Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Hackertámadás 500 millió áldozattal a Mariottnál
No menu items!

Hackertámadás 500 millió áldozattal a Mariottnál

A Marriott International globális szállodahálózat bejelentésére hivatkozva arról tudósít a Reuters, hogy a Starwood foglalási rendszer feltörésével, 2014 óta közel 500 millió vendég adatainak birtokába juthattak bűnözők.

A hírre 6 százalékkal, 115 dollárra zuhant a társaság részvény árfolyama a tőzsdezárás előtt.
A belső vizsgálat szerint 327 millió vendég útlevél adatait, telefonszámait és e-mail címeit lopták el a hívatlan látogatók, míg a többiek esetében hitelkártya adatok kerülhettek a kezükbe.

A nagyszabású hacker támadása egy szeptember 8-i biztonsági vizsgálat derített fényt a Marriottnál, és ekkor szembesültek azzal is, hogy 2014 óta folyik az adathalászat.

A szállodalánc elüldte a figyelmeztető e-maileket a pórul járt ügyfeleinek, de mint azt a szóvivőjük a Reutersnek elmondta,  még mindig folyik a  belső vizsgálat. Jeff Flaherty beismerte, hogy igazából nem tudják, hogy hány szállodát ért támadás.

Egyedül abban biztosak, hogy a Starwood brandjükhöz tartozó vendégekről  lehet szó elsősorban. A szóvivő kitért arra is, hogy még túl korai lenne megjósolni az információs betörés következményét, nemkülönben a társaság vagyonára és biztosítási helyzetére gyakorolt hatását.

Tudósításában a hírügynökség munkatársa emlékeztet arra, hogy tavaly az Intercontinental-, valamint a Hyatt-csoport volt kárvallottja egy hasonló cybertámadásnak.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

OTP: napról napra kevesebbet érnek a forintban lévő megtakarítások

Az OTP bank ügyfeleinél jelentős összegek halmozódtak fel az év elején, a befektetési volumen mégis 10 százalékkal elmaradt a bank várakozásától. A legnépszerűbb megtakarítási forma a deviza volt, megelőzve a forint takarékszámlát és az értékpapírokat.

Orbán új minisztere: az önellátó gazdaság a fenntartható felzárkózás alapja

A jelenlegi körülmények között nemcsak önálló gazdaságpolitikára, hanem önellátó gazdaságra is szüksége van az országnak, ez a fenntartható felzárkózás alapja - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter-jelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol a képviselők többsége támogatta a jelölt miniszteri kinevezését.

Európai szintű létesítménygazdálkodási unikummal jelentkezett a LEO

Európai szinten is egyedülálló szakmai kiadványt jelentetett meg a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége.

Vidéken kezdi az elbocsátásokat a Tungsram

A Tungsram öt telephelyéről körülbelül 1600 embert bocsát el szakaszosan, az első hullám július elejére várható. Elsőként Kisvárda és Hajdúböszörmény érintett, ezt követi Nagykanizsa és Zalaegerszeg, az ősszel pedig Budapest.

Hírek

Vidéken kezdi az elbocsátásokat a Tungsram

A Tungsram öt telephelyéről körülbelül 1600 embert bocsát el szakaszosan, az első hullám július elejére várható. Elsőként Kisvárda és Hajdúböszörmény érintett, ezt követi Nagykanizsa és Zalaegerszeg, az ősszel pedig Budapest.

Elcsábult a pénz láttán: hotelszéfet fosztott ki egy budapesti karbantartó

Kifosztott egy hotelszéfet egy karbantartó Budapesten: a belvárosi szálloda alkalmazottja a gyanú szerint mintegy 11 millió forint értékű pénzt lopott el egy vendégtől - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Már csak két nap maradt – fontos tudnivalók az szja-bevallásról

Már csak két nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-ig - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Máltán alapít új légitársaságot a Wizz Air

A Wizz Air máltai leányvállalatot alapít - közölte a légitársaság.

Eggyel több minisztérium lesz az új kormányban – itt a hivatalos lista

Az Országgyűlés elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében az ötödik Orbán-kormányban tizenegy tárca működik majd.

Nagyot erősödött a forint a kedvező GDP-adatra

Nagyot erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: a déli órákra az euró 386,99, a dollár 367,64, a svájci frank pedig 369,16 forintra csökkent.

Végleg kivonul a McDonald’s Oroszországból

A McDonald's gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját - számolt be a McDonald's bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.

Miniszterelnöknek választotta Orbánt az Országgyűlés

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés hétfőn.

Gazdaság

OTP: napról napra kevesebbet érnek a forintban lévő megtakarítások

Az OTP bank ügyfeleinél jelentős összegek halmozódtak fel az év elején, a befektetési volumen mégis 10 százalékkal elmaradt a bank várakozásától. A legnépszerűbb megtakarítási forma a deviza volt, megelőzve a forint takarékszámlát és az értékpapírokat.

MNB: folytatódik a monetáris szigor, határozott kamatemelések jönnek

Fokozatos, változatlanul határozott alapkamat-emelési szakasz következik, a reálkamatok további emelése mellett - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy konferencián.

Nagyot erősödött a forint a kedvező GDP-adatra

Nagyot erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: a déli órákra az euró 386,99, a dollár 367,64, a svájci frank pedig 369,16 forintra csökkent.

Kamatemelés. Egyhangúlag döntött az MNB monetáris tanácsa

Egyhangúlag, 8 szavazattal döntött a monetáris tanács áprilisi kamatdöntő ülésén a jegybanki alapkamat 5,40 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 8,40 százalékra, az egynapos betét kamatának 5,40 százalékra emeléséről - olvasható az ülés rövidített jegyzőkönyvében.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom