Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Felülteljesített a budapesti tőzsde
No menu items!

Felülteljesített a budapesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 80,21 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 51 446,20 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

bux Józsa Bence - Equilor
Józsa Bence

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek elmondta, a Budapesti Értéktőzsde kedden felülteljesített a nyugat-európai tőzsdékhez képest, a BUX emelkedett.

Hozzátette, ez főleg annak tudható be, hogy a negatív nemzetközi befektetői hangulat leginkább a technológiai cégeket érintette, és kevésbé a hagyományos szektort, a bankokat, az energiaipart. A BUX-ban pedig az OTP és a Mol elég nagy súllyal szerepel.

Józsa Bence kiemelte: az AutoWallis közleményt adott ki arról, hogy a cég a frissített stratégiájában jelentős árbevétel- és eredménynövekedéssel számol 2025-ig.

Az AutoWallis Csoport árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd forint fölé ugorhat 2025-ig, miközben az EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) több mint a hatszorosára, 14 milliárd forint fölé emelkedhet ez idő alatt. A tervezett növekedés mögött a társaság által eddig végrehajtott tranzakciók, az organikus növekedés és a kilátásba helyezett újabb akvizíciók állnak.

A társaság részvényeit a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzik, a papír kedden 128,50 forinton zárt. Az AutoWallis részvénye 266 forint történelmi maximumot, és 9,375 történelmi minimumot ért el.

A Mol 14 forinttal, 0,57 százalékkal 2476 forintra erősödött, 3,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,06 százalékkal 17 555 forintra csökkent, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,58 százalékkal 425,50 forintra esett, forgalma 99,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,30 százalékkal 8435 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4360,92 ponton zárt kedden, ez 1,17 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Végleg kivonul a McDonald’s Oroszországból

A McDonald's gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját - számolt be a McDonald's bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.

Miniszterelnöknek választotta Orbánt az Országgyűlés

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés hétfőn.

Európai Bizottság: uniós átlag feletti lesz az idei magyar növekedés

Oroszország Ukrajna elleni háborúja próbára teszi az Európai Unió gazdasági ellenállóképességét, így a korábbi várakozásokhoz képest az EU növekedési kilátásai várhatóan lefelé, az inflációs mutatók felfelé módosulnak. Az uniós GDP-bővülés idén várhatóan 2,7 százalék, a magyar 3,6 százalék lesz - áll az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében.

Nem a háború aggasztja leginkább a németeket

A fogyasztói árak széles körű és nagymértékű emelkedése aggasztja leginkább a lakosságot Németországban - derül ki egy felmérésből.

Hírek

Végleg kivonul a McDonald’s Oroszországból

A McDonald's gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját - számolt be a McDonald's bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.

Miniszterelnöknek választotta Orbánt az Országgyűlés

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés hétfőn.

Szerdán újra emelkedik a benzin beszerzési ára

Szerdán csak a benzin beszerzési ára változik: bruttó 15 forinttal emelik a nagykereskedelmi árat. Ez a hagyományos 95-ös benzin kiskereskedelmi árára nem lesz hatással, viszont a prémium benzin esetében számíthatunk emelésre. 

Orosz külügy: következményei lesznek a svéd és a finn NATO-csatlakozásnak

A NATO-nak nem kellene illúziókat táplálnia azzal kapcsolatban, hogy Oroszország egyszerűen beletörődik Svédországnak és Finnországnak a blokkhoz való csatlakozásába - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

Így áll fel az ötödik Orbán-kormány

Orbán Viktor miniszterelnök a köztársasági elnök felkérésének eleget téve lefolytatta konzultációit a kormányalakításról, és megállapodott leendő kormányának minisztereivel a következő négy év közös munkájáról - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Egyszerűbbé vált a társasházi parkolóhelyek eladása

Egyszerűbbé vált a társasházban lévő gépkocsibeállók értékesítése május 2-tól egy jogszabálymódosítás következtében - hívta fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Óriásdarazsak inváziójára kell készülni Magyarországon

Májustól a nyár végéig lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. A látvány ellenére nem kell félni tőlük, mert az emberre ártalmatlanok.

A magyar ellenállás miatt elhalasztják az uniós olajembargót?

Az Európai Unió egyes országai szerint ideje megfontolni az orosz olaj betiltásának elhalasztását, ha a blokk vezetése nem tudja meggyőzni Magyarországot az embargó támogatásáról. Erre azért lehet szükség, hogy a javasolt szankciócsomag többi részét mielőbb életbe léptethessék.

Gazdaság

Kamatemelés. Egyhangúlag döntött az MNB monetáris tanácsa

Egyhangúlag, 8 szavazattal döntött a monetáris tanács áprilisi kamatdöntő ülésén a jegybanki alapkamat 5,40 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 8,40 százalékra, az egynapos betét kamatának 5,40 százalékra emeléséről - olvasható az ülés rövidített jegyzőkönyvében.

Javította a magyar Raiffeisen osztályzatát a Moody’s

Az elsőrendű "A" osztályzati kategóriába sorolta át a magyarországi Raiffeisen Bankot a Moody's Investors Service. Elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy a magyar Raiffeisen-érdekeltség új adósság-kibocsátásokkal eleget tesz a szavatoló tőkére és a leírható vagy átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményeknek (MREL).

Az MNB az infláció gyorsulásáról: minden drágult

Az előző hónaphoz képest az infláció 1,0 százalékponttal emelkedett, amit elsősorban a maginflációs tételek árindexének 1,2 százalékpontos emelkedése magyaráz. Ehhez mindhárom termékcsoport áremelkedésének gyorsulása hozzájárult - állapította meg a jegybank.

Megjelentek a profik, bezuhant a bitcoin árfolyama

A bitcoin árfolyama a novemberi csúcsának felére, 34 ezer dollár alá esett a hétvégén. A többi kriptovaluta is több százalékot zuhant a napokban. Az ok látszólag egyszerű.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom