Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Felmérés: soha nem voltak ennyire optimisták a kkv-k
No menu items!

Felmérés: soha nem voltak ennyire optimisták a kkv-k

Húsz pontra emelkedett a K&H kkv bizalmi index, ami a hazai kis- és középvállalkozások várakozásait 17 éve vizsgáló felmérés eddigi legoptimistább értéke. A cégek pénzügyi helyzetük alakulását és a gazdaságpolitikai intézkedéseket tekintve is derűlátók.

Az index látványosan pozitív eredményét főként a 20 és 100 millió forint közötti árbevételű mikrovállalkozások hangulatának emelkedése húzta felfelé.

A kis- és a középvállalkozások várakozásai már az év elején korrigálták a vírus okozta megtorpanást, így mostanra megduplázták pozitív várakozásuk értékét.

Az optimista hangulat minden szektorban érzékelhető, de a pandémia által talán leginkább érintett kereskedelmi és szolgáltató cégeknél a leglátványosabb.

A kereskedők várakozásai 13 pontos emelkedéssel 18 pontra, a szolgáltató cégek várakozásai pedig 6 pontos növekedéssel 21 pontra ugrottak – elérve ezzel ugyancsak az index történetének legmagasabb értékeit mindkét szektor esetében.

A cégek rendkívül optimistán ítélik meg pénzügyi helyzetük alakulását, ugyanis a vállalkozások pénzügyi kilátásait jelző részindex 13 pontot ugorva elérte eddigi legmagasabb, 15 pontos értékét. E mögött az áll, hogy a következő egy évben 11 százalékos árbevétel-növekedést és 6 százalékos nyereségbővülést terveznek a cégek.

Hasonlóan pozitívan ítélik meg a gazdaságpolitikai intézkedéseket is: a cégek közel fele számít arra, hogy a kormányzat kifejezetten vállalkozásbarát intézkedéseket hoz majd. A pozitív várakozásokat némiképp árnyalja, hogy a kkv-k már a felméréskor megelőlegezték a kamatemelést, a cégek 58 százaléka ugyanis a vállalati hitelkamatok növekedésére számít.

A 2004 óta készített negyedéves K&H kkv bizalmi index jelenleg négyszáz magyarországi székhelyű, kétmilliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével készül. A K&H kkv bizalmi index a tíz részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi mérés, amelyet az Impetus Research készített, május 13. és június 2. között történt.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.