Kezdőlap Gazdaság ITM: a magasabb minimálbérrel a juttatások is nőnek
No menu items!

ITM: a magasabb minimálbérrel a juttatások is nőnek

A kötelező legkisebb bérek érdemi emelésének köszönhetően a kapcsolódó juttatások is nagymértékben emelkedtek januártól – hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár hozzátette: számos ellátás, támogatás mértéke kötődik a minimálbérhez, garantált bérminimumhoz a foglalkoztatáspolitika területén is. A kötelező legkisebb munkabér közel ötödével nőtt az újévben, ezzel a háromszorosát teszi ki a 2009-es szintnek. Az emeléssel egyebek mellett a közfoglalkoztatási bér havi bruttó 100 ezer forintra, az álláskeresési járadék maximális összege pedig havi 200 ezer forintra növekedett.

Bodó Sándor

A kormány célja, hogy a dolgozók minél nagyobb mértékben részesüljenek a gazdasági növekedés eredményeiből. Ennek megfelelően a munkaadókkal és munkavállalókkal megkötött megállapodás szerint januártól 200 ezer forintra nőtt a minimálbér, és 260 ezer forintra a szakmunkás bérminimum. A béremelések érdekében a kormány összességében 750 milliárd forintos adócsökkentésekkel segíti a vállalkozásokat – emlékeztetett Bodó.

A kötelező legkisebb keresetekhez igazodva 16,8 és 19,5 százalék közötti mértékben nőtt többféle foglalkoztatáspolitikai ellátás, támogatás.

2022-től a közfoglalkoztatási bér havi bruttó 100 ezer forint, míg a közfoglalkoztatási garantált bér havi bruttó 130 ezer forint. 2010 óta a harmadára csökkent a munkanélküliség, az álláskeresési járadék maximális összege havi 200 ezer forintra, a nyugdíj előtti álláskeresési segély (NYES) maximális összege pedig havi 80 ezer forintra emelkedett.

A kormány jelenleg is támogatja az új álláshelyek létrehozását, az álláskeresők elhelyezkedését. A foglalkoztatás elősegítéséről szóló törvény rendelkezése szerint, ha a támogatás folyósítása alatt emelkedik a kötelező legkisebb munkabér vagy a garantált bérminimum, akkor az állami foglalkoztatási szerv az emelés arányában, az azt követő időszakra, a munkaadó kérelmére megnövelheti a támogatás összegét. A Vállalkozások munkaerő támogatása és a munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatások esetében tehát a munkaadók a már megállapított támogatás emelését kérhetik.

Az újonnan kérelmezőknél az alacsony iskolai végzettségűek esetében a munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatás maximálisan igényelhető mértéke havi 193 347 forintról 226 ezer forintra emelkedik. A fiatal szakképzetteknél az igényelhető támogatás legmagasabb összege havonta 438 ezer forintról 520 ezer forintra nő. A hátrányos helyzetűek munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatásánál 251 100 forintról 300 ezer forintra ugrik a kérhető legnagyobb havi hozzájárulás.

A Vállalkozások munkaerő támogatása programban mostanáig 31 ezer álláskereső felvételéhez ítéltek meg összesen 17 milliárd forintot – tette hozzá.

Bodó Sándor kifejtette: “a bérminimumokkal együtt a magasabb bérkategóriákban is nőhetnek a fizetések Magyarországon. A közel kilenc éve töretlenül emelkedő reálkeresetek miatt egyre jobban megéri hazánkban dolgozni. A magyar munkavállalók az utóbbi években átlagosan egy-egy havi keresettel többet vihettek haza“.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek

Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Országházban.

Kijött a rendelet: kötelező marad, de teljesen átalakul az energetikai tanúsítvány 

Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt

Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

Hírek

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.