd forint, ebből 2,5 milliárd forintot biztosít az Innovációs és Technológiai Minisztérium – közölték.

Palkovics László kiemelte: a kormány célja, hogy 2030-ra még versenyképesebbé tegye az országot. Ennek megvalósítása érdekében az állami és piaci szféra folyamatos és szoros együttműködésére van szükség. Az egyik ilyen terület a mesterséges intelligencia felhasználása, amelynek jó példája az esemény – tette hozzá a miniszter.

A szuperszámítógéppel a legkorszerűbb, mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló, magyar nyelvi modellt fejlesztenek. Ez egyebek mellett telefonos ügyfélszolgálatokon képes kezelni akár a teljes banki folyamatot – mondta. A magyar nyelvi modell elkészítése 3 hónapot vehet igénybe közlése szerint.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Magyarország számára is fontos mérföldkőnek nevezte a digitális fejlesztésekben a tárcával aláírt együttműködést és a megvalósuló fejlesztést. A bankrendszeren belül az OTP eddig is élen járt a digitális fejlesztésekben, ezért tudta megőrizni a versenyelőnyét – jelentette ki.

Elmondta, hogy a bankcsoport a SambaNova Systems-szel kötött megállapodást a szuperszámítógép létrehozásáról, a cég élen jár az MI alkalmazások futtatásához szükséges legfejlettebb szoftverek és hardverek megalkotásában. A k+f projekt most indul, az első feladat a magyar nyelvi modell kifejlesztése, ami a tervek szerint 3 hónapot vehet igénybe. A fejlesztés az ország versenyképességét is szolgálja, minden területen – hangsúlyozta Csányi Sándor, jelezve:

a felhalmozott adatokkal testreszabott szolgáltatásokat, gyorsabb kiszolgálást tudnak majd biztosítani az ügyfeleknek. Leszögezte: ez nem támogatás, hanem szerződés a bank és a tárca között.

Az OTP Bank és a tárca 3 évre kötött együttműködési megállapodást a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére alkalmas szuperszámítógép létrehozásának finanszírozásáról – mondta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Palkovics László kiemelte: a kormány célja az MI alkalmazásával gyorsabb és hatékonyabb szolgáltatások nyújtása magyar nyelven a közigazgatás, az oktatás, és az üzleti élet területén is. A magyarul bevitt adatokat a szuperszámítógép képes lesz a mindennapi élet egyéb területein is alkalmazni. A most induló fejlesztés nemcsak egy “szűk szókincsű szótár” lesz, amit megért a gépi MI alkalmazás, hanem természetes nyelven, akár egyénhez igazított többféle megfogalmazással is lehessen vele beszélgetni.

A jelenlegi öntanuló magyar modell az OTP csoport ügyféladatain alapul majd. Ezek alapján fognak egy olyan modellt kidolgozni, amely alkalmas lesz arra, hogy a magyar nyelvű ügyfélbeszélgetésből automatikusan felismerje az ügyfél szándékát, és a legjobb megoldást nyújtsa. Az új gép képes lesz a teljes magyar nyelv feltérképezésére, beleértve az összes nyelvjárást – közölte. A gépi tanulási algoritmusoknak nagy számítási teljesítményre van szükségük, ezért a most indult projektnek nagy mennyiségű, nagyjából 26-28 petaFlops szuperszámítógépes kapacitást kell biztosítania.

Aláhúzta: a projekt nagy hatással lesz a magyar gazdaságra, számos külföldi cég terjesztheti ki a tevékenységét az országra, mindemellett a magyar nyelv megőrzéséhez is hozzájárul. A pénzügyi világ mellett a kis-, és középvállalkozások is igénybe vehetik majd a fejlesztést, ahogy a vállalkozások k+f tevékenységéhez is hozzájárul.

Kitért arra, hogy a bemutatott szuperszámítógép csak az első lépést jelenti a következő évek dinamikus fejlődésében. Hamarosan megérkezik a Komondor nevű HPC, amelynek Debrecen ad otthont, és az egyetemi kutatások támogatását végzi majd – közölte Palkovics László.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.