Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Ingatlan.com: kapósabbak lettek a felújítandó lakások
No menu items!

Ingatlan.com: kapósabbak lettek a felújítandó lakások

Illusztráció: MTI/Komka Péter

A lakásfelújítási program hatására népszerűbbek lettek a korszerűsítendő lakások: az első negyedévben az érdeklődések harmada érkezett ilyen ingatlanra, míg tavaly 28 százalékos volt az arányuk – közölte az ingatlanhirdetési portál.

A felújítandó lakások mindenhol jóval olcsóbbak, mint az újszerűek az ingatlan.com adatai szerint. Az átlagos kínálati négyzetméterárakat tekintve ez azt jelenti, hogy a fővárosban a felújítandó lakásokat április elején 637 ezer forintért kínálták eladásra, míg az újszerűeket 20 százalékkal drágábban, 768 ezer forintért.

Tetemes a különbség a megyeszékhelyeken is: a korszerűsítendő lakóingatlanokat 320 ezer forintos átlagos négyzetméteráron hirdették a tulajdonosok, a felújítottakat pedig 417 ezer forintért, vagyis utóbbiak 30 százalékkal voltak drágábbak.

Balogh László

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kifejtette: érthető a kereslet élénkülése, hisfelújítzen a felújítandó lakóingatlanok olcsóbbak, a gyermekes családok által igénybe vehető maximum 3 millió forintos állami támogatás miatt pedig a lakásvásárláshoz és a felújításhoz köthető összes költség alacsonyabb lehet, mint egy felújított lakás megvétele esetén.

A felújított ingaltanok ára ugyanis jelentősen emelkedett az elmúlt 5-6 évben – tette hozzá. Ráadásul egy költözés után sok esetben amúgy is kisebb-nagyobb korszerűsítéssel, sokszor minimum egy festéssel kezdenek az új lakók. Ezekre a munkálatokra viszont most állami támogatást is igényelhetnek – mutat rá a szakember.

Az elemzés szerint országos viszonylatban ugyanakkor jelentős különbséget mutat az érdeklődések eloszlása.

A növekedés elsősorban a Budapesten és Pest megyén kívüli használt ingatlanok piacán érezhető, mert a fővárosban és annak agglomerációjában továbbra is a potenciális vásárlók egynegyede érdeklődött felújítandó ingatlanok iránt.

Idén a legnagyobb arányban Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Tolna és Nógrád megyékben érdeklődtek felújítandó ingatlanok iránt, mivel az érdeklődések 38-43 százaléka érkezett korszerűsítendő lakásokra és házakra. A tavalyi első negyedévhez képest ez átlagosan 5 százalékpontnyi növekedés a felsorolt megyékben – közölték.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.