Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Idén is lehet jelentkezni a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramjára
No menu items!

Idén is lehet jelentkezni a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramjára

Potápi Árpád János és Csáky Csongor. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Lehet idén is jelentkezni a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramjára, amely a magyar kormány támogatásával valósul meg – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi Árpád János emlékeztetett: 2016-ban indult el a diaszpóraprogram a Rákóczi Szövetséggel együttműködve.

A program lényege – mondta -, hogy a diaszpórából magyar fiatalokat hozzanak haza Magyarországra, illetve a Kárpát-medencébe, hogy megismerjék a magyar történelmet, kultúrát és tájat.

Kiemelte, hogy a programmal jelentősen megerősíthetik a fiatalok magyar identitását, hazaszeretetüket és ragaszkodásukat a magyarsághoz.

A nemzetpolitikai államtitkár jelezte: a különböző rendezvényeken az indulás óta 2300-2400 fiatal vett részt. A programot a Covid-járvány miatt fel kellett függeszteni, tavaly tudták ismét elindítani.

Potápi Árpád János reményét fejezte ki, hogy minél többen jelentkeznek majd a programra, és a meghirdetett ezres keretszámot ki tudják tölteni.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta:

a diaszpórában élő 10-25 év közötti fiatalok február 6-tól március 15-ig elektronikusan, a szervezet honlapján nyújthatják be jelentkezésüket.

Az érdeklődők tíz programból választhatnak, az első a csíksomlyói búcsú. Aki ezt választja, 300 magyarországi, illetve külhoni magyar fiatallal zarándokolhat el a búcsúba. Emellett a Sátoraljaújhelyen a nyári táborokba is várják a fiatalokat.

Az elnök a feltételek között említette, hogy egy kinti diaszpóraszervezet igazolást, ajánlólevelet állítson ki arról: a fiatal legalább egy éve kapcsolódik magyar közösséghez, aktivitáshoz. Szintén a jelentkezés feltétele a fiatalok által írt motivációs levél.

Jelezte: öt kiskorú mellé fogadhatnak egy felnőtt kísérőt, aki szülő, pedagógus, közösségi tag egyaránt lehet.

A program idén is lehetőséget kínál arra, hogy a hétvégi magyar iskolákban, magyar közösségekben tevékenykedő tanárok, oktatók részt vehessenek a júliusi összmagyar tanártáborban.

Csáky Csongor felidézte, a Magyar Diaszpóra Tanács a Határtalanul! program mintájára fogalmazta meg kérését a magyar kormányhoz egy kifejezetten a diaszpórát célzó program elindítására.

Tavaly csaknem ötszázan vettek részt a rendezvényeken, és a visszajelzések alapján elmondható, hogy a programnak nagy hatása van a fiatalok életére, akikre visszatértük után az otthoni közösségek még inkább számíthatnak – mutatott rá.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések