Hirdetés
Kezdőlap Hírek Megbízható Cég minősítés - 11 milliós bírság megtévesztés miatt
No menu items!

Megbízható Cég minősítés – 11 milliós bírság megtévesztés miatt

Tisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytatott a fogyasztó vélemény tanúsítvány kiállításával és kommunikációjával az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. (ÜVVK) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint.

A vállalkozásra a hatóság 11 millió forint bírságot szabott ki, valamint eltiltotta jogsértő magatartása folytatásától, és kötelezte, hogy a versenyhivatali döntésről közvetlenül tájékoztassa üzletfeleit, illetve honlapján is tegye közzé a határozat rendelkező részét.

A GVH  szerint az ÜVVK 2016 júliusától “Fogyasztói Vélemény Tanúsítvány” néven kínálja korábban “Megbízható Cég” néven kibocsátott igazolását vállalkozások számára.

Az ÜVVK, kereskedelmi gyakorlata szerint, egy speciális szoftver segítségével 18 kulcsszó alapján vizsgálja a vállalkozásról fellelhető negatív véleményeket az interneten. Ha a keresés nem hoz ilyen eredményt, az adott cégnek lehetősége nyílik a csomag megvásárlására, amelynek birtokában megjelenítheti a tanúsítványt üzlethelyiségében, e-mailjeiben, honlapján, levélpapírján, illetve szóróanyagain.

 

Megbízható cég megtévesztő tanúsítvány - büntetett a GVH Forrás: azuzlet.hu
Megbízható cég megtévesztő tanúsítvány – büntetett a GVH Forrás: azuzlet.hu

Az ÜVVK “tanúsítványa” azt sugallja, hogy egy vállalkozás átfogó feltételrendszernek tesz eleget, a GVH vizsgálata azonban megállapította, hogy a cég által végzett elemzés egyáltalán nem volt teljes körű, sőt, saját előadása szerint is kizárólag előre meghatározott, alacsony számú kifejezés algoritmikus szűrésére terjedt ki.

A "tanúsítvány" valós minősítés nélkül ösztönözhette a vásárlókat olyan ügyleti döntésre, amelyet egyébként nem vagy másként hoztak volna meg,

az ilyen megtévesztés a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. Szintén jogsértőnek bizonyult a cég hasonló tartalmú kommunikációja a vállalkozások megrendelési szándékának ösztönzésére.

A GVH a bírság kiszabásakor kiemelt jelentőséggel vette figyelembe, hogy a jogsértés jelentős számú fogyasztót és vállalkozást – több mint tízezer céget – ért el, így potenciálisan nagy hatást gyakorolt a versenyre. Szintén

különösen felróhatónak találta, hogy a vállalkozás működésének egésze alapszik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlaton.

Mindemellett a GVH 2016-ban már elmarasztalta a vállalkozást a mostani vizsgálattal azonos magatartás miatt, ezért súlyosító tényezőként kezelte az ismétlődő jogsértést is – közölte a hivatal az MTI-vel.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele

Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát.

A legjobb pálinkákat díjazták

Az Agrárminisztérium 2014-ben hirdette meg először a  Nemzeti Pálinkakiválóság Programot.

Jön a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program.

Tönk szélére kerültek magyar vállalkozások az ukrán áruszállítók miatt

Az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.