Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: 14 százalékkal nőttek a beruházások tavaly

KSH: 14 százalékkal nőttek a beruházások tavaly

A beruházások volumene 2019 negyedik negyedévében 5,9 százalékkal nőtt 2018 azonos időszakához képest. 2019 egészében az eddigi leggyorsabb, 14 százalékos volt a bővülés – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Miközben a negyedéves bővülés jelentősen mérséklődött elsősorban a nagysúlyú feldolgozóipar – azon belül részben a járműgyártás – beruházásainak visszaesése miatt, a szolgáltatási ágak többsége jobban teljesített az átlagnál – írta a KSH.

Tavaly a negyedik negyedévben a beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 0,3 százalékkal, 2015 negyedéveinek átlagát pedig 56 százalékkal haladta meg.

A beruházási teljesítményérték több mint hattizedét képviselő építési beruházások 8,9 százalékkal, a közel négytizedét kitevő gép- és berendezés beruházások pedig 1,6 százalékkal bővültek tavaly a negyedik negyedévben Mind az építési, mind a gépberuházások növekedési üteme jelentősen elmaradt a korábbi időszakokétól.

A beruházási teljesítmény 56 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene a korábbi időszakok átlagához képest jóval kisebb ütemben, 5,6 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a beruházások 16 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a megelőző negyedévi stagnálást követően 9,9 százalékkal bővült a volumen.

Tavaly a negyedik negyedévben a nemzetgazdasági beruházások több mint negyedét kitevő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben 5,5 százalékkal visszaestek.

Tavaly egész évben az előző évhez képest a nemzetgazdasági beruházások volumene 14, ezen belül az építési beruházásoké 16, a gép- és berendezés beruházásoké 11 százalékkal nőtt.

A beruházások közel hattizedét jelentő, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 20, a költségvetési szerveknél 11 százalékkal emelkedett a beruházási teljesítmény.

A legjelentősebb beruházó ágak közül a teljesítményérték több mint negyedét realizáló feldolgozóiparban 16, az ingatlanügyletek területén 17, a szállítás, raktározásban 15 százalékkal nőtt a beruházások volumene. Ez a három nemzetgazdasági ág a beruházások hattizedét tette ki.

A fejlesztések a legnagyobb mértékben a kis súlyú víz- és hulladékgazdálkodásban nőttek, 39 százalékkal, és kiugró növekedést regisztráltak a művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ágban (33 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén is (32 százalék).

Mindössze az információ, kommunikáció és az oktatás területén realizálódott az egy évvel korábbinál alacsonyabb teljesítmény.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőzsde – Erősödéssel nyitottak a New York-i indexek

Pluszban nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön. Bizakodást váltott ki, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliségi segélyt először kérők száma az Egyesült Államokban.

Varga Mihály: több magyar élelmiszert a közétkeztetésbe!

El kell érni, hogy minél nagyobb arányban kerüljön magyar élelmiszer a hazai közétkeztetésbe, ezzel is segítve a termelőket és az élelmiszeripari vállalkozásokat - hangzott el a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) ülése után.

Takarékbank: hét év alatt 126 takarékszövetkezet egyesült

Az informatikai átállással befejeződött a Takarék Csoport hétéves integrációs folyamata, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb pénzpiaci átalakítása volt Magyarországon.

Két ország is az euró előszobájába léphet

Bulgária és Horvátország karnyújtásnyira áll attól, hogy megkapja az engedélyt az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz.

Hírek

Az agyat is károsíthatja a koronavírus

Egy kutatócsoport az új koronavírus okozta Covid-19 betegség lehetséges agykárosító hatására figyelmeztetett. A neurológusok szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy az idegrendszerre gyakorolt hatása aggasztó lehet.

Elon Musk: közel járunk a teljesen önvezető autókhoz

A Tesla nagyon közel jár az emberi beavatkozást egyáltalán nem igénylő, önvezető járműtechnológia kifejlesztéséhez - jelentette be az elektromos autókat gyártó amerikai vállalat vezérigazgatója, Elon Musk.

Kambodzsa. Tilos a kutyahús a turistaparadicsomban

Betiltották a kutyahús kereskedelmét a híres 12. századi templomegyüttesnek, Angkorvatnak otthont adó kambodzsai tartományban.

Bűnözés Hollandiában – Konténerekbe rejtett kínzókamrát és cellákat találtak

Konténerekben kialakított, rejtett börtöncellákat és kínzókamrákat, összesen hetet fedezett fel a holland rendőrség egy raktárban a belga határ közelében fekvő Wouwse Plantage településen - közölte rendőrség a helyi médiával.

‘Unokázós’ bűnbanda – Budapesti és Pest megyei végrehajtók

A bűnözők legalább 20 millió forintot csaltak ki Pest, Hajdú-Bihar, Fejér, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyei áldozataiktól - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A banda vezetői külföldön bujkálnak.

Covid-19. Mezőkövesden 21 pedagógus fertőződött meg a vírussal

A Covid-19 fertőzés 'halmozódását' észlelték egy zártkörű értekezlethez köthetően Mezőkövesden. Továbbra is indokolt a szabályok fokozott betartása - figyelmeztetett a Nemzeti Népegészségügyi Központ a történtek ismertetésekor.

Balatonfüredig kell utaznunk az év fagylaltjáért

Dobó Norbert balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja, és ő szerezte meg az ezüstérmet is törökmézes vaníliájával.

Cseppfertőzés? A WHO elismerte: a Covid-19 a levegőben is terjed

Immár bizonyítékokra hivatkozva tették közzé, hogy a koronavírus pusztán a levegőben is terjed. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), felhívta a fegyelmet arra, hogy a járvány ismét gyorsult ütemben terjed. Belgrádban közben zavargás tört ki az egészségügyi szigorítások miatt.

Éjszakai razzia. 123-mal száguldott a Hungária körúton

Újabb akciót tartottak a rendőrök az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében. Több tucat gyorshajtót fogtak.

Péntektől újra drágulnak az üzemanyagok

Újra emelkednek az üzemanyagárak: péntektől a benzin átlagára 3 forinttal nő, a gázolaj pedig 4 forinttal drágul.

Az anyaságra tanítják a New Orleans-i állatkert gorilláját

Az anyaságra tanítják a New Orleans-i állatkert súlyosan veszélyeztetett gorilláját, mely első kölykével várandós.

Szájmaszk és gumikesztyű: drámaian nő a műanyag hulladék mennyisége

Egyre több országban okoz gondot a sosem látott mennyiségű plasztik és egészségügyi hulladék kezelése. A COVID mellett eddig kevés figyelmet kapott ennek hatása, de hosszú távon súlyosak a következmények.

Gazdaság

Takarékbank: hét év alatt 126 takarékszövetkezet egyesült

Az informatikai átállással befejeződött a Takarék Csoport hétéves integrációs folyamata, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb pénzpiaci átalakítása volt Magyarországon.

Két ország is az euró előszobájába léphet

Bulgária és Horvátország karnyújtásnyira áll attól, hogy megkapja az engedélyt az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz.

Újabb milliárddal gazdagodott az MNB-alapítvány

A Pallas Athéné Alapítvány eredményesen zárta a második negyedévet, több mint egymilliárd forinttal növelte az alapítványi összvagyont.

Érintéses fizetés – MNB: maradjon a 15 ezres limit!

A Magyar Nemzeti Bank a PIN-kód nélküli érintőkártyás fizetések 15 ezer forintos értékhatárának megtartását javasolja hosszú távon is - mondta Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója.

Egyhangúlag csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek júniusban az alapkamat 15 bázisponttal 0,75 százalékra csökkentéséről - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a június 23-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.

Az MNB a fintech szolgáltatások kockázatairól

A Magyar Nemzeti Bank folyamatosan figyeli a határon átnyúló fintech szolgáltatók működését, és szükség esetén teszteli az általuk kínált alkalmazásokat, üzleti modelleket - közölte a jegybank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom