Kezdőlap Tudomány Forradalmasíthatja a méhnyakrákszűrést egy új magyar fejlesztés
No menu items!

Forradalmasíthatja a méhnyakrákszűrést egy új magyar fejlesztés

Gyorsabb, megbízhatóbb diagnózis, és szükség esetén hamarabb kezdődő kezelés – ezt tapasztalhatják majd a méhnyakrák-szűrésben résztvevő páciensek a Delta Services Kft., a Sightspot Network Kft. és a Debreceni Egyetem új fejlesztésének köszönhetően. A konzorcium a Széchenyi 2020 programban kapott európai uniós támogatás segítségével egy olyan, mélytanulási technológiára épülő képdiagnosztikai rendszert alkotott, amely digitalizálja a hagyományos kenetmintákat, ezeket feldolgozza, és azonosítja az esetleges rákos sejteket. A technológia elterjedése a várakozások szerint összességében a hazai ellátás javításához is hozzájárul majd.

Hazánkban évente 250-400-an halnak meg méhnyakrákban. Ez a daganatos betegség az okok között a kilencedik helyen áll a magyar nők halálozásában. A halálozási aránnyal európai viszonylatban a hátsó harmadban helyezkedünk el. A méhnyakrák egyáltalán nem ritka betegség, és ha időben felfedezik és kezelik, végzetes kimenetelének esélye 70 százalékkal csökkenthető. Ehhez természetesen jól működő citológiai szűrésre van szükség. Ahhoz, hogy a túlélési arány növekedjen, a védőoltáson túl nagymértékben hozzájárulhat a szűrési stratégia módosítása és a minőségellenőrzés, tehát a negatív esetek újraszűrése, a fals negatív esetek kimutatása. Nem elhanyagolható szempont persze az sem, hogy az érintettek valóban elmenjenek a vizsgálatokra, ebben is segít, ha az – ugyan minimális kényelmetlenséggel járó – vizsgálat gyors, pontos diagnózist ígér.

A szervezett méhnyakszűrésre háromévente jogosultak a 25 és 65 év közötti nők. Ez évi 700-800 ezer, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott vizsgálatot takar. A magánellátás adatairól nem állnak rendelkezésre pontos adatok, de a becslések szerint a szűrésszám itt is hasonló nagyságrendű lehet. A méhnyak rákmegelőző állapotainak sejtalapú szűrése a szakmai minimumfeltételeket teljesítő citopatológiai laboratóriumokban történik.

A jelenlegi elvárások szerint a szűrővizsgálatok eredményeinek 2-4 hét alatt kell megérkezniük. A minták kettős értékelése jelentős humán erőforrást igényel, ez költségessé és időigényessé teszi az eljárást. A módszer így jelenleg nem egységes idehaza. A minták szűrésénél azonban a mesterséges intelligencia támogatását is integráló, új szoftverek komoly segítséget adhatnak a döntéstámogatásban, a minőségellenőrzésben, illetve utóbbi felgyorsításában. Ez valósult meg most egy magyar fejlesztés keretében.

A Delta Services Kft. – ami 2022 januárjától a Delta Csoport tőzsdén jegyzett vállalatának, a Delta Technologies Nyrt-nek a tulajdona –, a Sightspot Network Kft. és a Debreceni Egyetem egy olyan, mélytanulási technológiára épülő automatikus képdiagnosztikai rendszert fejlesztett ki, amely alkalmas a méhnyakrák jeleinek felismerésére a hagyományos előkészítésű keneteken (ún. Papanicolaou keneteken). A rendszer lefedi a citológiai kenetek vizsgálatának teljes folyamatát a kenetek digitalizálásától a digitalizált képek feldolgozásán keresztül, egészen a digitalizált kenetminta elemzéséig. A módszer tehát emberi munka igénybevétele nélkül képes detektálni a digitalizált keneteken az elváltozásokat mutató sejteket, ezzel tehermentesítve a szakellátásban résztvevőket.

A konzorciumnak a fejlesztéshez 556,64 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást ítéltek meg a Széchenyi 2020 program keretében megjelent, „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című pályázati kiíráson. A projekt Debrecenben valósult meg: az egyetem, a debreceni székhelyű Sightspot Network, és – a tőzsdén is jegyzett Delta Technologies leányvállalata – a Delta Services Kft. hármas együttműködésében. A magyar fejlesztés a várakozások szerint jelentősen csökkenti a klinikai szakértők terhelését, gyorsítja a diagnózis felállítását, és lerövidíti a kezelésig eltelt időt. Mindez összességében az ellátás javulásához is vezet majd.

Megváltozik a cégautók adózása. Milyen változás jön az új rendelettel? Hogyan hat az új autó átadások csúszása, a kényszerű túlfutás menedzselése a cégautó piacra és a flottaüzemeltetésre? Az elektromos autózáshoz kapcsolódó adózási és üzemeltetési kérdések a legjobb szakemberektől, egy szakmai konferencián 2022 június 15.-én. Részletek és további információ: itt található.   

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.