Hirdetés
Kezdőlap Hírek Koronavírus - Szputnyik V és Sinopharm vakcinát is gyárt majd Szerbia
No menu items!

Koronavírus – Szputnyik V és Sinopharm vakcinát is gyárt majd Szerbia

Az Orosz mellett Szerbia volt az első európai ország, amely a kínai vakcinát használt. Most a gyártásról is megállapodtak Kép/Forrás/DW

Májustól Szerbiában is gyártják az orosz Szputnyik V vakcinát, ezzel a nyugat-balkáni ország lesz az első európai állam, amely az orosz oltóanyagot előállítja és exportálja – jelentette be Nenad Popovic innovációért és technológiai fejlesztésért felelős tárca nélküli szerb miniszter.

Hozzátette: a gyártás első fázisában 4 millió Szputnyik V vakcina készül. Emellett Szerbia Kínával és az Egyesült Arab Emírségekkel közösen felépít a területén egy üzemet, amelyben a kínai Sinopharm oltóanyagát fogják előállítani már októbertől – jelentette be Aleksandar Vucic államfő Abu-Dzabiban. Az elnök úgy fogalmazott: “megmentettük Szerbiát”.

Szerbiában jelenleg négy vakcina hozzáférhető, az amerikai-német Pfizer/BioNTEch, a brit-svéd AstraZeneca, az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm oltóanyaga. Eddig mintegy 1,8 millió ember kapta meg az oltás legalább egy adagját.

 

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 4595-tel 503 291-re, Koszovóban 632-vel 75 340-re, Észak-Macedóniában 947-tel 109 894-re, Montenegróban 572-vel 82 029-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 1138-cal 140 790-re növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 24-gyel 4634-re, Koszovóban nyolccal 1686-ra, Észak-Macedóniában 21-gyel 3263-ra, Montenegróban 13-mal 1114-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 28-cal 5603-ra nőtt.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet

Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen

Bővült a Netrisk csoport

A Netrisk csoport és a Bauer Media Group összevonta az online összehasonlító üzletágát Közép- és Kelet-Európában

Befagytak a hitelkamatok, hiába csökkent a jegybank

A kamatain ugyan nem változtatott egyebekben azonban alapos rendet vágott a lakáshiteleiben decembertől a Raiffeisen Bank.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Richter hétfőn jelentette be, kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Mithrával estetrolt tartalmazó készítmények forgalmazásáról Kínában.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.