Kezdőlap Agrár Kevés a méz - letöri az árakat az import
No menu items!

Kevés a méz – letöri az árakat az import

Több mint félmilló tonna méz fogy évente az Európai Unióban, de az uniós méhészek ennek csak a felét tudják előállítani. Az import méz pedig lenyomja az árakat – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

Bross Péter

A magyar termelők a megtermelt méz kétharmadát külföldön adják el, míg az egyharmadát a helyi fogyasztók vásárolják meg.

Felhívta a figyelmet, hogy az európai fogyasztók szívesebben választják a harmadik országból érkező mézeket. Ez azt jelenti, hogy míg tíz évvel ezelőtt egy magyar méhész 2,4 eurót kapott egy kilónyi virágmézért, ez mostanra 1,7 euróra csökkent.

Hangsúlyozta, ha ez így folytatódik, az európai méhészeti ágazat tovább fog zsugorodni, miközben az Európai Unióba érkező mézek mennyisége nő.

Hozzátette, az import 80 százaléka mindössze négy országból jön: évente 80 ezer tonna Kínából, 45 ezer tonna Ukrajnából, 25 ezer tonna Argentínából és 20 ezer tonna Mexikóból.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Honda és a Nissan összeolvadási tárgyalásokat folytat

A Honda és a Nissan állítólag feltáró jellegű tárgyalásokat...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Mesterséges Intelligencia pelenkás gyerekekhez és állattartóknak, mixerrobot az ínyenceknek: a CES 2025 extrái

Fotó: ces.techA világ legnagyobb technológiai kiállításán, a Las Vegasi-i...

Hírek

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

Sör a népnek? Új söröző nyílt Phenjanban, a kommunista Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.