Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Eurózóna. Ezermilliárd euróra dagadhat a hiány
No menu items!

Eurózóna. Ezermilliárd euróra dagadhat a hiány

A koronavírus-járvány miatt megugrott kiadások ezermilliárd euróhoz közeli szintre emelhetik a 19 euróövezeti ország együttes költségvetési hiányát – írja a Financial Times.

Az euróövezeti országok költségvetési tervei alapján a lap kiszámította, hogy az együttes hiány 976 milliárd euró lesz, ami a hazai összetermék (GDP) 8,9 százaléka. Ez mintegy tízszer nagyobb a múlt évinél, és ugyancsak ennyivel múlja felül a bizottság idei évre vonatkozó eredeti becslését.

A Európai Központi Bank (EKB) adatai szerint az euróövezeti országok eddigi együttes GDP-arányos költségvetési hiányrekordja 2010-ben volt, 6,6 százalékkal.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos állami kiadásnövekedések miatt megugró költségvetési hiány a szakértők szerint elfogadható a jelen körülmények között.

Christine Lagarde, az EKB elnöke egy banki fórumon azt mondta, hogy “hosszan fenn kell tartani a fiskális és a monetáris támogatást. Ellenkező esetben azt veszélyeztetjük, hogy csak korlátozottan áll talpra a munkaerőpiac, tovább gyengülnek az életképes vállalkozások, és tovább nő a társadalmi egyenlőtlenség“.

Az IMF és a Világbank hét végén befejeződött őszi ülésén sem merült fel ellenvetés a költségvetési hiányok emelkedése kapcsán. Carmen Reinhart, a Világbank alelnöke és egyben vezető közgazdásza úgy fogalmazott, hogy “most a legfontosabb megnyerni a háborút, a kiadások rendezésének a mikéntjéről elég majd az után gondolkodni“.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Végleg kivonul a McDonald’s Oroszországból

A McDonald's gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját - számolt be a McDonald's bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.

Miniszterelnöknek választotta Orbánt az Országgyűlés

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés hétfőn.

Európai Bizottság: uniós átlag feletti lesz az idei magyar növekedés

Oroszország Ukrajna elleni háborúja próbára teszi az Európai Unió gazdasági ellenállóképességét, így a korábbi várakozásokhoz képest az EU növekedési kilátásai várhatóan lefelé, az inflációs mutatók felfelé módosulnak. Az uniós GDP-bővülés idén várhatóan 2,7 százalék, a magyar 3,6 százalék lesz - áll az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében.

Nem a háború aggasztja leginkább a németeket

A fogyasztói árak széles körű és nagymértékű emelkedése aggasztja leginkább a lakosságot Németországban - derül ki egy felmérésből.

Hírek

Végleg kivonul a McDonald’s Oroszországból

A McDonald's gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját - számolt be a McDonald's bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.

Miniszterelnöknek választotta Orbánt az Országgyűlés

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés hétfőn.

Szerdán újra emelkedik a benzin beszerzési ára

Szerdán csak a benzin beszerzési ára változik: bruttó 15 forinttal emelik a nagykereskedelmi árat. Ez a hagyományos 95-ös benzin kiskereskedelmi árára nem lesz hatással, viszont a prémium benzin esetében számíthatunk emelésre. 

Orosz külügy: következményei lesznek a svéd és a finn NATO-csatlakozásnak

A NATO-nak nem kellene illúziókat táplálnia azzal kapcsolatban, hogy Oroszország egyszerűen beletörődik Svédországnak és Finnországnak a blokkhoz való csatlakozásába - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

Így áll fel az ötödik Orbán-kormány

Orbán Viktor miniszterelnök a köztársasági elnök felkérésének eleget téve lefolytatta konzultációit a kormányalakításról, és megállapodott leendő kormányának minisztereivel a következő négy év közös munkájáról - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Egyszerűbbé vált a társasházi parkolóhelyek eladása

Egyszerűbbé vált a társasházban lévő gépkocsibeállók értékesítése május 2-tól egy jogszabálymódosítás következtében - hívta fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Óriásdarazsak inváziójára kell készülni Magyarországon

Májustól a nyár végéig lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. A látvány ellenére nem kell félni tőlük, mert az emberre ártalmatlanok.

A magyar ellenállás miatt elhalasztják az uniós olajembargót?

Az Európai Unió egyes országai szerint ideje megfontolni az orosz olaj betiltásának elhalasztását, ha a blokk vezetése nem tudja meggyőzni Magyarországot az embargó támogatásáról. Erre azért lehet szükség, hogy a javasolt szankciócsomag többi részét mielőbb életbe léptethessék.

Gazdaság

Kamatemelés. Egyhangúlag döntött az MNB monetáris tanácsa

Egyhangúlag, 8 szavazattal döntött a monetáris tanács áprilisi kamatdöntő ülésén a jegybanki alapkamat 5,40 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 8,40 százalékra, az egynapos betét kamatának 5,40 százalékra emeléséről - olvasható az ülés rövidített jegyzőkönyvében.

Javította a magyar Raiffeisen osztályzatát a Moody’s

Az elsőrendű "A" osztályzati kategóriába sorolta át a magyarországi Raiffeisen Bankot a Moody's Investors Service. Elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy a magyar Raiffeisen-érdekeltség új adósság-kibocsátásokkal eleget tesz a szavatoló tőkére és a leírható vagy átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményeknek (MREL).

Az MNB az infláció gyorsulásáról: minden drágult

Az előző hónaphoz képest az infláció 1,0 százalékponttal emelkedett, amit elsősorban a maginflációs tételek árindexének 1,2 százalékpontos emelkedése magyaráz. Ehhez mindhárom termékcsoport áremelkedésének gyorsulása hozzájárult - állapította meg a jegybank.

Megjelentek a profik, bezuhant a bitcoin árfolyama

A bitcoin árfolyama a novemberi csúcsának felére, 34 ezer dollár alá esett a hétvégén. A többi kriptovaluta is több százalékot zuhant a napokban. Az ok látszólag egyszerű.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom