Kezdőlap Pénzvilág Készpénzes fizetés: a fordulat még várat magára
No menu items!

Készpénzes fizetés: a fordulat még várat magára

Továbbra is a készpénz a leginkább használt hazai fizetési eszköz, de a korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a készpénzkímélő fizetési megoldások volumene – közölte az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ).

A szövetség megyeszékhely-szintű városi felmérés keretében vizsgálta a magyar lakosság elektronikus fizetéssel kapcsolatos ismereteit, preferenciáit és igényeit a koronavírus okozta megváltozott helyzetben.

Összefoglalójuk szerint a hazai lakosság egyre nagyobb számban használ korszerű infokommunikációs eszközöket, és ezeken az eszközökön egyre többen vesznek igénybe elektronikus fizetési szolgáltatásokat.

A fogyasztói szokások elemzéséből kiderült, hogy a prepaid kártyákra épülő szolgáltatásokban továbbra sincs robbanásszerű növekedés, ugyanakkor a mobilfizetési megoldások népszerűsége nő.

Az elektronikus fizetési szolgáltatásokban egyre népszerűbbek a QR-kód alapú megoldások, ugyanakkor a felhasználók már figyelnek a szolgáltatások árára is, és ez a választási preferenciáikat is befolyásolja.

A kutatás rávilágított arra is, hogy a felhasználók kezdenek egyre tudatosabbak lenni.

Veres Mihály

Veres Mihály, az EFISZ elnöke kifejtette: a járványügyi helyzetben egyre nyitottabbak lettek a felhasználók a korszerű digitális szolgáltatásokra és az ezekhez kapcsolódó elektronikus fizetési lehetőségek alkalmazására. Ezek a szolgáltatások segíthetik a gazdaság működésének fenntartását ebben a pandémiás helyzetben is.

A felhasználók nyitottsága egyben lehetőséget is jelenthet a hazai vállalkozásoknak, hogy korszerű, innovatív és versenyképes megoldásokkal jelenjenek meg a piacon, tovább növelve ezzel a gazdaság ellenállóképességét – tette hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
Hirdetés

Hírek

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.