Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Gyorsan romló forint - hogyan kerülhetjük el az euró árfolyamváltozásból származó veszteséget?
No menu items!

Gyorsan romló forint – hogyan kerülhetjük el az euró árfolyamváltozásból származó veszteséget?

A bankközi devizapiac a világ összes kereskedési rendszere közül is a leghatékonyabban működő tőzsde, hiszen ahogyan a Föld forog, ‘kénytelen’ napi 24 órában nyitva tartani, mert bárhol és bármikor szüksége lehet egy piaci szereplőnek dollárra, euróra, kínai jüanra, vagy éppen magyar forintra. A modern információs technológiai infrastruktúrák használatával akár a legkisebb vállalati szereplők is költséghatékonyan és kellő sebességgel tudnak piacra lépni, így mindenki számára hasonlóan széles információs bázis áll valós időben rendelkezésre.

A devizapiac hektikus – mitől tart egy vállalkozás, mik a félelmei?

A devizapiac 0-24 órás mozgásában folyamatosan benne van a kockázat is: mennyi lesz az árfolyam holnap? És vajon mennyi lesz az árfolyam 2 hét vagy épp 6 hónap múlva, mikor épp a fizetési kötelezettségemet teljesítenem kell? Hogyan tudnám kivédeni azt, hogy ’ne szálljon el’ a devizaárfolyam, és ezzel elkerüljük az ebből fakadó – nehezen becsülhető – veszteségeket?

Ezeket a kérdéseket szinte minden olyan hazai vállalati döntéshozó feltette már, akinek a cége export-import tevékenységet folytat, hiszen, ha egy magyar cég átlépi az országhatárt, akkor azonnal más fizetőeszközzel találkozik. Egy hazai kereskedőcég így a leggyakrabban az EUR/HUF árfolyam mozgásának van kiszolgáltatva, de számos olyan vállalat is van Magyarországon, amely a szomszédos visegrádi országokkal folytat üzletet, így figyelemmel kell lennie a cseh korona, vagy épp a lengyel zlotyi piaci mozgásaira is.

Hogyan tudunk hatékonyan védekezni a drasztikus devizapiaci mozgásokkal szemben?

A kérdésre a választ a közép-európai legnagyobb fizetési intézménye az AKCENTA CZ mintegy 39.000 ügyfele már tudja, de ez a szolgáltatás immár a magyar vállalati szektor számára is elérhető. És ezt a megoldást most önnel is megosztjuk.

Nézzük meg egy hazai KKV példán keresztül, hogy milyen devizapiaci kockázatok állnak is fent és ezek a kockázatok milyen eszközök segítségével mérsékelhetők vagy küszöbölhetők ki.

Példa: egy hazai borászati vállalkozás a BorDugasz Borászati Kft. (kitalált cég) a palackozott boraihoz parafadugót vásárol. Sokan talán nem is tudják, de a világ legnagyobb parafatermelője Portugália, és a világban megtermelt parafának mintegy 60%-ából dugókat készítenek és azt a világ borászai a palackok lezárására használják. A BorDugasz Kft-nek, ahhoz, hogy biztosan megkapja a 20.000 db parafadugót már november végén le kell adnia a megrendelését portugál partnercégének, miközben a szállítás csak 2021. júniusában lesz esedékes.

A két cég között már évek óta tartó erős üzleti bizalom alakult ki, így a dugók árának kifizetése a szállítással egy időben történik majd. Mivel nagyon magas minőségű parafadugókról van szó, így az 1 EUR/dugó árat alapul véve a BorDugasz Kft. fizetési kötelezettsége 20.000 EUR lesz 2021. júniusában. Mivel a társaság kizárólag a hazai piacon értékesíti borait, így bevételei tisztán forintban keletkeznek, így a jövőben kifizetendő eurós összeg esetében komoly kockázatot fut a társaság.

A cég – egyébként kiváló borász és nem pénzügyi szakértő – ügyvezetője mikor ránéz az EUR/HUF árfolyamgörbére, akkor azonnal görcsbe rándul a gyomra, hiszen azt látja, hogy a forint árfolyama rohamosan gyengül az euróval szemben:

EUR/HUF árfolyam az elmúlt 1 évben

grafikon forrás: AKCENTA CZ árfolyamok

Való igaz, hogy 2019. november elején még 330 alatt járt az EUR/HUF árfolyama, míg 1 év alatt a 365-ös szint fölé ugrott a kurzus. Ha ezt lefordítjuk „dugóra”, akkor azt is mondhatnánk, hogy 1 parafadugó 1 EUR-ba kerülő ára 330-ról 365-re drágult számára forintban kifejezve, amely a 20.000 darabos évi dugószükséglettel számolva: 20.000 x 35 Ft = 700.000 Ft többletköltséget jelent a vállalkozásának.

Mennyi lesz az EUR/HUF árfolyam 2021-ben? Mit tehetünk, hogy ne veszítsünk sokat egy esetlegesen ’elszálló’ devizapiaci árfolyam esetén?

 Mivel a borászati cég vezetője tart attól, hogy a forint gyengülése tartós marad a jövőben, és beigazolódhat azon piaci előrejelzés is (melyet számos helyen olvasott már a gazdasági sajtóban), hogy akár a 400-as szintekig is ugorhat az EUR/HUF jegyzése, így valamilyen hatékony megoldást keres ennek kivédésére.

Éppen az ilyen típusú kockázatok kezelésére találták ki, és mi pedig alkalmazzuk Ügyfeleink részére az un. „Forward ügyletet” – érvel az AKCENTA CZ devizapiaci szakértője.

A ’Forward ügylet” vagy más néven határidős konverzió tipikus felhasználási területe a devizaárfolyam kockázatának fedezése. Az ügylet segítségével egy vállalat egy jövőbeli időpontban várható, valamilyen idegen devizában (példánkban euróban) történő tranzakcióját lehet ezzel bebiztosítani. A vállalat árfolyamkockázatot fut, hiszen bizonytalansággal szembesül abban a tekintetben, hogy a várt deviza milyen értéket fog képviselni forintban a teljesítés időpontjában. Ennek a kockázatnak a fedezése történhet egy határidős konverziós, azaz forward ügylet használatával.

A példaként tárgyalt esetben tehát a BorDugasz Kft., mint importőr vállalat határidőre megvásárolja a szükséges idegen devizát, amiért cserébe majd forintot ad. Az ügylet összes paramétere (árfolyam és értéknap) tekintetében az ügyletkötés napján megállapodnak a felek, így megszűnik a bizonytalanság a jövőbeli árfolyam, illetve forintban kifejezett ellenérték tekintetében. A gyakorlati példánknál maradva tehát a megoldás az lesz, hogy a BorDugasz Kft. az AKCENTA CZ szakembereinek segítségével átbeszélik a konkrét devizapiaci szituációt, és kidolgozzák a pontos Forward ügylet paramétereit. Így a bortermelő cég vezetője mostantól már nyugodtan alhat, és erőforrásait arra tudja 100%-ban fordítani, hogy a legfinomabb borokat készítse el és palackozza.

AKCENTA CZ Devizaügyletek – Kérdések és kapcsolatfelvétel ITT

Forrás: Dr. Győrfi Zoltán – ProfitLine.hu

 

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Iszapömlés. A Kúria fenntartotta az elítéltek büntetését

A Kúria fenntartotta a Győri Ítélőtábla tavaly kiszabott jogerős ítéletének hatályát a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőügyben.

Autókereskedők: túl sokáig tart az import kocsik forgalomba helyezése

A külföldről importált autók magyarországi forgalomba helyezése az év végére szinte ellehetetlenült: az első műszaki vizsgáztatás várakozási ideje országos szinten meghaladja az egy hónapot, Budapesten pedig a kettőt - közölte a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE).

Tőzsde – MNB: 23 milliós bírság piaci manipuláció miatt

A piaci manipuláció és a szavazati jog mértékének bejelentésére vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt 23 millió forint bírságot szabott ki Magyar Nemzeti Bank a cseh székhelyű Bonatrevi Sales a.s társaságra. Az MNB tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljelentést tett az ügyészségen.

Tilos lesz a szőrme a fővárosi vásárokon

Állatvédelmi okból nem lehet majd szőrmét árulni a fővárosi önkormányzat vásárain - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Hírek

Iszapömlés. A Kúria fenntartotta az elítéltek büntetését

A Kúria fenntartotta a Győri Ítélőtábla tavaly kiszabott jogerős ítéletének hatályát a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőügyben.

Kalóztámadás Nigéria partjainál

Kalózok támadták meg a MILANO 1 nevű, Saint Kitts és Nevis-i zászló alatt közlekedő teherhajót a Guineai-öbölben, Nigéria partjainál, és a hajó fedélzetére léptek - erről számolt be a tengeri biztonsággal foglalkozó Dryad Global nevű hírportál.

Jönnek a mínuszok és az ónos esők – a havazás is

Téliesebbre fordul az idő az ősz utolsó hétvégéjén: ónos szitálásra, havazásra is készülni kell, és hajnalban ismét komolyabb mínuszok lehetnek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Koronavírus – Merkely: messze még a nyájimmunitás

Becslések szerint eddig másfél millióan fertőződtek meg a koronavírussal Magyarországon, ami még nem elegendő a nyájimmunitás kialakulásához - mondta a Semmelweis Egyetem rektora.

Beomlott egy zimbabwei aranybánya – sokan bennrekedtek

Beomlott egy aranybánya Zimbabwe északkeleti részén, legalább 40-en rekedtek a föld alatt - közölte az ország bányászati szövetsége.

Kötelező lesz a műanyag palackok visszaváltása

A kormány parlamentnek benyújtott törvényjavaslata alapján 2023-tól válna kötelezővé az italcsomagolások visszaváltása Magyarországon.

Elhunyt Diego Maradona

Hatvanéves korában szerdán elhunyt Diego Maradona, minden idők egyik legjobb futballistája - jelentette be az egykori argentin klasszis jogi képviselője. A világbajnok labdarúgó halálát szívroham okozta.

Koronavírus – Vektor: a második orosz vakcina is immunválaszt vált ki

A második orosz vakcinával, az EpiVacCoronával beoltott összes önkéntesnél kimutatták az antitesteket - közölte az oltóanyagot kifejlesztő novoszibirszki Vektor kutatóközpont az Interfax hírügynökséggel.

Mobilfizetés – megszűnhet a kényelmi díj

Az elektronikus fizetési szolgáltatások széles körű elterjedésének érdekében változhat a mobilfizetéssel elérhető közszolgáltatások megfizetésének eddigi gyakorlata - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Áder visszaküldte a családi gazdaságokról szóló törvényt

Az államfő megfontolásra visszaküldte a családi gazdaságokról szóló törvényt az Országgyűlésnek. A köztársasági elnök az adatkezelési szabályokról fogalmazott meg észrevételeket, valamint azt is sérelmezte, hogy az előterjesztést előzetesen nem véleményezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.

Elsőbbséget kapnak a 65 év felettiek a postán

Csütörtöktől az ország összes postáján elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek a nyitást követő egy órában.

Péntektől nagyot drágulnak az üzemanyagok

A Brent típusú olaj tegnap óta 48 dollár fölé drágult, melynek hatására a hazai üzemanyagárak is emelkednek péntektől. A benzin literenkénti átlagára bruttó 4 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 5 forinttal nő majd.

Gazdaság

Az OTP kivonult Szlovákiából

Az OTP Bank pénzügyileg is lezárta szlovákiai leánybankja, az OTP Banka Slovensko értékesítését a belgiumi székhelyű KBC Csoportnak. A vételár nem nyilvános.

Az MNB zöld ajánlást készít a bankoknak

A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik - mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján.

MNB: hamarosan jön a vállalati zöld hitel

A Magyar Nemzeti Bank számára kiemelten fontos a környezeti fenntarthatóság összekapcsolása a pénzügyekkel, ezért a jövőben a vállalatok számára is  bevezeti a zöld hitelt. De a jegybank saját ökológiai lábnyomának csökkentését is kitűzte célul - mondta az MNB alelnöke.

Készpénzes fizetés: a fordulat még várat magára

Továbbra is a készpénz a leginkább használt hazai fizetési eszköz, de a korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a készpénzkímélő fizetési megoldások volumene - közölte az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ).

Távmunka. Az MNB informatikai biztonságot vár a bankoktól

A jegybank legkésőbb január 1-jétől elvárja, hogy a pénzügyi intézmények IT-biztonsági szabályzatai egészüljenek ki a távmunkához szükséges hozzáféréseket szabályozó dokumentummal - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kötelező e-fizetés. Az új szolgáltatással terminál sem kell

Immár a magyarországi kereskedők is használhatják okostelefonjukat kártyaelfogadásra - jelentette be a SoftPos szolgáltatást bevezető Fizetési Pont és a Mastercard.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom