Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Kifinomult luxus, elegáns közösségi terek a Párisi udvarban
No menu items!

Kifinomult luxus, elegáns közösségi terek a Párisi udvarban

Már csak néhány hónap és ismét régi fényében, sőt talán még annál is jobban ragyoghat a belváros ékességének számító Párisi udvar, amelyben az ötcsillagos Hyatt szálloda alján található közkedvelt passzázs közösségi térként várja majd a fővárosiakat és a Pestre érkezőket.

Egykor volt fényét a szocializmus évtizedeiben úgy vesztette el a néhai, Schmahl Henrik-féle Belvárosi Takarékpénztár épülete és vele a Párisi udvar, ahogy a számára otthont adó tér neve is a legkevésbé romantikus hangzású Felszabadulás térré változott. Amit a pestiek többsége egyszerűen csak a praktikusabb Felszab térként emlegetett.

Sameer Hamdan és Zuhair Awad, a Mellow Mood Group tulajdonosai között Fazekas Tamás, az új Hyatt szállodaigazgatója.

A jobb sorsra érdemes épület újrafényezését – immár ismét a Ferenciek terén -, a Mellow Mood Hotels vállalta fel, amely – ahogy Fazekas Tamás, az új Hyatt igazgatója elmondta -, igencsak megküzdött azzal, hogy a műemléki épület még a vártnál is rosszabb statikai állapotban volt. Ezért ugyan a tervezettnél később, de a terveknek megfelelő szépségében nyílhat meg hamarosan az épületkomplexum. Amelynek központi eleme az az ötcsillagos luxushotel lesz, amely a Hyatt szállodalánc különleges történelmi épületekben kialakított, The Unbound Collection by Hyatt márkájához tartozó – a párizsi Hôtel du Louvre után -, második európai tagja lesz. Vagyis az egykori Duna-parti hotel után ismét lesz Hyatt szálloda Budapesten.

Az épületet eredeti szépségében megújító szándék által vezérelve, az eredeti terveket és levéltári forrásokat is felhasználta az Archikon építészstúdió. (A belsőépítészeti tervezést a Kroki Stúdió, a vendéglátáshoz kötődő F&B dizájn koncepciót Henry Chebaane, a brit Blue Sky Hospitality Ltd. tulajdonosa, míg a kivitelezést a Market Építő Zrt. végzi). A 110 szobával – amiből 18 lakosztály –, valamint a legmagasabb igényű vendégek számára rendelkezésre álló executive emelettel, illetve konferenciatermekkel, emellett kifinomult spa és wellness részleggel rendelkező hotel kialakításánál a Hyatt rendkívül magas szintű elvárásai érvényesülnek. Ennek egyik sarokköve a pihentető alvást fókuszba helyező úgynevezett “Bedding Concept”, ami a legkényelmesebb ágyakhoz, csak a legjobb pehelypaplan és -párna használatát engedélyezi, miközben a fürdőszobákba csak márványpult kerülhet, a szőnyeg pedig kizárólag gyapjúból készülhet.

Miközben azt utcai fronton, a Ferenciek tere felőli részen üzletek kapnak helyet, a szobák belső megjelenése is visszatükrözi a Párisi udvar építészeti jellegzetességeit. Így például a századfordulós épületet meghatározó mór stílusjegyek a szobák mennyezetének mintázatában is visszaköszönnek majd. Éppúgy, mint az első emeleti lobbiban is, ami abban a beépített belső udvarban kap helyet, amelynek berendezése zöldes színvilággal az ott körbefutó, újjávarázsolt  Zsolnay csempékhez igazodik. A passzázsban azonban nemcsak a szálloda lobbija kap helyet, hanem azok a közösségi térként is szolgáló éttermek, kávézók is, amelyekbe betérve bárki elégedetten nyugtázhatja: a szépséges kupolák alatti legendás passzázs ismét a legjobb párizsi eleganciát varázsolja a Párisi udvarba.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni
Hirdetés

Hírek

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.