Kezdőlap Hírek Iparűzési adóelőleg - felezés. Csak nyilatkozni kell
No menu items!

Iparűzési adóelőleg – felezés. Csak nyilatkozni kell

Az iparűzési adó felezése automatikusan jár a kis- és közepes vállalkozásoknak. A március 15-ig fizetendő adóelőleg is felezhető, ehhez csak egy nyilatkozat benyújtására van szükség – közölte a Pénzügyminisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint szerda reggelig az érintett kkv-k csaknem 90 százalékától, mintegy 410 ezer vállalkozástól már be is érkezett a nyilatkozat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.

Az adóelőleg felezéséhez szükséges nyilatkozatot február 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz. Az a vállalkozó sem veszíti el jogát a kisebb összegű adóelőleg fizetésére, aki nyilatkozatát nem tudja határidőben elküldeni. Ez igazolási kérelemmel később is pótolható, de érdemes legkésőbb az adóelőleg megfizetésének időpontjáig kimenteni a késedelmet és pótolni a mulasztást – hangsúlyozta a PM.

Csaknem 400 ezer katásnak nem is kell nyilatkoznia, ahogy a tevékenységüket az idén kezdő vállalkozásoknak vagy az előtársaságoknak sem. Az elektronikus nyilatkozattételi kötelezettség ugyanis nem terheli azokat a kkv-kat, amelyeknek a törvény alapján nem kell adóelőleget fizetni.

Az elektronikus nyilatkozattétel csak az adóelőleg kedvezményes fizetéséhez szükséges, az egyszázalékos iparűzési adómérték alkalmazásához nem.

Erre az évre minden érintett automatikusan, az adóelőleg-nyilatkozat megtételétől függetlenül a felére csökkentett, legfeljebb egyszázalékos mértékű adót fogja megfizetni 2022. május 31-én.

Az adókönnyítés 150 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál. A fizetendő adóelőleg csökkentését ezért tette lehetővé a kormány, hogy ez a könnyítés már idén tavasszal is segítse a kkv-kat – közölte a PM.

Az adóelőleg felezéséhez szükséges az elektronikus nyilatkozat, mert ezáltal nem kell külön bürokratikus eljárásban az adóelőleg csökkentését kérni, és így kizárható az is, hogy Brüsszel utólag, az uniós állami támogatásra vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva eljárást indítson Magyarországgal szemben” – fogalmaztott a tárca.

Egy vállalkozás akkor jogosult a kedvező iparűzési adómérték alkalmazására, ha mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, de nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a négymilliárd forintot. A vállalkozó és a kapcsolódó, illetve partnervállalkozások adatait össze kell számítani, vagyis a négymilliárd forintos értékhatár, valamint a foglalkoztatotti létszámra vonatkozó határ nem az egyedi vállalkozás szintjén, hanem “csoportszinten” értelmezendő – jelezte a minisztérium.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A vizsgálat lezárult, felejtse el?

A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.