Kezdőlap Hírek Kiberbiztonság. Az e-mail maradt az első számú veszélyforrás
No menu items!

Kiberbiztonság. Az e-mail maradt az első számú veszélyforrás

Az e-mail továbbra is az első számú fenyegetés marad, a legnagyobb kihívást pedig a felhasználók és munkavállalók biztonságtudata jelenti az információbiztonsági vezetők számára 2019-ben – állapította meg a Cisco legfrissebb globális kiberbiztonsági kutatása.

Ács György CISCO
Ács György

Ács György, a Cisco regionális hálózatbiztonsági szakértője a 18 ország 3 200 biztonsági szakértőjének bevonásával készült kutatást ismertetve kiemelte: idén minden eddiginél több szakember nyilatkozott úgy, hogy a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a megelőzésre a konszolidációval, a folyamatos képzéssel és a biztonsággal kapcsolatos beruházások növelésével.

Hozzátette: Magyarországon is hasonló a trend, ugyanakkor az olló folyamatosan nyílik az IT biztonsági szempontból jóval felkészültebb nagyvállalatok és a kkv-k között. Ez utóbbiak számára elsősorban a felhő alapú szolgáltatások jelenthetnek megoldást.

Kifejtette, hogy az e-mail marad az első számú fenyegetési irány 2019-ben is: az adathalászat és a felelőtlen felhasználói magatartás (például rosszindulatú hivatkozásokra kattintás az e-mailben vagy egy weboldalon) továbbra is magas, és a megkérdezettek egyik legnagyobb problémája. Az ezzel kapcsolatos aggodalom mértéke az elmúlt három évben nem változott.

Csordás Szilárd SISCO
Csordás Szilárd

Csordás Szilárd, a vállalat IT biztonsági tanácsadója pozitív fejleménynek nevezte, hogy az üzemeltetők egyre nagyobb figyelmet fordítanak a hálózati forgalmuk részletes monitorozására. Ugyanakkor az IT biztonsági területet is sújtó szakemberhiány miatt a kiszervezés, valamint az integrált és automatizált megoldások is előtérbe kerülnek.

A tudatosság növelésével kapcsolatban elmondta: az a munkatárs, aki már megnyitott egy gyanús linket, mögötte egy figyelmeztetéssel, miszerint ez egy phishing támadás lehetett volna, nem felejti el az esetet és tudatosabbá válik.

A szakértők ismertették: a kutatás szerint a sikeres kibertámadások továbbra is jelentős pénzügyi veszteségekkel járnak, a válaszadók 45 százalékának az okozott kár meghaladta az 500 ezer dollárt. A megkérdezettek több mint felénél az anyagi kár félmillió dollár alatt maradt, míg a vállalatok 8 százalékánál a legköltségesebb támadások okozta kár meghaladta az 5 millió dollárt.

A Cisco kutatásából kiderült az is, hogy a riasztások kezelése és a helyreállítás kihívást jelent a szakemberek számára. 2018-ban még a valós riasztások 50,5 százalékát tudták kivizsgálni, és a problémát helyreállítani, ez 2019-re 42,7 százalékra csökkent. A trendet aggasztónak nevezték, mivel a válaszadók nagy része szerint a helyreállítás a biztonság hatékonyságának legfontosabb mérőszáma.

Megállapították, hogy egyre nagyobb a bizalom a felhő alapú biztonsági megoldásokkal és a felhőbiztonsággal kapcsolatban.

A biztonsági szakemberek 93 százaléka szerint a felhő alapú működés növelte a hatékonyságot és az eredményességet. A felhőalapú infrastruktúrák védelmének összetettségével kapcsolatos aggodalmak csökkentek, 2018-ban még 55 százalék találta problémásnak a felhő védelmét, 2019-re ez a szám 52 százalékra csökkent. Tavaly a válaszadók 46 százaléka mondta, hogy nem képes mindig egy lépéssel a kiberbűnözők előtt járni, ez a szám 2019-re 30 százalékra csökkent – derül ki a Cisco kutatásából.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált.

A nyári szabadságolások után nő a felmondások száma a cégeknél

A nyári szabadságolások lecsengésével sok cégvezető szembesül azzal az évről évre visszatérő jelenséggel, hogy a pihenés után a munkatársak körében kezdetét veszi a felmondási hullám. A szakértő szerint mindez a cégvezetés minőségének és a vállalati struktúra hiányosságainak egy pontos indikátora. A tudatos cégépítéssel és a vezetői képességek fejlesztésével ugyanakkor megelőzhető a tömeges elvándorlás.

Új nyaralási lehetőség az UNITRAVEL károsult utasainak

Rendhagyó megoldással segíti a fizetésképtelenné vált UNITRAVEL Kft. érintett ügyfeleit a Colonnade Biztosító a nyári főszezon közepén. Az utasok két lehetőség közül választhatnak: továbbra is dönthetnek úgy, hogy kárigényüket a biztosítóhoz nyújtják be, vagy – az IBUSZ Utazási Irodák Kft. közreműködésével – az eredetileg lefoglalt útjukra mehetnek el. Az esetek döntő többségében ez megvalósítható, ahol pedig nem, ott a befizetett összeg értékében új utazást választhatnak az IBUSZ segítségével. Az a cél, hogy a régóta tervezett családi pihenés, nyári kikapcsolódás lehetősége ne vesszen el a kialakult helyzet ellenére sem.

Tarol a horvát tengerpart, de Olaszország is egyre népszerűbb

Júniusban még egy hajszállal Olaszország volt az első a legnépszerűbb úti célok listáján, júliusban viszont egyértelműen a horvát tengerpart vált a favorittá az utasbiztosítás szerződést kötők körében.
Hirdetés

Hírek

Kékvillogós járműcsodák költöznek szombaton a ferihegyi Aeroparkba

Jön az V. Kéklámpás Találkozó Ferihegyen. Nem hétköznapi járművek veszik birtokba az Aeroparkot július 19-én, szombaton. A látogatók testközelből kapnak ízelítőt a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők, a különféle speciális szolgálatok munkájából, melyek toborzást is tartanak. A repülőmúzeumba tűzoltófecskendők, műszakimentő szerek, oldtimerek, régi rendőr- és mentőautók, helikopterek érkeznek. Az idei programon a Terrorelhárítási Központ is képviselteti magát. 

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,