Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KKV-szuperkonstrukció - 50 milliárd forint pályázható
No menu items!

KKV-szuperkonstrukció – 50 milliárd forint pályázható

Megnyílt a magyar, high-tech és zöld szuperkonstrukció, amelynek keretében a vállalkozások azonos tartalmú, 70 százalékos támogatásintenzitású felhívásra pályázhatnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján működnek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett kiírásra az 5 és 249 fő közötti munkavállalót foglalkoztató vállalkozások nyújthatnak be pályázatot. A vállalkozások munkavállalónként 1-9 fő között 1,5 millió forintot, 10-49 fő között 1 millió forintot, míg 50-249 fő között 500 ezer forintot kaphatnak. Cserében vállalniuk kell, hogy megtartják munkavállalóik 90 százalékát.

A pályázat keretében a hatékonyságnövelő fejlesztések (eszközök, gépek, automatizált gyártási technológiák beszerzése, digitalizáció, energiahatékonyság) megvalósítása mellett lehetőség van képzés és szakértői szolgáltatás, 10 százalékban bérleti díj és forgóeszköz, 1 százalékban pedig rezsiköltségek elszámolására is.

A feltételesen visszatérítendő támogatási forma előnye, hogy a kedvezményezett vállalkozások a támogatás odaítélése után 100 százalék előleghez juthatnak. A pályázati feltételek betartása esetén a teljes forrásmennyiség vissza nem térítendővé válik.

Az ITM által a gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett, összesen több mint 50 milliárd forint keretösszegű  “A mikro-, kis- és középvállalkozások (mkkv-k) modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című GINOP 1.2.8-20 és VEKOP 1.2.6-20 pályázati felhívásokra május 29-től nyújthatóak be pályázatok az EPTK pályázati e-ügyintézés felületen keresztül.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.