Kezdőlap Tudomány Itt az áttörés a cukorbetegség kezelésében
No menu items!

Itt az áttörés a cukorbetegség kezelésében

Forradalmi változást hozhat a „csendes gyilkos” kezelésében az, hogy az infostart információi szerint  Kínai tudósok egy olyan tanulmányt tettek közre, ami alapján a világon első ízben sikerült sejtbeültetéssel kezelni és visszafordítani az 1-es típusú cukorbetegséget.

 

A tudósítás alapján, egy sanghaji lap szerint egy mindössze félórás műtét kellett ahhoz, hogy tünetmentessé váljon egy 25 éves beteg, akit 1-es típusú cukorbetegséggel kezeltek. (Ez a cukorbetegségnek az az autoimmun fajtája, amelyben az immunrendszer megtámadja a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit és a szervezet nem képes a vércukorszintet szabályozó hormont termelni. Eddig gyógyíthatatlannak tartották a betegséget.)

A cikk szerint a beteg, aki 11 éve szenvedett a krónikus betegségben, pár hónappal a minimálisan invazív műtét után képes volt természetes módon szabályozni vércukorszintjét – írta a sanghaji The Paper című oldalra hivatkozva a South China Morning Post hongkongi lap.

Az áttörést elérő csapat a komolyabb bizonyítékot a tekintélyes Cell című szaklapban megjelent tudományos cikkben tette közzé – bár még úgynevezett korai kutatásról van szó, mert csak egyetlen beteg alapján vontak le következtetéseket. A vizsgálatban többek között a Tiecsini Első Központi Kórház és a Pekingi Egyetem kutatói vettek részt.

Kína cukorbetegség-járványa

A cukorbetegség világszerte komoly egészségügyi fenyegetést jelent. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség szerint Kínában fordul elő világszerte a legtöbb ilyen eset, több mint 140 millió beteggel és 12 százalékot meghaladó aránnyal.

Az 1-es típusú cukorbetegség a betegség összes esetének mintegy 5 százalékát teszi ki.

Az inzulininjekciók és a glükózszintcsökkentő gyógyszerek gyakran nehezen szabályozzák a vércukorszintet, ez különböző szövődményekhez vezet, amelyek súlyosan befolyásolják az életminőséget, és akár életveszélyesek is lehetnek – jegyzi meg a hongkongi lap.

Amit a kutatók ebben az esetben tettek, azt szigetsejt-transzplantációnak hívják. Ennek során inzulintermelő, úgynevezett szigetsejteket távolítanak el egy elhunyt donor hasnyálmirigyéből, és azokat az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő személy májába ültetik be. Ez egy klinikai kezelés, még kísérleti stádiumban van, és a kevés donor miatt ritkán alkalmazzák.

Fotók: Freepik

Ami új lehetőségeket nyitott meg a cukorbetegség kezelésében, az az őssejtterápia. A tanulmányban vázolt kezelés előtt a kutatók először zsírszöveti sejteket gyűjtöttek a pácienstől, majd kis molekulájú vegyi anyagokkal ezeket a sejteket úgynevezett pluripotens – csökkentett potenciálú – őssejtekké programozták át, majd szigetsejtekké alakították át, és visszaültették a beteg szervezetébe. Mivel a hasnyálmirigysejtek magától a betegtől származnak, az immunrendszere nem lökte ki őket.

Az átültetés után a fiatal nő vércukorszintje fokozatosan normalizálódott, 75 nappal később már nem volt szüksége inzulininjekciókra, és a javulás már több mint egy éve tart.

Viszont még megfigyelés alatt kell tartani, mivel májátültetése is volt, ami miatt immunszuppresszánsokat is kapott. Így még nem világos, mekkora a szigetsejtek kilökésének kockázata. A kutatók közölték, hogy az év végére két másik beteg javulásáról is véleményt tudnak mondani.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.