Hirdetés
Kezdőlap Hírek Kilőtt az infláció Oroszországban
No menu items!

Kilőtt az infláció Oroszországban

Elemzők 16,9 százalékos éves inflációval számolnak márciusra. Illusztráció: Bigstock

Oroszországban az éves infláció 16,7 százalékra gyorsult az április 1-jével záródott héten, utoljára 2015 márciusában regisztráltak ilyen magas mutatót. Az élelmiszerek ára átlagosan 9,9 százalékkal volt magasabb a múlt héten, mint egy évvel korábban.

Az előző hetihez képest a fogyasztói árak 0,01 százalékkal csökkentek, vagyis gyakorlatilag stagnáltak, az előzőleg mért 1,16 százalékos heti emelkedés után – áll az orosz gazdasági minisztérium jelentésében.

Az élelmiszerárak egy hét alatt mért emelkedése 1,22 százalékra lassult az előző heti 1,76 százalékról. A héten a zöldségek és gyümölcsök ára 1,4 százalékkal nőtt, a legjelentősebben a vöröshagyma (+14,2 százalék) és a káposzta (+13,2 százalék) drágult. Egyéb élelmiszerek közül a cukor ára 5,1 százalékkal, a rízsé 3,1 százalékkal, a sóé 2,5 százalékkal, a csirkehúsé 2,2 százalékkal, a fekete teáé pedig 1,9 százalékkal emelkedett egyetlen hét alatt.

A márciusra vonatkozó inflációs adatot pénteken délután ismerteti az orosz statisztikai hivatal. Elemzők 16,9 százalékos éves inflációval számolnak a februári 9,2 százalék után. A piaci várakozások szerint márciusban 7,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak februárhoz képest, amikor 1,2 százalékos emelkedést mértek.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.