Hirdetés
Hirdetés
Kezdőlap Edukáció PénzSztár verseny középiskolásoknak

PénzSztár verseny középiskolásoknak

A hazai és a külhoni magyar középiskolák pénzügyi, gazdasági és vállalkozási versenyére, a PénzSztár versenyre idén 1048 csapat jelentkezett – jelentette be Kerekes György István, a PénzSztár Versenyközpont vezetője.

Az idei, sorrendben hetedik versenybe a csapatok között 939 magyarországi, 49 erdélyi, 28 vajdasági és 32 felvidéki középiskola kapcsolódott be.

Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke a tavalyi Pénzsztár versenyen

Az október 10-én és 17-én tartandó kétfordulós előselejtező eredménye alapján dől majd el, hogy melyik 5-5 magyarországi és külhoni csapat kerül be a helyszíni fordulókba. Az országos döntő december 10-én, a Magyar Nemzeti Múzeumban lesz – ismertette.

Puskás András, a főtámogató Budapest Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: a pénzintézet elkötelezett a pénzügyi kultúra fejlesztése iránt, már negyedik alkalommal támogatják a versenyt. A nyertes csapat minden tagját a Budapest Bank 100 ezer forinttal díjazza.

Sinkáné Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóügyi szakfőigazgatója elmondta: az adóhatóság stratégiai célja, hogy kialakítsa és megerősítse az új generáció tagjaiban az adótudatosságot. Idén elkészül a középiskolásokra is fókuszáló adótudatossági stratégiai program, ebben az adózási ismeretek mellett szemléletformálásra törekednek – ismertette.

A tavalyi Pénzsztár verseny döntőjének egy pillanata

Kollár Kinga, a Gazdasági Versenyhivatal sajtószóvivője elmondta, hogy a hivatal küldetése a versenykultúra fejlesztése a lakosság körében, ebben kiemelt csoport a középiskolás és az egyetemista korosztály.

A GVH közvélemény-kutatása szerint jelentős különbség van a diplomások és az ennél alacsonyabb végzettségűek körében a piaci verseny szükségességéről, előnyeiről. Nagyon fontosnak nevezte az oktatást a pénzügyek terén, mert a 15-18 évesek kevesebb mint 20 százaléka tanul pénzügyi-gazdasági ismereteket.

Kerekes György István ismertetése szerint a verseny témakörei között szerepel a gazdaságtörténet, pénzügyi-gazdasági ismeretek, pénzpiac, biztosítási piac, adózás, vállalkozási ismeretek, vagy az állam pénzügyei. A szakértői munkában több mint 50 partnerszervezet: egyetemek, szakmai szervezetek, piaci szereplők vesznek részt – mondta.

Friss

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán annak nyomán, hogy az amerikai képviselőház elfogadta a hongkongi demokráciapárti tüntetőket támogató törvényjavaslatokat.

Drónok miatt állt Ferihegy – 21 járatkésés

Teljes repülőtérzárat kellett elrendelni hétfőn és kedden az esti órákban, miután drónok repültek be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területére - közölte a Budapest Airport.

Pincébe zárt család. Őrizetbe vették a farm bérlőjét

Egy osztrák férfit vett őrizetbe és hallgat ki a holland rendőrség annak a családnak az ügyében, amely mintegy tíz évig élt egy pincében a világtól elzárva.

Saját porában fuldoklik Európa

A légszennyezettség mintegy 400 ezer ember korai halálát okozta 2016-ban az Európai Unió tagállamaiban - közölte az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA).

Hírek

Drónok miatt állt Ferihegy – 21 járatkésés

Teljes repülőtérzárat kellett elrendelni hétfőn és kedden az esti órákban, miután drónok repültek be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területére - közölte a Budapest Airport.

Pincébe zárt család. Őrizetbe vették a farm bérlőjét

Egy osztrák férfit vett őrizetbe és hallgat ki a holland rendőrség annak a családnak az ügyében, amely mintegy tíz évig élt egy pincében a világtól elzárva.

Saját porában fuldoklik Európa

A légszennyezettség mintegy 400 ezer ember korai halálát okozta 2016-ban az Európai Unió tagállamaiban - közölte az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA).

Tájfun után. Dollármilliókból kezdődik az újjáépítés

Japán 6,5 millió dollárt szán a Hagibisz tájfun okozta károk helyreállítására - jelentette be Abe Sindzó kormányfő. Az árvizeket és földcsuszamlásokat okozó viharban több mint 14 ezer épület került víz alá, rongálódott meg.

Szeged. Garázsokban pihentették a lopott luxuskocsikat

Tízfős nemzetközi autótolvaj-bandát számolt fel a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya. A bűnözői csoport központja Szegeden volt, ahonnan Szerbiába szállították a Nyugat-Európában ellopott autókat.

Hollandia. A világvégére vártak tíz évig teljes elszigeteltségben

A világvégére várva mintegy tíz évig élt egy pincében a világtól elzárva egy holland férfi hat gyermekével.

Felkészült a karácsonyi rohamra a Posta

Készen áll az ünnepi szezonra a Magyar Posta. Úgy számolnak, november közepétől karácsonyig a napi negyedmilliót is elérheti a kezelt csomagok száma. A forgalmat elsősorban a nemzetközi online rendelések növelik.

Minden negyedik emlősfaj kihalhat Nagy-Britanniában

Nagy-Britannia emlőseinek több mint negyedét fenyegeti kihalás a klímaváltozás és a mezőgazdaság egyre intenzívebbé válása miatt - derült ki egy új tanulmányból, amely mintegy hétezer faj adatait vizsgálta.

Kerekesszékbe rejtette a kokaint egy idős asszony

Csaknem három kilogramm kokaint rejtett kerekesszékébe egy 81 éves nő Kolumbiában. Az asszonyt azelőtt vették őrizetbe, hogy felszállt volna egy nemzetközi repülőjáratra.

Botrány a Vatikánban: távozik a pápa biztonsági főnöke

A Vatikánban kirobbant pénzügyi-biztonsági botrányt követően benyújtotta lemondását a pápai állam biztonsági szolgálatát vezető Domenico Giani - jelentette az olasz sajtó.

Szegénység elleni módszerért kapták a közgazdasági Nobel-díjat

A globális szegénység enyhítéséért végzett munkájáért három közgazdász, az indiai Abhijit Banerjee, a francia Esther Duflo és az amerikai Michael Kremer kapta meg az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.

Nem jár a libegő és a sikló

Hétfőtől péntekig nem üzemel a Zugligeti Libegő és a Budavári Sikló - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Hirdetés

Gazdaság

Új magyar bank: a Takarékbank Zrt. november 6-án kezdi meg a működését

Takarékbank Zrt. október 31-én jön létre tizenegy takarékszövetkezet és két bank - a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt. - egyesülésével. A teljes körű, mindenre, a netbankolásra is kiterjedő nyitás november hatodikán lesz.

A Facebook és Kína is kriptopénzen dolgozik. Kontroll nélkül

A kriptovaluták száma megközelíti a 4000-et. Jövőre a Facebook is saját pénzzel áll elő. A Libra felbolygathatja a pénzvilágot.  Ellentmondásos kép a világ, és a virtuális pénzek viszonyáról - Petrus Szabolcs összefoglaló írása.

Török offenzíva. Trump fenyeget – gyengül a líra

Mérsékelten gyengült a török líra a dollárral szemben, miután Donald Trump erőteljes szankciók kivetésével fenyegette meg Törökországot szíriai offenzívája miatt.

A Mastercard is kihátrált a Facebook kriptopénze mögül

Fogyatkoznak a Libra támogatói: az Ebay és a Stripe után a Mastercard is bejelentette, hogy a továbbiakban nem vesz részt a bevezetés előkészítésében.

Devizahitel – Kúria: az árfolyamkockázat nem lehet hivatkozási alap

Az Európai Unió bíróságának határozata nem veti el a magyar ítélkezési megoldást, ezért árfolyamrés és az árfolyamkockázat tisztességtelenségére hivatkozva a fogyasztók nem léphetnek fel új igényekkel, a kezelési költség és a folyósítási jutalék tisztességtelenségének kérdéskörében azonban a Kúria a bíróság ítélete alapján hozza meg döntését.

Ellenszavazat nélkül. Marad az alapkamat – döntött a monetáris tanács

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamat és a kamatfolyosó változatlanságáról szeptemberben, de egyetértettek abban, hogy indokolt a monetáris kondíciók finomhangolása - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szeptember 24-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.
Hirdetés
Hirdetés
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom