Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság ITM - 300 ezernél kevesebb az álláskereső
No menu items!

ITM – 300 ezernél kevesebb az álláskereső

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma november első napjaira 300 ezer alá esett Magyarországon – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Kiemelte, hogy a június közepi mélypont óta ez már közel 80 ezres csökkenést jelent, tavasz óta pedig most először csökkent 300 ezer alá a regisztrált álláskeresők létszáma.
Az államtitkár hangsúlyozta: kormányzati cél, hogy enyhítsék a világjárvány hatásait, és olyan intézkedések szülessenek, amelyek minél több munkahelyet hoznak létre, és tartanak meg.

Bodó Sándor

Kitért arra, hogy a munkaerőpiacot több adatbázis alapján lehet jellemezni, így a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), vagy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján, azonban a legpontosabb a regisztrált álláskeresőkre vonatkozóan az MFSZ adata.

Ismertette: szeptemberben közel 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon, azon belül a legaktívabbnak számító 15-64 évesek között 70,3 százalékos a foglalkoztatási ráta. Ezt a világjárvány okozta helyzethez képest jó adatnak nevezte.

Hozzátette: a magyar munkaerőpiacot több hatás érte az elmúlt időszakban, és kijelenthető, hogy szerkezetváltozás van. Beazonosíthatók az ágazatok, ahol láthatóan csökken, vagy jelentősen nő a foglalkoztatás. Láthatóan csökkent a foglalkoztatottak száma a szállítás, raktározás, a feldolgozóipar, vagy a vendéglátás területén – közölte az államtitkár.

A vendéglátás katasztrofális helyzetben van, itt új szemléletre és kormányzati intézkedésekre van szükség, ami reményei szerint meg fog történni a korábbiakhoz hasonlóan.

Bodó Sándor közölte: ezzel szemben egy év alatt érdemben nőtt a foglalkoztatottak száma az IT szektorban, 22 ezerrel, a szakmai, tudományos és műszaki tevékenység területén 17 ezerrel, az építőiparban 16 ezerrel, és a kereskedelemben 13 ezerrel.

Kiemelte a szakmai, tudományos és műszaki tevékenységet, ahol a kormányzat a Kutatás-, fejlesztési és innovációs bértámogatással több mint 22 ezer munkahelyet védett meg mintegy 17,5 milliárd forintból, ami jelentősen hozzájárult az új munkahelyek létrejöttéhez is a szektorban.

A részmunkaidő arányáról elmondta: az júniusban érte el eddigi csúcspontját 6,5 százalékkal, ez szeptemberig 5,6 százalékra mérséklődött.

A kormányzati intézkedésekkel Magyarország továbbra is az EU azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség. A 27 tagállam átlagában a munkanélküliségi ráta 8 százalék feletti, a legsúlyosabb helyzetben lévő déli országokban a 16 százalékot is meghaladja. A magyar mutató az átlagos értéknek mindössze a fele, a spanyol-görög adatnak pedig csupán a negyede – mutatott rá. (A KSH adatai szerint szeptemberben  munkanélküliségi ráta 4,7 százalékos volt, egy év alatt 1,2 százalékponttal emelkedett.)

A kormány változatlanul azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megvédje. A következő időszak programjairól folyamatos az egyeztetés a szociális partnerekkel, kamarákkal- ismertette Bodó Sándor.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Első ultragyors elektromos töltők Budán és Szegeden

Az OMV új elektromos töltőt telepített a fővárosi Szilágyi Erzsébet fasori és a szegedi Dorozsmai úti töltőállomásán, a készülékek 250 kilowatt (kW) összteljesítményű ultragyors töltők, amelyeken két töltőcsatlakozó áll az autósok rendelkezésére.

Az új piac új lehetőségeket jelent a közösség számára

A Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv részeként a 2023-2027 közötti időszakban is kiemelten támogatja a kormány a helyi termelők piacra jutásának elősegítését, a helyi alapanyagok felhasználását és így a helyi gazdaság fejlesztését.

Kis emelkedéssel zárt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,56 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 58 010,99 ponton zárt pénteken.

Speciális bankkártya segíti a látássérülteket az MBH Banknál

Az MBH Bank a magyar pénzügyi piacon elsőként vezette be 2023 augusztusában a Mastercard vak és gyengénlátó emberek számára fejlesztett Touch Card funkcióval rendelkező, akadálymentesített kártyaszabványt, mára már több mint 20 000 speciális bankkártyájuk segíti a látássérült embereket.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.