Kezdőlap Cégvilág Jól ment tavaly a magyar McDonald's-oknak
No menu items!

Jól ment tavaly a magyar McDonald’s-oknak

A koronavírus-járvány miatt életbe léptetett hatósági rendelkezések a McDonald’s-ra is nagy hatással voltak. Illusztráció: Bigstock

A magyarországi McDonald’s éttermeket működtető Progress Étteremhálózat Kft. 2021-ben 6,765 milliárd forintra növelte adózott eredményét az előző évi 3,668 milliárd forintról – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A vállalat nettó árbevétele 51,386 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 37,408 milliárd forint után a mérlegbeszámoló szerint.

Az árbevétel legnagyobb része, 43,510 milliárd forint a vendéglátásból származó éttermi bevétel, a fennmaradó 7,875 milliárd forint pedig a franchise és royalty díjakból állt össze.

A BÉT honlapjára feltett vezetői jelentés szerint a vállalat üzleti környezete az elmúlt években jelentősen megváltozott. A koronavírus-járvány miatt világszerte életbe léptetett hatósági rendelkezések a teljes turizmus-vendéglátás ágazat forgalmát jelentősen befolyásolták, a társaságra is nagy hatással voltak.

A járvány következtében az év első harmadában az éttermek nyitva tartásának korlátozása miatt csökkent a vendégek száma. Ugyanakkor a járvány megfékezése érdekében hozott hatósági intézkedések már kevésbé rengették meg a társaság működését, és éttermeinek üzemeltetését, mint 2020-ban.

Hozzátették, hogy a vállalat eredményes működését nagy mértékben segítették a kormányzati intézkedések is, mint például az elviteles termékek áfa-tartalmának csökkentése és a vendéglátó szektorban alkalmazott ágazati munkahelymegtartó bértámogatás.

Arra is kitértek, hogy a társaság Kaposváron, Pápán, Kisvárdán és Ózdon új McDonald’s éttermeket nyitott, így négy autós egységgel bővítette a magyarországi hálózatot. Emellett 23 saját és helyi franchise partnerek által üzemeltett éttermet alakítottak át, és a társaság vállalta, hogy 2023 végéig az összes magyarországi McDonald’s étterem felújítását elvégzi.

A McDonald’s Corporation 2019-ben állapodott meg Scheer Sándor vállalkozóval magyarországi vállalata tulajdonának átruházásáról. A 2019-es cégbírósági bejegyzést követően hozta létre a vállalkozó a Progress Étteremhálózat Kft.-t.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Elemző: az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,83 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 55 838,55 ponton zárt pénteken.

Olcsó fűtési szezont akar? Most készüljön!

Habár a nap még süt, de hamarosan hidegebbre fordul az idő és akkor már kulcskérdés hogyan tudunk úgy fűteni a lakásban, hogy azt a pénztárcánk se szenvedje meg nagyon.

Az új gázévben ismét megfeleződik a távhő intézményi ára

A magyar családok rezsivédett áron fűthetik távhővel is otthonaikat.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest