Kezdőlap Fogyasztóvédelem GVH: 40 milliós bírság az Alzának - jóvátétel mellett
No menu items!

GVH: 40 milliós bírság az Alzának – jóvátétel mellett

Az Alza Róbert Károly körúti áruháza. Kép forrása: alza.hu

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata szerint az Alza.hu a termékek egy részénél agresszíven, javarészt valótlan tartalmú üzenetekkel sürgette felhasználóit mielőbbi vásárlásra. A hatóság ezért 40 millió forintos bírságot szabott ki a webáruház üzemeltetőjére, egyúttal legalább 450 millió forint értékű fogyasztói jóvátételi programra kötelezte.

A GVH tavaly indított vizsgálatot az Alza.hu üzemeltetőjével és cseh anyavállalatával szemben a webáruház kifogásolható értékesítési módszerei miatt. Az eljárás feltárta: a portál jogsértő módon sürgette a felhasználókat mihamarabbi vásárlására, amikor szembetűnő, villogó üzenetekkel – például “Jelenleg X ügyfél érdeklődik a termék iránt“; “A héten X ügyfél vásárolta meg ezt a terméket” – helyezte pszichés nyomás alá a felhasználókat. Ez önmagában véve is tisztességtelennek minősül.

A sürgető üzenetekben bemutatott adatokat ráadásul nagyrészt nem támasztották alá a számítási módszerek: a “Jelenleg X ügyfél érdeklődik” üzenet például nem az adott pillanatban ténylegesen érdeklődők számát, hanem a vállalkozáscsoport összeurópai, elmúlt teljes napi megjelenítéseit mutatta.

A GVH versenytanácsának döntése figyelembe vette többek között, hogy az üzemeltetők elismerték a jogsértést, lemondtak a jogorvoslatról és felülvizsgálták a kereskedelmi gyakorlataik megfelelőségét biztosító belső vállalati szabályzatukat. A hatóság tekintettel volt arra is, hogy az eljárás indítását követően a cégek rövid időn belül maguktól felhagytak a kifogásolt magatartásokkal.

Bírságcsökkentő tételként figyelembe vették azt a jóvátételi csomagot is, amelyet a webáruház ajánlott fel fogyasztóinak kompenzációjára. A vállalások nyomán előírt hatósági kötelezettségek szerint minden fogyasztó 3 ezer forint értékű kupont kap, aki 2019-ben az Alza webáruházában vásárolt. A kedvezmény a következő egy évben használható fel bármely, 10 ezer forint feletti vásárláskor.

A kuponokat az Alza 2022. április 17-ig küldi ki e-mailben minden jogosultnak, de SMS-ben, honlapján, közösségi oldalain és a sajtón keresztül is értesíti az érintetteket – írták.

Abban az esetben, ha a kuponok felhasználásának összértéke nem éri el a 450 millió forintot, az Alza az eljárás során tett kiegészítő vállalások révén biztosítja a fogyasztók közvetlen kompenzálását. Amennyiben pedig a jóvátétel összege még így sem érné el a 450 milliós összeghatárt, a különbözetet a cégeknek bírságként kell megfizetniük. A webáruház üzemeltetőinek részletesen auditálniuk kell majd a hatóság felé a vállalások megtörténtét – közölte a GVH.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyedi céges hírek segítették a növekedést a BÉT-en

A Mol esetében negatívan hatott, hogy az Erste és a Citi is vételről tartásra módosította az ajánlását.

Klemm Balázs, a generációépítő menedzser

Klemm Balázs a Hotel&More független szállodaüzemeltető tulajdonosa a turizmust, a végveszély szélére sodró Covid, majd az energiaárrobbanás időszakában, a gyakorlatban mutathatta be fiának, Krisztiánnak, mit is jelent erős ellenszélben hajózni.

Kamatdöntés – MNB: októbertől kivezetik az egynapos gyorstendert

A monetáris tanács keddi döntésével összezárta az egynapos betéti gyorstender kamatát és az alapkamatot 13 százalékon, szerdától a jegybanki alapkamat az MNB effektív kamata, októbertől kivezetik az egynapos betéti gyorstendert.

Közös V4 fellépés az ukrán gabonaimporttal szemben

Az ukrán gabonaimporttal szembeni további együttes lépéseket egyeztették a Visegrádi Együttműködés országai.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.