Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Huawei-alapító: nem tartunk az amerikai szankcióktól
No menu items!

Huawei-alapító: nem tartunk az amerikai szankcióktól

A Huawei magánvállalat, termékeinek vásárlása és használata kizárólag személyes preferencián alapuló felhasználói döntés kellene hogy legyen, nem pedig politikai játszmák tárgya – idézte a kínai Hszinhua hírügynökség Zsen Cseng-fejt, a Huawei Technologies alapítóját. 

Zsen Cseng-fej

Az amerikai szankciók “nem lesznek hatással cégünk működésére” – jelentette ki a cégvezér, hangsúlyozva, hogy “semmiképpen nem fogják befolyásolni az újgenerációs távközlési technológia kifejlesztését”. Hatással mindössze a cég számára “másodlagos” üzleti tevékenységre lehetnek a szankciók – fogalmazott.

“A Huawei már hónapokkal ezelőtt megkezdte a felkészülést a kivételes helyzetre” – mondta, megjegyezve, hogy a cégnek nem áll szándékában megválni amerikai beszállítóitól. “Amennyiben az amerikai kormány lehetővé teszi számukra az exportot, a Huawei kész folytatni az alkatrészek beszerzését amerikai vállalatoktól, de éppen úgy folytatja saját kutatás-fejlesztését is” – közölte a cégvezér.

A Huawei, mint a világ legnagyobb mobilhálózati berendezésgyártója "megfelelő beszállítói tartalékkal" rendelkezik ahhoz, hogy pótolja az amerikai alkatrészek kiesését - jelentette ki Zsen Cseng-fej.

Ismertette, hogy a Huawei az első negyedévben 39 százalékkal növelte forgalmát az egy évvel korábbihoz képest. Hozzátette, hogy a második negyedévben a növekedés üteme kissé lassult, de a csökkenés mértéke nem lesz számottevő hatással a vállalat fejlődésére.

Eközben a német Infineon félvezetőáramkör-gyártó vállalat arról tájékoztatta a kínai Hszinhua hírügynökséget, hogy továbbra is szállítja termékei túlnyomó részét a Huaweinek – írta az MTI.

A német cég egyúttal határozottan cáfolta a japán Nikkei Asian Review ennek ellentmondó, a szállítások leállításáról szóló jelentését.

“Az Infineon minden piacán betartja az ott érvényes törvényeket és rendelkezéseket, valamint minden tőle telhetőt megtesz ügyfelei igényeinek megbízható kielégítése érdekében” – fogalmaz az Infineon közleménye. “Az Infineon Huaweinek exportált termékeinek a többsége nem esik az amerikai korlátozások alá, ezért folytatjuk a szállításokat.”

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.