Kezdőlap Turizmus Guller Zoltán: a tavalyinál is jobban teljesít a belföldi turizmus
No menu items!

Guller Zoltán: a tavalyinál is jobban teljesít a belföldi turizmus

A Balaton és környéke a legnépszerűbb úti cél. Fotó: MTI/Varga György

A belföldi turizmus nemcsak megközelítette, de meg is haladta a tavalyi számokat, és az előfoglalások alapján ősszel is kiemelkedő lehet a forgalom a hazai szálláshelyeken – mondta el Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legfrissebb podcastjában.

Júliusban 1,2 millió belföldi vendég pihent a hazai szálláshelyeken, 160 ezerrel több, mint tavaly júliusban, és augusztusban is hasonló adatokat várnak – fejtette ki.

Hangsúlyozta, hogy soha ennyi magyar turista nem üdült még belföldön július-augusztusban.

A legnépszerűbb úticél a Balaton, a teljes országos nyári vendégforgalom 40 százaléka itt realizálódott. A második leglátogatottabb célpont a Mátra-Bükk turisztikai térség, majd ezt követi Debrecen, Hajdúszoboszló és a Tisza-tó környéke – jelezte az MTÜ vezérigazgatója.

Guller Zoltán

Guller Zoltán elmondta, nagyon kedvezőek a szeptemberi előfoglalási adatok is, amelyek szerint szinte minden hétvégén csaknem teltházzal üzemelnek majd a vidéki szálláshelyek, és ez a tendencia várhatóan október közepéig folytatódik.

Kiemelte, hogy az MTÜ a napokban elindította új kampányát annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az őszi-téli-tavaszi turisztikai-kulturális-gasztronómiai lehetőségekre.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a fővárosi szálláshelyek a javuló számok ellenére még mindig alacsony töltöttséggel üzemelnek.

Mint mondta, Budapesten a turizmus bevételeinek 96 százalékát a külföldi vendégek adják, az idei nyár vendégforgalma pedig jelentősen alacsonyabb a tavalyinál.

A vezérigazgató kitért arra, hogy minél gyorsabban próbálnak segíteni az ágazat szereplőinek. Felidézte, hogy mintegy 14 ezer magánszálláshely kapott fejlesztésekre összesen több mint 40 milliárd forintot. Az idegenvezetőknek kiírt pályázatra 155-en jelentkeztek, hat kivétellel mindenki nyert, a pénzt szeptemberben folyósítják.

Guller Zoltán kiemelte azt is, hogy újabb pályázati felhívás jelent meg a szabadvízi strandok felújítására, a 3 milliárd forintos keretösszegből újabb 80 strand újulhat meg a következő szezonra.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.