mtü
Lehet, hogy nem a lángossütők kifehérítésével kezdi a kormány
A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók kötelező adatszolgáltatásának szakaszos bevezetését javasolja a kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).Az új javaslat szerint 2023. július 1-től...
Jól alakul eddig a turizmus itthon
2022-ben 14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, csaknem negyven százalékkal többet, mint 2021-ben és csak egy hajszállal elmaradva a magyar turizmus minden idők legsikeresebb évének számító 2019-es esztendő eredményétől.
Megszűnnek a SZÉP-kártya alszámlák
Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Kormányzati támogatás a turizmusnak: 30 milliárd forintot kap az ágazat
Az energetikai válság világszerte kihívás elé állítja az ágazatot, amire válaszként a kormány Európában elsők között olyan hat intézkedésből álló, célzott turisztikai csomagot fogadott el, amely 30 milliárd forinttal támogatja közel 100 ezer kis- és középvállalkozó működését a megemelkedett energiaköltségek kigazdálkodásában.
Jelentős kormányzati segítséget kap a turizmus
A turisztikai szektor támogatása érdekében a kormány átfogó intézkedési csomagról döntött a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kezdeményezésére.
Új ügyvezető szerv jött létre a Magyar Turisztikai Ügynökségnél
A Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) új ügyvezető szerv jött létre - közölte az ügynökség.
Guller Zoltán: minden idők legsikeresebb nyarát zárta a turizmus
Minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben a belföldi turizmus Magyarországon - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Budapesti turizmus. Együtt lép a gázra az Airbnb és az MTÜ
Az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) együttműködést kötött a budapesti turizmus járvány utáni növelése és helyreállítása érdekében.
Budapesten lesz a Bocuse d’Or európai döntője
Magyarország újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz: 2022 márciusában otthont ad a Bocuse d'Or európai döntőjének - jelentette be Szenkirályi Alexandra kormányszóvivő és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Újabb milliárdok strandfejlesztésre – fókuszban az élővizek
Strand 5 elnevezéssel újabb strandfejlesztési program indul Magyarországon - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója Nyíregyházán.
Egységes csillagozást kapnak a szálláshelyek
Az Országgyűlés előtt fekvő turisztikai törvénymódosítás egységes szempontok alapján, egytől öt csillagig tartó besorolás alá vonja valamennyi magyarországi szálláshelyet - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos podcast adásában.
Elsőként az izraeli turisták térhetnek vissza Magyarországra
Mivel Izrael a világ egyik legintenzívebben átoltott országa, így valószínűsíthető, hogy azon államok egyike lesz, ahonnan a leghamarabb kezdnek el utazni - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Újra az államé a Hévíz-Balaton Airport
Újra állami tulajdonban működik a Hévíz-Balaton Airport, miután a területen lévő ingatlanok is a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vagyonkezelésébe kerültek.
Áprilisban berobbanhat a belföldi turizmus
Áprilisra 518 ezer vendégéjszakányi foglalás szerepel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatbázisában, és a foglalások száma napról napra nő - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Guller Zoltán: legalább tíz hónap kell a turizmus talpraállásához
A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron viszont újraindulhat a turizmus - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
A bevételkiesés 80 százalékát kérhetik a szállásadók
A szálláshelyek mától visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát. A támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben folyósítja.
Újabb mentőöv a turizmusnak – költségtérítés és kedvezmények
Ismét támogatást biztosít a kormány a turizmusnak, hogy a szektorban dolgozók megtarthassák munkahelyeiket - jelentette ki Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
Guller Zoltán: a budapesti turizmus túlélése a tét
Modellváltás nélkül a budapesti turizmus nem fogja túlélni a koronavírus-járvány miatti válságot - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Itt a 0 százalékos kamatozású Széchenyi Turisztikai Kártya
Már igényelhető a turisztikai vállalkozások számára kialakított teljes kamat-, kezelési költség- és bírálati díjmentes Széchenyi Turisztikai Kártya, amely segíti az ágazatban működő kkv-k likviditását.
Talpon maradást segítő pályázat – fesztiváloknak
Megjelent a 700 millió forintos keretösszegű pályázat, amely a koronavírus-járvány miatt elmaradt, vagy csökkentett programmal megvalósult könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Friss
Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint
A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...
Igazi áttörés az online számláknál
Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...
Szép kártya last minute
Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...
Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól
A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...
Hírek
Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol
A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.
Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére
Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.
Idén jobban fizet a diákmunka
Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.
Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani
A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.
Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács
A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.
Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén
Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni
Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.
A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat
A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.
Gazdaság
Igazi áttörés az online számláknál
Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....
Szép kártya last minute
Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...
MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer
Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.