Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Fitch: bóvliba taszítanák Oroszországot a súlyos nyugati szankciók
No menu items!

Fitch: bóvliba taszítanák Oroszországot a súlyos nyugati szankciók

A Fitch szerint valószínűbbek az olyan orosz bankokkal szembeni szankciók, amelyeknek rendszerszintű jelentősége kisebb. Illusztráció: Bigstock

Negatív minősítési következményekkel járhat Oroszország “BBB” szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolására és az orosz bankok osztályzataira, ha a Nyugat az ukrajnai válság miatt súlyos szankciókat léptetne érvénybe Moszkva ellen – áll a Fitch Ratings friss tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő hangsúlyozta, hogy alapeseti előrejelzése nem számol olyan súlyos nyugati szankciókkal, amelyek negatív minősítési lépéseket indokolnának, bár az elmúlt hetekben nőtt egy ilyen forgatókönyv megvalósulásának kockázata.

A Fitch hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy alapeseti prognózisa továbbra sem valószínűsít Ukrajna elleni teljes körű orosz inváziót. A cég szerint az esetleges további szankciók mértékét a nyugati hatalmak valószínűleg ahhoz kalibrálnák, hogy Oroszország milyen kiterjedésű műveletekre szánja el magát, és ez erősen bizonytalan.

A hitelminősítő szerint ha az Egyesült Államok például az orosz szuverén adósság másodpiaci forgalmazását venné célba új szankciókkal, az tovább szűkítené Oroszország költségvetés-finanszírozási rugalmasságát és a külföldi befektetéseket. Emellett a tőkekiáramlás és a rubel gyengülése szakpolitikai szigorításokat tenne szükségessé.

Mindazonáltal ez sem gyakorolna jelentősebb hatást a makroszintű stabilitásra és a tartalékokra.

Utóbbiak közé tartozik a szövetségi szintű készpénztartalék és a nemzeti vagyonalap eszközállománya, amely együtt az orosz hazai össztermék (GDP) 16,5 százalékát teszi ki.

Oroszország devizakészlete mindemellett 17 havi folyó külső fizetési kötelezettség finanszírozására elegendő, és ezen a mércén a legmagasabb a Fitch által “BBB” sávban nyilvántartott szuverén adósok között – áll a hitelminősítő elemzésében.

A Fitch Ratings kiemeli azt is, hogy a teljes orosz szövetségi állampapír-állományon belül 20,5 százalékra – az orosz GDP-érték 3 százaléka alá – csökkent a nem rezidens befektetők aránya.

A cég várakozása szerint mindemellett a szövetségi államháztartás GDP-arányos egyenlege a 2022-2023-as időszakban átlagosan 1,3 százalékos többletben lesz.

Az Ukrajna körüli megnövekedett kockázatok és az amerikai Menendez-törvényjavaslat – amely megtiltaná amerikai pénzügyi szolgáltatóknak az orosz szuverén adósság elsődleges és másodpiaci forgalmazását – jelzik, hogy mekkora a potenciális rizikója egy kedvezőtlen szankciós forgatókönyvnek, amely az alapesetinél nagyobb hatást gyakorolna a szuverén adósminőségre.

E negatív forgatókönyvek közé tartozhatnak olyan intézkedések, amelyek lehetetlenné tennék a rendszerszintű jelentőségű orosz bankok és vállalatok számára dollártranzakciók lebonyolítását vagy hozzáférésüket a nemzetközi fizetési rendszerhez, vagy olyan széles körű energiapiaci szankciók, amelyek fennakadásokat okoznának az orosz exportban – áll a Fitch Ratings tanulmányában.

A hitelminősítő szerint az orosz bankrendszer hitelképességére a legnagyobb hatást olyan szankciók gyakorolnák, amelyek akadályoznák a nagy állami tulajdonú orosz bankokat a devizafizetések végrehajtásában, különösen akkor, ha megtiltják nekik a dollártranzakciók lebonyolítását.

Az orosz bankok esetleges kizárása a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból ugyancsak jelentős rövid távú felfordulást okozna, tekintettel arra, hogy az alternatív rendszerek csak korlátozottan vannak jelen a nemzetközi fizetési forgalomban – hangsúlyozzák a Fitch Ratings elemzői.

A hitelminősítő szakértői kiemelik ugyanakkor azt is, hogy alapeseti előrejelzési forgatókönyvükben nem számolnak ilyen intézkedésekkel sem, részben azért, mert az ilyen jellegű szankciók akadályoznák a külföldi hitelezőkkel szembeni orosz törlesztési kötelezettségek teljesítését.

A Fitch szerint éppen ezért valószínűbbek az olyan orosz bankokkal szembeni szankciók, amelyeknek rendszerszintű jelentősége kisebb.

A Fitch Ratings decemberben változatlan stabil kilátással megerősítette Oroszország hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek “BBB” szintű besorolását. Ennek indoklásában kiemelte: az orosz államadós-besorolást a rendkívül erőteljes külső orosz pénzügyi mérleghelyzet támasztja alá, és az a tény, hogy Oroszország államadóssága a legalacsonyabb a “BBB” szuverén besorolású kategórián belül.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.