Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Kevesebb kalászos gabona termett idén
No menu items!

Kevesebb kalászos gabona termett idén

2018-ban az előző évinél 1,3 százalékkal nagyobb területen 5,0 százalékkal kevesebb, 6,9 millió tonna kalászos gabona termett. A változékony időjárás kedvezőtlenül befolyásolta az idei termésátlagokat. A zabon kívül mindegyik kalászos gabona hozama elmaradt a tavalyitól – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Búzából, amely idén az összes gabonatermés 76 százalékát – 2017-ben 73 százalékát – adta, 6,5 százalékkal nagyobb területről ugyanannyi, 5,246 millió tonna termést takarítottak be, mint tavaly. A hektáronként 5,1 tonna termésátlag 6,1 százalékkal volt alacsonyabb, de az előző öt év (2013-2017) átlagát 0,8 százalékkal meghaladta.

Az árpa betakarított területe 8,8, termésmennyisége 19,4 százalékkal maradt el a tavalyitól. A hektáronkénti termésátlag, 4,670 tonna 11,6 százalékkal lett rosszabb, az előző öt év átlagánál 1,4 százalékkal volt alacsonyabb.

A tritikálé betakarított területe 2016 óta csökken. Idén 6,8 százalékkal kisebb területről 11,7 százalékkal kevesebb termést arattak le, a hektáronkénti termésátlag 5,2 százalékkal, hektáronként 3,76 tonnára csökkent.

Rozst kevesebb, mint 26 ezer hektárról takarítottak be, ami 2,7 százalékkal kisebb terület a tavalyinál. A termés mennyisége 3,4 százalékkal mérséklődött, a termésátlag 0,7 százalékkal romlott.

Zabból 2018-ban az egy évvel korábbinál 39,2 százalékkal kisebb területről 37,6 százalékkal kevesebb termést takarítottak be, a hektáronkénti termésátlag 2,6 százalékkal magasabb lett. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Wizz Air októbertől négy új járatot indít

A hamarosan 17-re bővülő budapesti gépparkkal az idén összesen csaknem 7 millió utast szállíthatnak Budapestre és Budapestről .

Otthonfelújítási program: A kölcsönkérelmeket már online is benyújthatjuk

talán legtöbbeket érintő újdonság, hogy általános könnyítésként az MFB Bank Pont Plusz hálózat minden lakossági fiókjánál meg kell teremteni a kölcsönkérelmek online átadásának lehetőségét.

Elkezdődtek a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló tárgyalások

Czomba Sándor az M1 aktuális csatornán és a Kossuth rádióban is ismertette, hogy elkezdődtek a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló tárgyalások.

Majdnem 70 millió forint bírság a Raiffesen banknak és lízingcégének

A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
Hirdetés

Hírek

Gyengült szerdán a forint

Az eurót délután hat órakor 393,44 forinton jegyezték a reggel hét órai 390,28 forintos állás után.

Kína drámai kamatlábcsökkentéssel pörgetné fel a gazdaságot

AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.

Mi várható a héten? Adatok az államháztartásról és a fogyasztói árakról

Hétfőn teszi közzé a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének június végi helyzetéről a gyorstájékoztatóját.

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Gazdaság

Majdnem 70 millió forint bírság a Raiffesen banknak és lízingcégének

A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.

MNB: 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács

A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez

A1 besorolással látta el a Moody’s az MBH Jelzálogbank jelzáloglevél-programját

A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.

Hazánk az iBanFirst legdinamikusabban fejlődő európai piaca lett

A magyarországi eredmények, amelyeket kevesebb mint két évvel a helyi iroda megalapítása után értek el, minden várakozásukat felülmúlták.