Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Szerény erősödés New York-ban, csökkent az olaj ára
No menu items!

Tőzsde – Szerény erősödés New York-ban, csökkent az olaj ára

Alig mozduló indexekkel indult a kereskedés szerdán a New York-i tőzsdéken.

Noha Trump elnök szerint az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások biztatóan alakulnak, a befektetők nem számítanak látványos piaci mozgásokra. Megmozgathatja az árfolyamokat, hogy délután közéteszik a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét. A szakértők arra számítanak, hogy a jegybank folytatja visszafogott monetáris politikáját, ami tendenciájában a részvényárak emelkedésének irányába hat.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,07 százalékkal, az S&P 500 0,01, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,14 százalékkal állt keddi záróértéke fölött a kereskedés első perceiben.

Kedden szerény erősödéssel zárt New York. A DJIA 0,03 százalékkal,  az S&P 0,15 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 0,19 százalékkal emelkedett.

Az olaj jegyzése esésnek indult, miután a washingtoni kormány közölte, hogy márciusban rekordszintre emelkedik a palaolaj termelése az Egyesült Államokban, és eléri a napi 8,4 millió hordót. Az olajár az idén 20 százalékkal emelkedett, főleg annak következtében, hogy az OPEC és néhány nagy exportőr napi 1,2 millió hordóval csökkentette a termelését. Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre, az OPEC de facto vezetője utalt rá, hogy a királyság márciustól 500 ezer hordóval napi 9,8 millióra csökkenti termelését, ez több mint fél millió hordóval több, mint eredetileg tervezték.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 31 centtel, 55,77 dollárra csökkent. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 53 centtel 65,92 dollárra süllyedt.

A dollár kissé erősödött. Az euró kora délután 1,1336 dollár körül forgott a reggeli 1,1340 dollárral szemben.
Az aranyár 10 hónapos csúcsra emelkedett, mert a befektetők abban reménykednek, hogy létrejön a kereskedelmi békekötés Kína és az Egyesült Államok között. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1346,73 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,3 százalékkal magasabban, mint kedd este. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Hírek

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett

Megtorpant tavaly az építési kedv és idén se változott a helyzet

Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi KSH-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Nézzük át az adóbevallási tervezetét!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, amit érdemes átnézni, mert lehet vele teendő.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.