Kezdőlap Címkék KKV szektor

KKV szektor

MNB: a kamara is részt vesz a Minősített Vállalati Hitel népszerűsítésében

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankrendszeri verseny erősítése érdekében indította el a Minősített Vállalati Hitel minősítést, amelynek célja, hogy a kis- és középvállalkozások gyorsan és kedvező feltételekkel juthassanak forint alapú hitelhez a beruházásaikhoz - ismertette Varga Mihály jegybankelnök, miután hivatalában fogadta Nagy Eleket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét. Az egyeztetésen Nagy Elek megerősítette: az MKIK támogatni fogja a Minősített Vállalati Hitel népszerűsítését a vállalkozások körében.

Négyezer milliárd forintot juttat a gazdaságba az új gazdaságpolitikai akcióterv

Az előadások, panelbeszélgetések során a versenyképesség, energetika, és foglalkoztatáspolitika kérdéseit vitatták meg a részvevők.

Több, mint telefon: az iSTYLE új prémium Apple üzlete a KKV-kat is célozza

Az Apple termékek vezető hazai viszonteladója az iSTYLE, második Apple Premium Partner üzletét nyitotta a Westend City Centerben.

Használt gépek újrahasznosítása lendíthet a gazdaságon

Éppen ezért ezek a vállalkozások keresik az új utakat, a piaci trendben pedig megfigyelhető, hogy a vállalkozások egyre inkább jól működő használt gépeket vásárolnak vagy éppen bérelnek.

GKI: idén 15 százalékkal nőhetnek a kkv-k költségei

Átlagosan a költségeik 15 százalékos emelkedésére számítanak 2022-ben a kis- és közepes vállalkozások - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A kkv-knál is beütött a munkaerőhiány – béremeléssel számolnak

Immár a mikro-, kis- és középvállalkozások harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány, miközben az év elején a kkv-k mindössze 26 százaléka számolt be erről - derül ki a K&H bizalmi index kutatása harmadik negyedéves eredményéből.

Új bértámogatás kapacitásbővítésre – kicsiknek és közepeseknek

A munkavállalói létszám növelése és a kapacitások bővítése céljából vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 13,7 milliárd forintos keretösszeg erejéig - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Versenyhátrány: a magyar kkv-k lemaradtak a digitalizálásban

A hazai kkv-k a digitális technológiák alkalmazásában jócskán lemaradt. Uniós összevetésben a 26., azaz utolsó előtti helyet foglalja el az európai uniós tagországok sorában a digitalizáltság integráltságában.  

Új fejlesztés a Valin: minősítő rendszer kkv-knak

A Vali.hu vállalkozói információs portálon új funkció, egy minősítő rendszer segíti a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat a fejlesztési lehetőségek megismerésében - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Ilyen fizetésemelés jöhet a kkv-szektorban

Fizetésemelésre és több béren kívüli juttatásra számíthatnak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók - derül ki a cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait és terveit vizsgáló K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményeiből.

Felmérés: soha nem voltak ennyire optimisták a kkv-k

Húsz pontra emelkedett a K&H kkv bizalmi index, ami a hazai kis- és középvállalkozások várakozásait 17 éve vizsgáló felmérés eddigi legoptimistább értéke. A cégek pénzügyi helyzetük alakulását és a gazdaságpolitikai intézkedéseket tekintve is derűlátók.

Bizakodók a kisvállalkozások – még derűsebbek a közepesek

A járvány ellenére egyre bizakodóbban tekintenek a kis- és közepes vállalkozások (kkv) a következő egy évre - közölte a K&H az első negyedéves kutatásaira hivatkozva.

Kamatmentes gyorskölcsön – fiatalabb és nonprofit cégeknek is

Immár azok a 2019-ben alapított cégek is igényelhetik a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt, amelyek az alapítás évében pozitív üzemi eredményt értek el - közölte a Magyar Fejlesztési Bank.

Pandémia után – A Válságállósági Index segítheti a csődhullám elkerülését

Válságállósági indexet vezetett be az Opten céginformációs szolgáltató. Tóth Tamás az Opten Informatikai Kft. ügyvezető igazgatója szerint az üzleti partnerek tényleges helyzetének megismerése leginkább...

Exim: fix kamatozású beruházási hitel – nem csak exportőröknek

A gazdaság újraindításának elősegítése, illetve a mikro-, kis- és középvállalati szegmens hosszútávú finanszírozása érdekében 10 éves futamidejű, kamattámogatott és euró alapon 0,5 százalékon fixált kamatozású programot indít az EXIM, fordulat beruházási hitel néven - közölte a hitelintézet.

Átlépte az 1800 milliárdot az NHP Hajrá

Tavaly áprilisi indulása óta 28 ezer kis- és közepes vállalkozást 1836 milliárd forint forráshoz juttatott a Növekedési Hitelprogram Hajrá - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Iparűzési adóelőleg – felezés. Csak nyilatkozni kell

Az iparűzési adó felezése automatikusan jár a kis- és közepes vállalkozásoknak. A március 15-ig fizetendő adóelőleg is felezhető, ehhez csak egy nyilatkozat benyújtására van szükség - közölte a Pénzügyminisztérium.

Újraindítási akcióterv. Plusz 20 milliárd környezetbarát beruházásokra

A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként a keretösszeg 20 milliárd forintos emeléséről döntöttek a cégek környezetbarát beruházásait támogató pályázatnál - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Jön a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön – részletek

A kormány döntése nyomán Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön elnevezéssel indít új hitelprogramot a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a világjárványt leginkább megszenvedték.

A BKIK mentőprogramja – több és összehangolt segítség kell

Összehangolt kormányzati, önkormányzati és vállalati cselekvési programot szorgalmaz a koronavírus által leginkább sújtott kkv-szektor megsegítéséért a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.