McDonald's
A konkurencia hazájában, Kentuckyban vétett súlyos szabálysértést a McDonald’s
Több mint 300 kiskorú dolgozott illegálisan három üzemeltető McDonald's gyorséttermeiben az egyesült államokbeli Kentuckyban, köztük két tízéves gyerek - derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium frissen nyilvánosságra hozott vizsgálatának dokumentumaiból.
Győztek a helyi hússütödék, kivonult a McDonald’s a balkáni országból
Kétezer konvertibilis márkáért, azaz több mint 40 ezer forintért hirdette meg az utolsó, Bosznia-Hercegovinában megvásárolt McDonald's-es hamburgert egy férfi, miután a múlt év végén a gyorsétteremlánc utolsó üzlete is bezárt a nyugat-balkáni országban.
Új logóval és névvel nyitott ki az orosz McDonald’s
A Vkuszno - i tocska (Finom - és pont) elnevezést kapta az Oroszországot elhagyó McDonald's helyén megnyíló gyorsétteremlánc - közölte Oleg Parojev, a cég vezérigazgatója.
Jól ment tavaly a magyar McDonald’s-oknak
A magyarországi McDonald's éttermeket működtető Progress Étteremhálózat Kft. 2021-ben 6,765 milliárd forintra növelte adózott eredményét az előző évi 3,668 milliárd forintról - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Végleg kivonul a McDonald’s Oroszországból
A McDonald's gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját - számolt be a McDonald's bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.
Az amerikai életérzés csírája sem marad Oroszországban
Az Ukrajnában lassan két hete zajló orosz invázió ellen fellépve a legismertebb amerikai márkák is komoly lépésekre szánták el magukat Oroszországban: a Coca-Cola és a PepsiCo felfüggesztette működését, a McDonald's pedig ideiglenesen bezárta éttermeit az országban.
Big Mac-index: csak két pénznem túlértékelt a dollárhoz képest
A dollár a világ legtöbb fizetőeszközéhez, köztük a forinthoz képest igen drága, csak a svájci frank és a norvég korona túlértékelt az amerikai valutához képest - legalábbis a The Economist legújabb Big Mac-indexe alapján.
Fagyikrimi a McDonald’s-ban – gyártói hiba vagy szabotázs?
Sorra hibásodnak meg a fagyigépek, ezért a McFlurry világszerte hiánycikk. A McDonald’s franchise bérlői a gyártó szándékosságára gyanakszanak. Az ügy Amerikában politikum lett, amit ipari kémkedési vádak tesznek valóságos krimivé.
Kercsmár András: van kész sikerrecept, csak a magyar franchise törvény hiányzik
Moszkvában tanult, később a magyarországi McDonald’s első Strait Partnere lett. Kercsmár András szerint egy olyan, pénzügyileg forrásszegény országban, mint Magyarország, jobban ki kellene használni a franchise rendszerben rejlő dinamikus növekedési lehetőségeket. Ehhez azonban először a franchise törvényre is szükség lenne.
Új ügyvezető a magyar McDonald’s élén
Égi Zsolt lett a magyarországi McDonald's új ügyvezető igazgatója március 1-jétől. Horváth Ágnest váltja a poszton.
Vezérváltás a McDonald’s élén
A McDonald's azonnali hatállyal menesztette a cégtől Steve Easterbrook elnök-vezérigazgatót, miután kiderült, hogy a férfi szerelmi viszonyt folytatott egyik alkalmazottjával.
McDonald’s: magyar irányítás a magyarországi érdekeltségeknél
Üzletrész-adásvételi szerződést írt alá Scheer Sándor vállalkozóval a McDonald’s Corporation. A tranzakció pénzügyi feltételei nem publikusak.
„Hazaival” hasít a McDonald’s Oroszországban
A Chicago Business Journal tudósítója annak járt utána, hogy az orosz-amerikai kereskedelmi iszapbirkózás kellős közepén, mivel tudott érvényesülni a burger óriás a keleti szuperhatalom területén.
Tavaly is összeettük a McDonald’s nyereségét
A McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. az éttermek felét tulajdonló franchise partnereken kívül tavaly 27,62 milliárd forint árbevételre tett szert, ami 3,91 milliárd forinttal...
Friss
Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten
A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.
Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke
A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.
Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari
A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.
Erősödik az ingatlanpiac
Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.
Hírek
Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel
Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,
Európa rájött, hogy védenie kell magát
Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.
A game-streaming mellett bejött a vegán bor
Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.
Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt
Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum
Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.
Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér
A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.
A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban
Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.
Gazdaság
OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban
Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban
Gyengült csütörtök reggelre a forint
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Alulteljesített a magyar tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.