Kezdőlap Címkék Huawei

huawei

Nagy Márton: Kína és Magyarország kapcsolata erős és töretlen marad

Kína és Magyarország kapcsolata mindig is erős és töretlen volt, ez a jövőben is így fog maradni.

Júniusban indul a közvetlen Kanton-Budapest járat

Június 27-től a China Southern Airlines heti négyszer közlekedő járatot indít Kantonba, ezzel idén nyártól már heti 17 járat érhető el Kína és Budapest között.

Nagy Márton: a digitalizáció a magyar gazdaság kitörési pontja

A digitalizáció a magyar gazdaság kitörési pontja. El kell érni, hogy 2030-ra Magyarország az EU tíz digitálisan legfejlettebb országa közé tartozzon, amihez jók az alapok - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Huawei "Tech4Value - ICT Day", azaz Technológia az értékért elnevezésű konferencia és technológiai kiállításon.

A Huawei keményen odalépett az USA-nak a cégutódlással

A Huawei alapítója, Ren Zhengfei visszavonul a vállalat vezetésétől, utódja pedig a lánya, Meng Wanzhou lesz, akit Kínában hősnek, az Egyesült Államokban pedig az állam ellenségének tartanak.

Betiltották a Huawei és a ZTE új termékeit Amerikában

Az amerikai hírközlési hatóság megtiltotta több kínai telekommunikációs vállalat új eszközeinek engedélyezését nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva. A Szövetségi Kommunikációs Bizottság (US Federal Communication Commission) bejelentette, hogy...

Digitalizáció. A kormány együttműködést kötött a Huawei-jel

Az oktatás digitális átalakítását, az 5G és a vezetékes hálózatok fejlesztését, valamint az okosváros megoldásokat is magában foglaló hosszú távú együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója.

Huawei – 200 milliárd forint plusz a magyar GDP-hez

Az utóbbi öt évben folyamatosan nőtt a Huawei gazdasági hatása Magyarországon, tavaly a kínai vállalat az európai beszerzésekre fordított összeg hetedét költötte el itt - derült ki az Oxford Economics tanulmányából.

A technológiák csatája? Kína feljövőben, össztűz alatt – Üzlet és politika

„A telekommunikáció nemzetbiztonsági kérdés. Egy ország saját hálózat nélkül olyan, mint haderő nélkül” - mondta a Huawei alapítója 1994-ben az akkori kínai elnöknek. A gondolatot az USA is magáévá tette. Nemzetbiztonsági veszélyekre hivatkozva tiltotta meg a Huawei amerikai tevékenységét és harcol ellene a nemzetközi porondon. A Huawei a ’90-es évek kis mobiltelefongyártójából mára piacvezető világcég, az alapító Ren Zhengfei pedig milliárdos lett. Hogy áll a tech-csata Petrus Szabolcs cikke.

A Huawei Budapesten is kutat

A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat jubileumi rendezvényén.

Feketelista. Újabb amerikai szankciók a Huawei ellen

A washingtoni kormányzat a Huawei újabb érdekeltségeit helyezte tiltólistára annak érdekében, hogy megnehezítse a kínai konszern hozzáférését amerikai technológiákhoz - jelentette be a washingtoni külügyminisztérium és a kereskedelmi minisztérium.

5G – kizárás. A németeket csak a technológia érdekli?

Kizárólag technológiai követelményeket fogalmaz meg a 5G mobil hálózati rendszerek potenciális beszállítóival szemben a német szövetségi informatika-biztonsági hivatal, a BSI - állítja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). Más sajtóhírek szerint ugyanakkor az új távközlési törvényben szerepelhet majd a "politikai megbízhatóság" kategóriája is.

Trónfosztás. A Huawei mindenkit megelőzött

A Huawei adta el a legtöbb okostelefont a világon a második negyedévben, maga mögé utasítva a sokáig listavezető Samsungot.

5G – Nagy-Britannia teljesen kizárja a Huaweit

A brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a kínai Huaweitől berendezéseket a nagy-britanniai 5G mobilhálózat kiépítéséhez - jelentette be a digitális fejlesztésért felelős minisztérium vezetője.

Innováció – Top 50: negyvenkét helyet javított a Huawei

Egyetlen nagy ugrással szinte a teljes mezőnyt megelőzte a Huawei Technologies a Boston Consulting Group leginnovatívabb vállalatokat rangsoroló listáján.

Elbocsátja az Alcatel alkalmazottai harmadát a Nokia

Francia érdekeltsége, az Alcatel-Lucent International dolgozóinak a harmadát készül elbocsátani a finn Nokia távközlési berendezésgyártó vállalat.

5G – Palkovics: a magyar piac nyitott a Huawei részvételére

Az ötödik generációs mobilhálózatok bevezetéséről és a Huawei Technologies magyarországi terveiről egyeztetett a vállalat Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel.

5G-s bizalomépítés – Franciaországban épít üzemet a Huawei

Franciaországban épít mobil hálózati bázisállomásokhoz berendezéseket gyártó üzemet a kínai Huawei Technologies a készülékeivel szemben támasztott biztonsági aggodalmak enyhítése céljából.

5G hálózat – Európa nem fél a Huawei-től

Berlin vitatkozik, Brüsszel tanácsokat ad, London meglepő döntést hoz, Washington nyomást gyakorol, a Huawei ezalatt tovább nyomul.

Huawei. 240 millió eladott okostelefon tavaly

A kínai Huawei forgalma tavaly 18 százalékkal, 850 milliárd jüanra (121 milliárd dollár) nőtt - közölte a cég lakossági üzletágért felelős vezérigazgatója.

Elköltözteti Amerikából kutatóközpontját a Huawei

Az Egyesült Államokból Kanadába telepíti át kutatóközpontját és hálózati berendezéseket gyártó üzemet lépesít Európában a Huawei - jelentette be a kanadai Globe and Mail lapnak adott interjúban Zsen Cseng-fej alapító vezérigazgató.

Friss

Először adtuk át az üzleti élet kiválóságainak AzÜzlet üzleti díjait

AzÜzlet portálunk idén először – ugyanakkor hagyományteremtő céllal –...

Jelentős lakossági energiatárolós támogatási program indul: 2,5 millió forintos állami hozzájárulás 10 kW-os tárolókra

Az A1 Solar Kft. álláspontja szerint a lakossági energiatárolás elterjedése nemcsak a háztartások energiafüggetlenségét erősíti, hanem a villamosenergia-hálózat tehermentesítéséhez és Magyarország fenntarthatósági céljaihoz is érdemben hozzájárul.

Karácsonyi időszak a budapesti fürdőkben, változások az új évben

2025 december 19. és 2026. január 6. között a Széchenyi és a Rudas fürdő ünnepi nyitvatartással üzemel, a Rudas fürdőben csak társas fürdőzés van ezeken a napokon. A többi fővárosi fenntartású fürdőben hétvégi nyitvatartás és jegyárak lesznek érvényben.

Széles kínálatból válogathatnak a szaloncukrot vásárlók

A nagy áruházláncokban kapható márkák mellett erős a kereslet a jellemzően kis mennyiségben cukrászdákban vagy kézműves kisüzemekben készült termékek iránt is, amelyek jellemzően nem is kerülnek kiskereskedelmi forgalomba.

Hírek

Jelentős lakossági energiatárolós támogatási program indul: 2,5 millió forintos állami hozzájárulás 10 kW-os tárolókra

Az A1 Solar Kft. álláspontja szerint a lakossági energiatárolás elterjedése nemcsak a háztartások energiafüggetlenségét erősíti, hanem a villamosenergia-hálózat tehermentesítéséhez és Magyarország fenntarthatósági céljaihoz is érdemben hozzájárul.

Karácsonyi időszak a budapesti fürdőkben, változások az új évben

2025 december 19. és 2026. január 6. között a Széchenyi és a Rudas fürdő ünnepi nyitvatartással üzemel, a Rudas fürdőben csak társas fürdőzés van ezeken a napokon. A többi fővárosi fenntartású fürdőben hétvégi nyitvatartás és jegyárak lesznek érvényben.

NGM: 5 százalék alatt maradhat a költségvetési hiány jövőre is

A költségvetés 2026. évi nettó finanszírozási igénye 5445 milliárd forint, amelyet ugyanekkora nettó kibocsátás finanszíroz.

A Pegasus veszi meg a Smartwings-csoportot

A Pegasus Airlines megállapodott a Smartwings és a hozzá tartozó Czech Airlines felvásárlásáról – jelentette be rövid közlésében a török légitársaság. A stratégiai befektetéstől a Pegasus az európai jelenlétének erősítését várja.

Kamatot csökkentett a Fed

A bizottság úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Érkezik az okoskedvezmény, péntektől 15 százalék árkedvezmény jár a MÁVPlusz applikációban vásárolt jegy után

A kedvezmény kizárólag az új MÁVPlusz applikációban érhető el.

Elfogadta a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt az Országgyűlés

A 14. havi nyugdíj - a 13. havi nyugdíjjal megegyező módon - annak a nyugdíjasnak jár, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév februárjára részesült az ellátásban.

BM: a rendészeti szervek a mai nappal átveszik a javítóintézetek irányítását és felügyeletét

A rendőrség folyamatos bűnmegelőzési jelenlétet biztosít a javítóintézetekben. A rendelet azonnal, szerdán 11 órakor lép hatályb

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás