Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Fenntartható jövő. Ötletpályázat fiataloknak
No menu items!

Fenntartható jövő. Ötletpályázat fiataloknak

Fenntartható fejlődés témában pályázatot írnak ki a fiatalok világnapján – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) fiatalokért felelős helyettes államtitkára.

Rácz Zsófia

Rácz Zsófia kiemelte: a pályázat célja, hogy a jó ötletek nyilvánosságot kapjanak, ezért amellett, hogy az első három helyezett pénzjutalmat kap, az első szakmai gyakorlaton vehet részt a Nemzeti Ifjúsági Tanácsnál, valamint több hazai és nemzetközi konferencián előadhatja esszéjét.

Pályázni szeptember 30-áig lehet, az eredményhirdetés október 21-én lesz – tette hozzá.
Elmondta, hogy az ENSZ 1999-ben nyilvánította augusztus 12-ét a fiatalok világnapjának.

A cél az, hogy felhívják a figyelmet a fiatalok társadalomban betöltött szerepére, jogaikra, kötelességeikre és a mindennapi problémáikra.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a 20 évesnél fiatalabbak visszaigényelhetik a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját, a 35 év alattiak pedig maximum 42 500 forint értékben a nyelvvizsga díját. Előbbivel eddig mintegy 56 ezren, utóbbival több mint 88 ezren éltek.

A helyettes államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a gyermek és ifjúsági alapprogram idei témája a fenntartható jövő. Láthatóan ez a téma sokakat foglalkoztat, mert idén rekordszámú, több mint 600 pályázat érkezett fiatalokkal foglalkozó civil szervezetektől – közölte.

Rácz Zsófia beszámolt arról is, hogy jövőre egy győri fiatal, Kelemen Balázs lesz Magyarország ifjúsági ENSZ-küldötte.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.