Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Fogyasztóbarát otthonbiztosítás - a Generalinál is
No menu items!

Fogyasztóbarát otthonbiztosítás – a Generalinál is

A Generali Biztosító Zrt. is beléphet a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások piacára – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A Generali a jegybanki elbírálás birtokában 60 napon belül kezdhet értékesíteni minősített fogyasztóbarát lakásbiztosításokat. Az ilyen termékek a többihez képest magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak fölösleges többletszolgáltatások és plusz kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, ügyfélbarát kiszolgálás mellett – írta az MNB.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra és más jellemző kockázatokra nyújt fedezetet. A káresemények tartalmát jegybank egységesen és kötelezően határozta meg családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve.

Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók. Az előnyök közül kiemelték, hogy a biztosító és az ügyfél közötti kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés digitálisan is intézhető. A lakásbiztosítás a megkötése utáni 3. negyedévtől 3 havonta igény szerint bármikor felmondható. A kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5 munkanap, fölötte 10 munkanap lehet.

A jegybanki honlapon külön felület jött létre a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások bemutatására, márciustól pedig összehasonlító oldal segíti a termékek közti eligazodást. A jegybank szerint a kínálat hamarosan széles körben válik elérhetővé, mivel szinte minden biztosító be akar lépni a forgalmazók közé.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Minden negyedik magyar online keres rá a tüneteire

A magyarok többsége betegség jeleit észlelve elsősorban a háziorvosával konzultál. Ugyanakkor gyakran több forrásból is gyűjtenek információt a betegek: minden negyedik páciens az interneten keres rá tüneteire – derül ki a Dokio egészségügyi platform aktív internetező, felnőtt lakosság körében végzett reprezentatív kutatásából.

MKIK: egyre több iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni

Egyre több nyolcadik osztályos iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályaorientációs felméréséből.

Lassult a szlovákiai magyarok fogyása

Mintegy 36 ezerrel csökkent Szlovákiában a magukat magyar nemzetiségűnek vallók száma az elmúlt tíz évben, ám a fogyatkozásuk üteme jelentősen lassult, számszerűen a felére esett vissza az előző évtizedhez képest - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) adataiból.

Uniós infláció. A magyar már csak az ötödik legnagyobb

Rekordmagas éves fogyasztói árindex alakult ki az euróövezetben, az Európai Unió egészében pedig 5,3 százalékra emelkedett az infláció decemberben. A legnagyobb áremelkedést Észtországban regisztrálták - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Hírek

Filmstúdió épül a világűrben

Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég - írja a Variety.

Hollandia 175 millió eurót fizet egy Rembrandtért

A holland szenátus jóváhagyásával elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy Hollandia megvásárolja Rembrandt van Rijn (1606-1669) Zászlóvivő című festményét - közölte az NL Times című angol nyelvű holland hírportál.

Az állam beszáll a debreceni repülőtérbe

Kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és a város polgármestere.

Újra megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Ismét megjelent a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma.

Amerikai repülőjáratokat töröltek az 5G miatt

Több nemzetközi légitársaság bejelentette, hogy szerdától törölte járatait egyes amerikai repülőterekre, mivel attól tartanak, hogy az ott kiépített 5G hálózatok megzavarhatják a repülőgépek kritikusan fontos berendezéseit.

Máltai elnököt választott az Európai Parlament

Roberta Metsolát, az Európai Néppárt (EPP) jelöltjét választották meg az Európai Parlament elnökének a testület strasbourgi plenáris ülésén.

Megújult a NAV honlapja

Néhány napja debütált a NAV új információs, illetve online ügyintézésre is alkalmas portálja, amely a magánszemélyek és a szakmabeliek számára is új megoldásokat kínál.

Horvátország újabb lépéssel készül az euró bevezetésére

Horvátországban szeptember elejétől már euróban is fel kell tüntetni a termékek árát - jeéentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő.

Gazdaság

MNB: változatlan az egyhetes betét kamata

A Magyar Nemzeti Bank - ahogy az előző három héten is - az előző hetivel megegyező 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét. Ezzel negyedik hete tarja ezen a szinten az effektív rátát, miután az első idei aukción megszakította a kamat emelésének november közepétől hat héten át tartó sorozatát. A jövő heti tenderre a monetáris tanács keddi ülése után kerül majd sor.

Fizetési mérleg. Csökkent a hiány novemberben

Tavaly novemberben 331 millió euróval 486 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya az októberi 817 millió euróról. Az ország külső finanszírozási helyzetének jellemzésére a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg összevont egyenlegéből számolt mutató az októberi 326 millió finanszírozási igényből novemberre 218 millió euró aktívumba fordult - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Támogatott tartalom

Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon

Olyan időszakon vagyunk túl, amit még senki nem tapasztalt meg korábban. Az azonban világosan kiderült, hogy aki bizonytalan helyzetben hirtelen, vagy megalapozatlan döntést hozott, sokat veszíthetett – meséli Simon Péter, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, akit a zöld befektetésekről is kérdeztünk.

MNB: még mindig nem szerzett magyar banklicenszt a Revolut

A Revolut Bank Magyarországon továbbra is határon átnyúló intézményként működik, itthoni banklicenszt nem szerzett, noha ezt a jegybank folyamatosan szorgalmazza az ügyfelek biztonsága érdekében - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom