Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Félmillió forint fölött volt a bruttó átlagkereset áprilisban
No menu items!

Félmillió forint fölött volt a bruttó átlagkereset áprilisban

Áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 507 500 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 518 500 forint volt. A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 349 700 forintot ért el, kedvezmények nélkül 337 500 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 14,8 százalékos emelkedésével és a 9,5 százalékos áprilisi inflációval számolva a reálkeresetek növekedése 4,8 százalékos volt.

A rendszeres bruttó átlagkereset 457 300 forintra becsülhető, 14,1 százalékkal meghaladta az előző év áprilisit.

A munkáltatók teljes körében, azaz az ötnél kevesebb alkalmazottal működő vállalkozásokat is beleszámítva a bruttó átlagkereset 492 ezer forint volt, 15,1 százalékkal több, mint tavaly áprilisban. A bruttó kereset mediánértéke 396 800 forintot ért el, 14,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, a magas nem rendszeres keresetek (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás), valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járult hozzá – jegyezte meg a KSH.

A vállalkozásoknál 14,5 százalékkal nőttek a bruttó keresetek 523 700 forintra, a költségvetésben 11,4 százalékos emelkedéssel 497 500 forintot értek el – a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A nonprofit szektorban 35,3 százalékos volt a keresetek éves emelkedése, amiben megjelenik annak hatása, hogy augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott át, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesül – magyarázta a KSH.

A bruttó keresetek 15,2 százalékos emelkedésén belül a feldolgozóiparban 11,5, az építőiparban 16,6, a mezőgazdaságban 14,6 százalékkal nőtt az átlagkereset és rendre 500 600 forintot, 380 700 forintot, illetve 363 000 forintot ért el. A pénzügyi, biztosítási szektorban a bruttó átlagkereset áprilisban lépte át először az egymillió forintot, átlagosan 1 075 500 forint volt, 18,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A közigazgatás, védelem; kötelező társadalom-biztosítás területén 9,8 százalékos emelkedéssel 534 100 forintra nőttek a bérek, az oktatásban 16,0 százalékkal 454 100 forintra, az egészségügyben 19,9 százalékkal 673 500 forintra.

Január-áprilisban a bruttó átlagkereset 508 100, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 400 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 337 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 349 700 forintot tett ki. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 19,4, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 20,1 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az év első négy hónapjában mért 8,5 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 10 százalékkal nőttek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

A Mol szándéknyilatkozatot írt alá a szerb NIS többségi tulajdonának megvásárlásáról

.A szándéknyilatkozat szerint a tranzakció a pancsovai olajfinomítón túl kiterjed a NIS kiskereskedelmi hálózatára, valamint szénhidrogén kutatás-termelési portfóliójára is.

Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén

A világkereskedelmi forgalom tavaly 4,1 százalékkal nőtt, az idén az IMF prognózisa szerint 2,6 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal bővül.

MNB: két percen belül fogadni kell a pénzforgalmi visszaélést bejelentő ügyfélhívást

a jegybank elvárja, hogy 2 percnél több ne legyen az ügyfél várakozási ideje az ügyintéző élőhangos bejelentkezéséig
Hirdetés

Hírek

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén

A világkereskedelmi forgalom tavaly 4,1 százalékkal nőtt, az idén az IMF prognózisa szerint 2,6 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal bővül.

MNB: két percen belül fogadni kell a pénzforgalmi visszaélést bejelentő ügyfélhívást

a jegybank elvárja, hogy 2 percnél több ne legyen az ügyfél várakozási ideje az ügyintéző élőhangos bejelentkezéséig

Még több akadálymentesség a bécsi közösségi közlekedésben

Hangosbemondók és hangjelzések kísérik a látássérült utasokat, míg a vizuális kijelzők a siket és nagyothallók számára segítenek a tájékozódásban.

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A NAV kiemelte: március 16-ig kérheti a bevallási tervezet postázását, aki ragaszkodik a papíros formátumhoz.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Gazdaság

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...