Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Fed: marad az irányadó kamat - lazítás várható
No menu items!

Fed: marad az irányadó kamat – lazítás várható

Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris döntéshozó testülete, amely ugyanakkor jelezte, hogy monetáris lazító lépésekre készül.

Még az idén csökkenthet a kamatszint

A nyíltpiaci bizottság (FOMC) kétnapos ülésén a piaci várakozásokkal összhangban a december óta érvényes 2,25-2,50 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot.

A Fed a döntés indoklásában a fokozódó gazdasági kockázatokra és az inflációs nyomás várható csökkenésére hivatkozva jelezte szándékát monetáris lazító lépések megtételére az év hátra lévő részében, ami összességében akár fél százalékpontos kamatcsökkentést is jelenthet.

A Fed “megteszi a szükséges lépéseket” az immár közel tíz éve tartó gazdasági növekedés ütemének fenntartása érdekében – írták, ám ezúttal elmaradt a korábbi megfogalmazás, miszerint a Fed “türelemre törekszik” a kamatok módosításában.

A Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a monetáris tanács tagjainak már közel a fele mutat hajlandóságot nyilatkozatai alapján a kamatszint csökkentésére az elkövetkező hat hónapban. A 17 tagú tanácsból heten félszázalékos, egy nyolcadik pedig negyedszázalékos kamatcsökkentést tart elképzelhetőnek az év végéig. A tanácsnak mindössze egy tagja lát lehetőséget kamatemelésre az idén.

A Fed legfrissebb gazdasági előrejelzése alapján a döntéshozók véleménye nem változott a növekedés és a munkanélküliség várható alakulását illetően, az inflációt azonban 1,5 százalék körül várják az idei évre, míg a márciusi kamatdöntő ülésen még 1,8 százalékot jeleztek. Várakozásaik szerint a kétszázalékos inflációs célt jövőre sem sikerül majd megközelíteni.

A kamatemelési ciklus elindulása, 2015 decembere óta kilenc alkalommal emelt kamatot a Fed, minden alkalommal 25 bázisponttal.

A nyíltpiaci bizottság 2015 decembere előtt hét évig tartotta történelmi mélységben, zéró közeli szinten az alapkamatot, hogy ösztönözze a gazdasági növekedést és felpörgesse az inflációt.

Donald Trump amerikai elnök többször sürgette az amerikai monetáris politikai döntéshozókat a kamatszint csökkentésére gazdaságélénkítési céllal.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.