A sokszínűség gazdagít – ez is lehetne a konklúziója a Bécsi Gazdasági Kamara legújabb felmérésének, amelyben a bevándorló hátterű vállalkozások gazdasági jelentőségét mérték fel.
Kim Dzsong Un elrendelte az összes észak-koreai város lezárását, miután a kommunista állam először elismerte, hogy a koronavírus megjelent a határain belül.
A koronavírus még mindig velünk van, és ügyesen talál új módszereket arra, hogy tömegesen megfertőzzen minket. Amióta 2019 végén az eredeti törzsből továbbfejlődött és megjelentek a különböző variánsok, nem vesztett az erejéből, hanem virulensebbé és fertőzőbbé vált.
Az Európai Uniós tagságnak köszönhetően Magyarország esetében csak két év késést okoz a világjárvány, és így az eredetileg várt 2025 helyett 2027-re érheti el a legfejlettebb országok jóléti szintjét - áll az Euler Hermes hitelbiztosító és az Allianz Research közös gazdasági prognózisában.
Európa gazdaságilag legerősebb országában attól a vitától hangos a közélet, hogy kötelesek legyenek-e a dolgozók tájékoztatást adni munkaadójuknak a COVID elleni védettségükről, vagy ne legyen ilyen kötelezettsége senkinek sem. Azaz ki kérhetné el a munkások oltási igazolványát.
Észtországban ötször többen haltak bele az idei év első felében a koronavírus okozta betegség szövődményeibe, mint tavaly egész évben - közölte szerdán az észt egészségmegőrzési intézet vezetője.
Országos zárlat elrendelését jelentett be új-zélandi miniszterelnöke azt követően, hogy fél év után ismét közösségi koronavírus-fertőződést regisztráltak az országban.
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 652-en haltak meg a Covid-19 következtében a keddi hivatalos adatok szerint, ez a legmagasabb napi veszteségszám a járvány...
Több mint tízmillió ausztrált érint a SARS-CoV-2 koronavírus delta variánsa miatt elrendelt karantén, ahogy a 25 millió lakosú ország egyre több térségére terjednek ki a korlátozások
Szlovákiában egy laboratóriumi vizsgálat során kimutatták a koronavírus úgynevezett delta variánsát - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) közlésére hivatkozva.
Az Európai Unió felülvizsgálta a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok listáját, és a jegyzékbe felvette Albániát, Libanont, az Egyesült Államokat, Észak-Macedóniát és Szerbiát. A felsorolt országok állampolgárai esetében az uniós tagállamoknak fokozatosan fel kell oldaniuk a nem alapvető beutazásra vonatkozó korlátozásaikat - közölte az uniós tanács.
A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem 60 százaléknak mindkét adagot beadták.
Ma már kevés egy jól csengő márkanév a képzett munkaerő vonzásához. Arra is szükség van, hogy a munkavállaló úgy érezze emberileg is jó helyre kerül - vallja Kovács Kinga, a Németországban működő K211 Consulting tulajdonos vezetője. Úgy látja: a munkaerő oldalról megkérdőjelezhetetlen a szaktudás, ám fontos az önismeret és – a magyar munkavállalók esetében - a nyelvtudás is.
Az Európai Unió 100 millió adag, koronavírus elleni védőoltás exportját engedélyezi Japánba, ezzel is segítve a nyári olimpia megrendezését - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a videokonferencia keretében tartott EU-Japán csúcsértekezletet követően.
India északi részén hálót feszítettek ki a Gangesz folyóban, miután a vízben több tucat sodródó holttestet - feltehetően koronavírus-fertőzötteket - fedeztek fel.
„Ha nincs annyi bizalmam a beosztottamban, hogy otthon is elvégzi a feladatát, akkor én csinálok valamit rosszul.” A pandémia kezdete óta sokan dolgoznak otthonról. Tapasztalatok és kilátások. Mindenütt másként szeretnék, de már sokak megszokták.
Rovatunkban – akár a mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezzük a vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a megoldásaikról és annak indíttatásairól. Ezúttal Dauner Katalin a Dream Shopping Kft. tulajdonosa válaszol.
Ez egész év szinte biztos, hogy elveszett a hazai fesztiválpiac számára – fejtette ki Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki szerinte a brit újranyitási modell az, amit követni kellene, mert az pontosan meghatározza a menetrendet. Az Utazó magazinnak adott interjújában a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. vezetője beszélt a világsztárok turnészokásairól és tarifáiról, a fesztiválpiac hazai sajátosságairól és elmondta: a Gourmet Fesztivált, már csak az üzenet értéke miatt is szeretné megrendezni a társaság.
A héten a vezető részvények közül egyedüliként a Richter árfolyama emelkedett 1,92 százalékkal, pénteken a részvény 11 700 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 16,08 milliárd forintot.
Sok cégvezető a könyvelője tanácsára tulajdonosi vagy munkáltatói kölcsönökkel próbálja „kozmetikázni” a hiányt, de ez a szakértő szerint csak elodázza a bajt, sőt, újabb jogi csapdát állít.
A kívánt adóeredményt hatékonyabban lehetne elérni a tőke bizonyos összeg feletti gyarapodására kivetett adózással, mivel a tőke extra növekedését transzparensebben lehetne adóztatni, mint a vagyont.
Előzetes bejelentkezés után bárki elhozhatja a meghibásodott kisebb elektromos készülékeit 48er-Tandler "Repair-Cafe"-jába, ahol a szakemberek gondoskodnak azok javításáról.
A kívánt adóeredményt hatékonyabban lehetne elérni a tőke bizonyos összeg feletti gyarapodására kivetett adózással, mivel a tőke extra növekedését transzparensebben lehetne adóztatni, mint a vagyont.
A mezőkövesdi pumpapálya beruházásának összértéke 74 millió 258 ezer forint, amelyhez az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ (AMFK) 39 millió 998 ezer, az önkormányzat pedig 34 millió 259 ezer forintot biztosított.
Az Otthon Start Program (OSP) felfutásával 2025 őszére az első lakásvásárlók aránya Budapesten 41 százalékra, vidéken pedig rekordmagasra, 43 százalékra ugrott, ami jól mutatta a támogatott hitelek felszívó erejét.
A januárra járó kedvezmény jövőre, az éves szja-bevallásban kérhető vissza. Azonban a nyilatkozatot érdemes minél előbb pótolni, hogy már a februári fizetésben érvényesüljön a kedvezmény.
A közlemény szerint az új ügysegéd egyszerűbb, gyorsabb és könnyebben használható, a NAV honlapjáról is könnyen elérhető, okostelefonra optimalizált felület.
Az átlagos paraméterek alapján elvégzett kalkuláció eredményeként havi 63 640 forint és 74 281 forint közötti törlesztőrészlettel találkozhatunk a jelenleg elérhető ajánlatoknál.
A héten a vezető részvények közül egyedüliként a Richter árfolyama emelkedett 1,92 százalékkal, pénteken a részvény 11 700 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 16,08 milliárd forintot.
A Revolut Banknak már működik magyarországi fióktelepe, ám a magyar ügyfelek még nem ez alá tartoznak, így a következő lépés az lesz, ha őket ide migrálják át. Hogy ez mikor történik meg, arra nézve nincsenek pontos információk, ám a dolgok gyorsan változhatnak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek