Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Határtalanul középiskolai vetélkedő - már lehet jelentkezni
No menu items!

Határtalanul középiskolai vetélkedő – már lehet jelentkezni

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2021-ben is megrendezi a külhoni és anyaországi középiskolásoknak szóló, a nemzeti összetartozást erősítő Határtalanul online középiskolai vetélkedőt, amelyre már lehet jelentkezni.

A vetélkedőn az elmúlt évben százezer fiatal vett részt.

A versenyen külhoni és anyaországi középiskolai osztályok mérhetik össze tudásukat történelemből, irodalomból, földrajzból, nemzetpolitikai témákból, a nyertes osztály egymillió forint értékű jutalomban részesül – írták.

A részvételhez az osztályoknak 2020. december 15. és január 31. között kell regisztrálniuk és kitölteniük egy tesztet.

A vetélkedő újbóli megszervezésével az államtitkárság célja, hogy a járványhelyzet miatt elmaradó osztálykirándulások helyett a virtuális térben teremtsenek lehetőséget a külhoni és anyaországi fiataloknak a találkozásra, kapcsolatok építésére, barátságok kialakítására, emellett a tudásuk bővítésére.

Az államtitkárság úgy fogalmaztak: “2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében kiemelt célunk, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessünk a gyerekekre és fiatalokra, a Határtalanul program és a program keretében megvalósuló középiskolai vetélkedő ennek kiváló eszköze”.

A nemzetpolitika területén végzett legutóbbi felméréseik azt mutatják, hogy – jelentős részt a Határtalanul programnak köszönhetően – a magyarországi fiatalok 78 százaléka járt már határon túli magyarlakta területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátja.

A programmal és a vetélkedővel kapcsolatos információk megtalálhatók a www.hatartalanul.net oldalon.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.