Kezdőlap Gazdaság Kovács Árpád: finanszírozható marad az ország, a pénzügyi keretek rendelkezésre állnak
No menu items!

Kovács Árpád: finanszírozható marad az ország, a pénzügyi keretek rendelkezésre állnak

Kovács Árpád. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az előrejelzések szerint a 2022-es növekedés 4,8 százalék körül alakult, idén pedig 1,5 százalékkal nőhet a GDP. Az ország finanszírozható marad, a kormányzati programokra a pénzügyi keretek rendelkezésre állnak – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége Gazdasági és Külgazdasági Tagozata konferenciáján.

Kiemelte, hogy a magyar gazdaság a járvány után gyorsan helyreállt, de a 2019 körül tapasztalt “aranykorszak” után nehéz alkalmazkodni a szűkebb keresztmetszetekhez.

A globalizáció jellege megváltozott, az együttműködés helyett a tömbösödés került előtérbe, az ország gazdaságát fokozottan érzékenyen érintik a háború hatásai a fizikai közelség és a szerteágazó kapcsolatok miatt – jegyezte meg.

Rámutatott arra, hogy az Európai Unió fejlődési modellje az orosz nyersanyag felhasználására, illetve a német-francia technológiára épült eddig; a háború ezt alapjaiban rengette meg.

A gáz árának a drasztikus emelkedése Európában – amennyiben tartós marad -, rést fog ütni a kontinens versenyképességén, veszélybe kerülhet az energiaintenzív iparágak – cementipar, acélipar, üvegipar – jövője – fejtette ki.

A közgazdász arra is kitért, hogy nem volt fenntartható az a munkamegosztás, költségoptimalizáló modell, miszerint a gyártók egy-egy “kütyü” előállítását a világ másik felébe telepítették; megfigyelhető egy visszatelepítési hullám.

A jelenlegi kihívások közepette Magyarország gazdasági stabilitásának a megőrzésében segítséget nyújtanak az elmúlt évek eredményei, így például a munkanélküliségi ráta rekordalacsony szintre csökkentése, az adóelkerülés visszaszorítása, az egy főre jutó GDP emelkedése, a keleti országrészekben végrehajtott iparfejlesztések, de a belpolitikai stabilitás is támaszt nyújt – mutatott rá. Az adóelkerülés arányát a gazdaságban sikerült 13-14 százalékra visszaszorítani a korábbi 23 százalékról – részletezte.

A KT elnöke a legégetőbb teendők egyikének a kis- és közepes vállalkozások hatékonyságának javítását tartja, továbbá az uniós vitákat szerinte minél hamarabb le kellene zárni.

Aláhúzta, hogy az európai uniós források folyamatosan érkeznek, nem minden tételt érintenek a viták és a zárolások, tavaly például nagyjából 600 milliárd forint érkezett, ami a várakozásokhoz képest 800 milliárd forinttal volt kevesebb.

A problémák ellenére a GDP-arányos államadósság meredeken csökken, ugyanakkor az ország tőkét nem törleszt, a kamatterheket fizeti – hívta fel a figyelmet. A világban eluralkodott egy tendencia, miszerint nem számít az adósság nagysága, a szolgálat teljesíthetőségére kell figyelni – fűzte hozzá utalva arra, hogy az országban nem ez a fő irány. Az európai gazdaságoknak vissza kell térniük a Maastricht-i kritériumok teljesítéséhez – összegezte Kovács Árpád.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Málta 2024. évi turisztikai eredményei minden várakozást felülmúltak

Számos magyar utazásszervező kulturális körutakat kínáló programjában szerepel Málta, de egyre több speciális tematikájú utazást szervező iroda kínálatában is megjelent Málta. 

Borpromóciós támogatás segíti a hazai termelők piacra jutását

A program az európai uniós társfinanszírozással létrejövő Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szőlő-bor ágazati intézkedései keretében valósul meg, erre 2027-ig 6 millió euró áll rendelkezésre

KSH – az ipari termelés decemberi részletes adatai

A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal csökkent.

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.