Kezdőlap Edukáció Informatikus kerestetik - ingyenes képzés indul
No menu items!

Informatikus kerestetik – ingyenes képzés indul

A program négyhetes informatikai alapozó képzéssel indul. Illusztráció: MTI/Kovács Tamás

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikus képzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A program egymásra épülő képzéseinek első szakasza augusztusban indul, jelentkezni az ujratervezes.nive.hu oldalon lehet.

A programiskolák (Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360) közölték: a programot sikeresen teljesítők jövő tavasszal informatikusként válthatnak karriert. A képzések résztvevői szabad felhasználású, nulla százalékos kamatozású diákhitelt is igényelhetnek megélhetési költségeik fedezésére.

Az Újratervezés Program első szakasza – az augusztusban induló, 4 hetes informatikai alapozó képzés – 10 ezer résztvevő digitális készségeinek fejlesztését szolgálja, hogy a jelentkezők felmérjék, mennyire áll közel hozzájuk az IT világa, és megismerjék többek között a Windows operációs rendszer működését, valamint a webfejlesztés alapjait.

Az alapképzést sikeresen teljesítők közül több mint félezer támogatott kezdheti meg idén ősszel az Újratervezés Program második, csaknem 4 hónapig tartó struktúraváltó szakaszát.

Ebben a szakaszban a résztvevők már piacképes tudást és államilag elismert bizonyítványt szerezhetnek egyebek mellett szoftvertesztelőként vagy rendszerüzemeltetőként.

A szakképesítést megszerzők közel fele – a legjobbak – kezdhetik meg jövő februárban a program harmadik, 2 hónapig tartó szakaszát, az úgynevezett haladó és gyártóspecifikus képzéseket. Ők a hazai munkaerőpiacon legkeresettebb IT-szakmákból szerezhetnek képesítést, például: adatbázis üzemeltető, illetve automata tesztelő.

Az ITM által tavaly elindított Újratervezés Program júniusban lezárult struktúraváltó szakaszában az ezer támogatott több mint 97 százaléka szerzett szakképesítést. A struktúraváltó képzésre 2020-ban felvételt nyert résztvevők átlagéletkora 39 év volt, ami azt jelzi, hogy a programban elsősorban karrierváltók vettek részt. A sikeres vizsgázók között akad korábban jogászként, futárként, tanárként, agrármérnökként, tolmácsként, borászként, gyógypedagógusként, színészként, festőművészként, nyomozóként vagy táncoktatóként dolgozó diák is.

A program négy oktatóközpontja – a Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 – az országos informatikai szektor felnőttképző intézményei, amelyek az elmúlt években több ezer képzett IT területre történő karrierváltását segítették elő, ezen felül az Újratervezés Program 2020/21-es tanévében további mintegy ezer embert képeztek át informatikussá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Első otthon – Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez

Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez az első otthonuk megvásárlásához; a...

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 
Hirdetés

Hírek

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.

Májusban a bruttó átlagkereset 702 800 forint volt, 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

2025. májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800 forint, a nettó átlagkereset 483 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,8, a nettó átlagkereset 7,7, a reálkereset pedig 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,4 százalékos növekedése mellett.

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.