Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Idén is segítik a kárpátaljai magyarság digitális felzárkóztatását
No menu items!

Idén is segítik a kárpátaljai magyarság digitális felzárkóztatását

A kárpátaljai szociális programcsomag részeként idén negyedik alkalommal hirdetik meg a Kárpátalja magyarlakta településein élők digitális felzárkóztatását elősegítő programját, amely a magyar családok szélessávú internethozzáférését segíti elő. A felhívásra már lehet jelentkezni – közölte a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága.

A programot 2019 óta hirdeti meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Kárpátaljai lebonyolítója a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványa.

Új funkció az MNB honlapján, ismeretlen maradhat a bejelentőA pályázat keretében internethez való csatlakozásra és 1 havi előfizetés biztosítására lehet pályázni. A program idei kiírásában – a tavalyi évhez hasonlóan – magánszemélyek mellett a kárpátaljai magyar közintézmények is részt vehetnek. Teljes keretösszege 25 millió forint.

A kiírás rendkívül népszerű a pályázók körében, amelyet az évről évre növekvő pályázatok száma bizonyít. 2021-ben az előző évhez képest közel megduplázódott a benyújtott és nyertes pályázatok száma.

A program aktualitása, hogy a szélessávú internetelérés a járványügyi korlátozások során nagyban elősegíti a magyar diákok távoktatásban való részvételét, továbbá elősegíti a TV21 Ungvár magyar nyelvű csatorna vételi lehetőségeinek bővítését azokon a magyarok lakta településeken, ahol nincs lehetőség a földfelszíni vételre.

A felhívásra február 1-től március 1-ig lehet pályázatot benyújtani a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványa regionális irodáiban.

A teljes felhívás ide kattintva érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új rekordon zárt a BUX – nyerő az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz – elégséges szolgáltatások

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól.

Győztünk: újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése,.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.